Emléknek egy-egy villanás,
testhelyzet, érintés, hang,
a gyűrt lepedő barázdái,
az összehúzott függönyön rés.

A többi a képzelet dolga,
és az a legrosszabb.

Közben mindvégig arra gondolni:
most vagyok utoljára benne,
most hevít utoljára e katlan –
combja mintha bárdként lebegne.

Közben arra gondolni: jó volt,
és az is jó lesz, hogy eldől:
most kell búcsút vennem e testtől,
e szomjtól és e nedvektől.

Semmi se biztos, így hát az sem,
hogy eljön a megszokott kéj,
talán már nem is azért mozgok,
már nem kell a megszokott kéj,

itt ágaskodó hajnal, ott éj,
salakká dermedt a parázs,
mellén reggel gyöngy betűk álltak,
estére macskakaparás.

Még válla köré fonom a karom,
makacs őserdei lián,
ahogy combja combomtól elválik,
hirtelen megnő a hiány.

Bőr és bőr végső kölcsönhatása.
Intim szférámon rést vág.
Reménytelenül finom rándulás.
Egyszerre undor és vágy.