Mindig széliránnyal szembe álltam be. Az volt a lényeg, különbözni. Teljesen mindegy, hogy milyen áron, hogy rendre rosszabbul jártam, mintha együtt megyek velük, kit izgat, ha hátulról fúj a szél, mondták, és kihasználták a lökést. Én utáltam az arcomban a hosszú hajszálakat. Panda amúgy is ott volt ellenpontnak mellettem, folyton nyígott, hogy összeszedhetném magam, csináljunk ezt meg azt, nem lehet fölrúgni az összes hagyományt. Rúgjak már be, a hagyomány itt kezdődött nála, berúgni végre rendesen.

Panda közölte, egyszer úgyis belebuksz, hiába cickányozol. Sose kérdeztem tőle, miért pont cickány. Cickányoztam, ha tanultam, ha evezni mentem, ha nem vettem a moziban pattogatott kukoricát. Panda volt a műszerem, kijelző, hogy hol kell abbahagynom, vagy el se kezdeni, amit terveztem. Kényelmes volt vele, levett a vállamról egy csomó terhet, főleg azt, hogy ne kelljen különösebben figyelni. Beépített radarral könnyű tartani az irányt.

A jogtörténet volt az egyetlen, arra mindenki ráfordult, biflázták kifulladásig. Majd belerokkant, úgy gyűrte maga alá még Panda is, jegyzeteket másolt harmadévesekről. A strandon klassz volt a víz, jól ment a barnulás, kiteszem elé a megdermedt lángost, hoztam, tessék, sajtos-tejfölös, legalább ennyi részed legyen a lazulásból, kicsike ízelítő. Üvölteni kezdett, ha lett volna tizenhármas a Titanicon, azt a szobát kéred, ugorj, ha süllyed, sőt egyszerűbb, ha rögtön tengerbe veted magad, mielőtt még elkezdik a Nearer, My God, to Thee-t játszani.

Ugrok, amikor mások lapítanak, szartam a tizenhármasokba is. Illetve nem egészen, kifejezetten vártam, hogy péntekre essen. Jól jött össze, mert épp vizsgaidőszakban akadt egy ilyen. Szegény Bucsokhoz munkajogra bejelentkeztek vagy húszan, a végére csak én maradtam, meg egy Kovács András, sose láttam a fickót az évfolyamon. Kérdeztem tőle, hogy felkészült-e, a beugró nélkül nem megy semmire, vágni kell, hogy lett a Szabóból Bucsok, különben visszatapsol.

Nézett rám, kiüresedett a feje, rágörcsölt a megfejtésre, de nem ment neki. Már motoztak az ajtó előtt, hogy behívjanak, mire megszántam, oké, Budapesti Csokoládégyár, Bu Csok, érted, ott volt melós, aztán benyomták ide. Bucsoktól végül használható érdemjegy helyett egy viccet kapott, nyuszika ül egy ágon, hegyezi a körmét, és elmondja mindenkinek, kikaparom a medve szemét, mire jön a medve, hegyezem-hegyezem, közben meg beszélek hülyeségeket. A Kovács András dühöngött, bent szó se esett csokigyárról, kurva tizenharmadika.

Slussz, ennyi volt, velem direkt nem történik semmi, hiába péntek. Egyszer viszont történt, megmásztam a lovasszobrot, a nemzetközitől valahogy beparáztam, tizenháromra esett. Hallottam, hogy Pesten van egy madár a Nagyvárad téren, valami Tömböl Teréz, fölmászol rá, és nincs több rizikó. Az úgy hat állítólag, ha lehugyozod. Éjjel mentem a ló farához, imádtam a Reök-homlokzatot, pisilés közben azt néztem, mert azért nehezen ment, de sikerült a vizsga. Jól sikerült, aztán hiénáztam egy kicsit, szurkoltam a többieknek, az aulában pedig vettem egy rézkarcot.

Kétezerötszáz volt az ösztöndíjam, a képért nyolcezret kértek, szét voltak pakolva a padlón a Reich Károlyok. Eladósodok, a francba, legalább három hónapra, de megveszem apámnak karácsonyra. Európa elrablása, szép a meztelen csaj, elterpeszkedik a földön, szétnyílik a lába, hátát a bikának veti, nyakába szúr egy margarétát. A rendelőbe szántam, jót tesz majd a sok félmeztelen nőnek, fesztelenebbül fekszenek föl, ha ránéznek, apám meg elereszthet a bikáról pár viccet.

Túl szorosan tekerték össze a kartont, otthon ki kellett simítani, nehogy megtörjön, este kiterítettem a szőnyegre. Éjjel valami ócska álomra ébredtem, száraz szájjal, izzadtan. Felkeltem inni, ráléptem valamire, hűvös és sima, a másik lábam beleakadt, ahogy léptem, és végighasította. Hallottam a papírt, nem adta magát könnyen, majdnem felbuktam benne, tudtam, hogy a kép. Nem nyitottam villanyt, nem akartam látni a szakadást. Kint csináltam magamnak egy szörpöt, tizenharmadika, tessék. Sose fogok többet ellenállni.

Másnap reggel feküdtem egy darabig, kitaláltam, hogy ragasztom meg, feküdtem, még ne kerüljön elém. Elkések, muszáj felkelnem, épp hogy odanézek, a kép tökéletesen ép, felveszem, forgatom, semmi szakadás, még csak gyűrődés sem. A konyhában ott a szörpöspohár.