Több mint húsz év terméséből ad válogatást ez a kötet, amely az életmű összetartozó, összetartó prózai elemeit szervezi egységgé. Már ha kapcsolatba hozhatjuk az egység fogalmát a Tiltott Ábrázolások Könyvével, alcíme szerint Egy regény töredékeivel. Ugyanis a fragmentáltság, a töredékesség a fő szervezője ennek a műnek. Géczi olyan mozaikregényt hozott létre, ahol a mozaikosság az alkotás minden terén érvényesül. A stílus, illetve a keveredő stílusok, irányzatok, a szerkezet, az elbeszélésmód szintjén is — többszörösen összetett próza ez.

A kötet négy könyvből áll, ezek korábban egyenként már megjelentek. Borítójukról egy szempár tekintett az olvasóra, kiemelve a látás motívumát, a vizuális megközelítést, a szemlélődést. Innen a címben foglalt ábrázolás. A mű kísérletet tesz arra, hogy a szöveg és a képzőművészeti értelemben vett ábrázolás, az elvont gondolat és a konkrét kép közé hidat építsen. Nem véletlenül, hiszen a szerző hazánkban a képversek egyik megújítója, és képzettségénél fogva közel áll a természettudományokhoz is, ahol az empirikus megközelítés legfontosabb érzékszerve a szem. Ez a fajta látásmód leginkább az első két könyvben, a Terepgyakorlatokban és a fegyverengedélyben érvényesül, de a harmadik és a negyedik könyv regény- és novellakezdeményeinek szerkesztésmódját is alapvetően meghatározza.

Csakúgy, mint a stílusbeli sokszínűség. Jelen vannak benne a napló, az esszé, az útleírások, művészeti elemzések, a nyelvtudomány, a természettudományok — etológia, botanika, geográfia — és a szakácskönyvek stíluselemei is. Neoavantgárd törekvés, amely a műfaji határok feszegetésével kísérletezik.

A neoavantgárd mellett gyakran érvényesül a posztmodern szövegköztiség is: a Bibliát, a Koránt, az Ezeregyéjszaka meséit, valamint Ovidiustól a Cholnoky-fivérekig rengeteg irodalmi és kevésbé irodalmi alkotást felidéző utalások, idézetek, stílusjegyek szövik át a művet.

Leírásai az első két könyvben a pillanat rögzítései, a külső, tényszerű valóság, annak ismeretei, és egy belső, elképzelt, valóság keveredik bennük. Nincs múlt, nincs jövő, csak a jelen létezik, amelyben a kézzelfogható realitás gyakran kibillen, a konkrét és absztrakt, a valós és szürreális közti átmenetek láthatatlanná, az egymástól távoli elemek, részletek, érzéki tapasztalatok egyenértékűvé válnak. A szövegfragmentumok közt nincs alá-, fölérendeltség, linearitás, a különböző töredékeket a történetkezdemények laza szövete, és az elbeszélő tekintete kapcsolja össze.

Ennek a technikának kibővítése — a különböző részletek történetközpontúságának szempontjából — a harmadik és negyedik könyv. A kötetben központi szerepet elfoglaló Cholnoky-fivérek alakja itt szerveződik leginkább a három testvér élete és munkássága köré. A rájuk jellemző, különböző műfajú szövegek felelevenítése által. A harmadik könyvben a mozaikokból egy lehetséges történet körvonalazódik egy asszonyról, akihez mindhármukat bensőséges érzelem fűz. A negyedik könyv az Ezeregyéjszaka meséinek sajátos újraírása, miközben más, modern szövegelemek épülnek be, és alakítják a regényvilágot.

Véget ér a könyv, és mégsem fejeződik be. A szerző személye kérdésessé válik, a többszörös áttételek, elbeszélői szerepek között. A leírt világ részleteiben, történeteiben oldódik fel a lényeg, mint a Tórában Isten tiltott neve, egy rejtett tudás, amely az ábrázolásból a megfelelő olvasás segítségével talán kiolvasható.