SzZs, aki Zsírból lett Eleve Űr és Sátán egyszerre, a barátom. Ha nem is annyira, mint neki JA, de eléggé. Mert ugyan nem bicajoztunk együtt át az éjszakai városon például esőben, nekem nincs is narancssárga melegítő felsőm, hogy piros bicajról ne is beszéljek, nem ittunk vodkát zsírral, nem horror-tévéztünk és nem is csajoztunk együtt, de csináltunk sok minden mást. Miskolcoltunk, Légyottoltunk és Szabópluszoztunk, nyeltük a néptáncverte rácalmási port egy kis mosdatlanul alvás után a negyven fokban, száznegyvennél ettük a szalámis, savanyú uborkás szendvicseket mézes mogyoróval, megállásnál horrort vettünk a benzinkútboltban, s hozzá sört, meg mély levegőt mosdólátogatás előtt. Kattogtattunk vakut Budán, csipeszeltünk s madzagoltunk Kakon, vadászházaztunk kenyérlángossal, Berekfürdőztünk könnyfakasztással, matrózkenyérrel és „Jelentkeztél?Hülye!”- legendásszólással.

Tudok róla. Mármint nem úgy, mint ő JA-ról, de majdnem. Hogy színházat jár mostanság, s a vodkát még mindig szereti Meg a kocsmákat is, akárcsak JA. Tudok Sábáról, Glóriáról, Virágról, a fontosnőkről. Meg az űrvirágról. Hogy zongorázni is tudja az irodalmat, a hatótávolságokat italozni, a csendeket beszéltetni, hogy létezik csendesedő városi fülzúgás és istenizátor, hogy a meggypálinkát egyedül vagy társaságban, mindenhogyan, jól meg tudja kóstolni. Hogy fiúra vágyik, hogy vele felfedezzen, vagy lányra, hogy csodát láttasson, napot telőben, holdat fogyóban, földet kicsiben. Hogy eleve túlélő bölcsességgel rendelkezik, a nőkről legkivált, tudja, hogy a nő időzített bomba, s mindig övé az akarat.

Megnyugtat a tudat, hogy SzZs köztünk van, hogy levegőt vesz, ír. Hogy szózik úgy, ahogy - ördöngősen. Hogy az űrbe tart, az is. Velünk együtt, persze, nekifontosakkal. Mert nem engedjük egyedül, á, dehogy, csak ha kifejezetten kérné. Hiszen mihez kezdene Virág, Berka, Szilvia, Igazgató Úr, Zolkó, Dió, Soma, Nóra vagy akár VT nélkül? Kell a krú a bulihoz, na.

Az űrhajót kilőjük tehát, lehet a formája akár kerti budit idéző is, szupersebességre kapcsolunk - sluttttyyyy, s irány a Messier-katalógus 40. objektuma. Ott landolunk majd. A hajó cirkónium színben pompázik, csillagfény lesz az éjsötétben, akár gyertyaláng a tortaközépen.

Leülünk szkafandereinkben, nekivetjük hátunkat az első valamirevaló sziklának, antigravitáltatjuk a pálinkásüveget s beltartalmát, s egyszerre zendítünk rá a nótára:

„Nekem a szerelem az űrhajó,/ nekem a szerelem az űrhajó, / legjobb a fellövés utáni állapot, lebegek súlytalan, akár a csillagok, / meg a bolygók. / Nekem a szerelem az űrhajó, / alattam eltűnik a földgolyó, / két-három g-t is túlélnek a génjeim, /ibolyaszínben játszanak a fényeim, ahogy szállok. / A szerelem az űrhajó!”

Aztán, ha kidaloltuk magunkat, bámulatos szemmel nézünk majd egymásra ott a magasban, s iszunk egyet a beszédhibás télapó egészségére is.

(Idézett szöveg a KFT zenekar Szerelem az űrhajó. c. dalából való)