Turczi István
(1957) író, műfordító, irodalomszervező, egyetemi doktor, a Parnasszus költészeti folyóirat és Kiadó alapító szerkesztője, a Magyar P.E.N. Club főtitkára, a Magyar Írószövetség választmányának tagja, a Költői szakosztály elnöke. A World Congress of Poets UNESCO-világszervezet 3. alelnöke, az Európai Költészeti Akadémia rendes tagja (Academy of European Poetry, Luxembourg), a brüsszeli European Writers’ Council elnökségi tagja. Díjai: Varsói Nemzetközi Költészeti Nagydíj, 2004; Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2004; József Attila-díj, 2006; Mongol Kulturális Akadémia Aranyszalagja, 2006; World Academy of Arts and Culture tiszteletbeli irodalmi doktora, 2008; Budapest-Zugló díszpolgára, 2008; Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója-díj, 2010. Legutóbbi verseskötete: Turczi István legszebb versei (AB-Art, Pozsony, 2014). 2014-ben Prima Primissima-díjat kapott.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Turczi István
Birodalmat építesz a fejedben
— könyvtárak, gondolatban —
Most a skandináv mestereken a sor.
Az építési telkeken nyitott parkolók helyén
holnaptól mindenhol könyvtárak épülnek.
A köz kifejezett óhajára.
Egyszintes, ultramodern központok;
sok fa, fém és még több üveg.
A porlepte, öreg tölgyfákat sem vágják ki –
a természet védelme mindenek felett.
Jó mulatság lesz. Másoknak férfimunka.
Napelemes büszkeség, digitális élvezet:
istenésszel föl nem fogható.
Nyitva felejtett képzeleted rácsain
átsüt a sör-színű napfény.
Újkori Ramszesz lehetsz, betűpiramisok
ihletett építője és sztélétulajdonos,
ha 162 gyermek apja már nem is…
Ki akarod fájni magadból, ami volt.
Arról, ami van: újabb kartoték, már nem is beszélve.
Sérült szavak, befejezhetetlen mondatok
keresik menedéked, hol világít az árnyék.
A notórius veszteglők ösztönösségével
foglalsz területet magadnak,
önkormányzol, kertelsz, válogatsz,
szert tartasz a szív égő romjain.
Sokba kerül a megvilágosodás,
és nem kizárt, hogy valami váratlan Eseményt
rejt magában: élni kezdesz,
még mielőtt megtudod, hogyan kell.
Felnyitsz egy könyvet, ami téged olvas;
és hamarabb mint az állatok beléből,
kiolvassa sorsodat. A tűzön át
a hamuba tartó út ez, a nílusiak szerint.
Vajon kinek az akaratától függ,
hogy a kiejtett szó visszatérjen a ki nem ejthetőbe,
hogy ne fordulj vissza a kérdések küszöbén:
beléphess a határtalanba,
és a kezdetek mélyein kifaragva meglásd arcodat?
Csak egyet tudsz: nincs vég semmiben.
Körbejársz az értelem peremén.
És birodalmat építesz a fejedben.
