(bevezetek)

Csak ne zombizöld üveggolyót kapjak. Csak azt ne. Még a vindózkék is megteszi. Hamvas áfonyakék, az lesz a jó. Vagy lensárga. Amikor a zsibavirágot csomóba gyűjtöttem, csak anyu állt mellettem: „Fújd, fújd!”

„Törékenyanyu”, „jóízlésűanyu”, „szívszájanyu”, „piramisanyu”, „fenevadanyu”, „szétszórtanyu”, „csökönyösanyu”, „Jókislányanyu”, „zaklatottanyu”, „disztingváltanyu”, „kornyikaanyu” — unodmárolvasó-anyu állandó jelzői Murányi Zita regényében. Tükörpalota című első regénye borítóján lánygyerek áll tükör előtt, kezében marionett-baba; a DuplApun üveggolyók. A gyerekkor szereti a látszóságot.

(elbeszélek)

Egy egyiptomi mítoszban keselyűfejjel ábrázolták az Anya-istennőt. A mítoszkeselyű csak nőnemű lehet, és a szél termékenyíti meg. Hím és nőstény között láthatatlan a különbség, szárnyverdesés nélküli keringésük is azonos.

Keresem az anyag, az energia és a szellem egyensúlyát, egyensúlyt Óanyu és Újén között. Egyensúlyt gyermek- és anyamagam, ezermagam között.

„Előre, hátra, hinta-palinta, az állandó kilengésekben találhattam valamit, ami az állandó egyensúlykeresésemre hajazott.”

Ki is beszél? Nevenincs kamaszlány az első kötetben, nevenincs majdnemfelnőtt a másodikban. Miről? Kataszrófaéletéről. Szenvedő anyjáról, két boldogtalan címadó apjáról, pedofil nagybátyjáról, dobozban macskákat földhöz vágó nagyapjáról, életének örömtelen vegetálásáról. Áthúzások, kettős alá-, sorok hosszan le-, húzhatatlan tovább. Többször leteszem. Aztán lendít az irónia, duplán az ön. Izgat a metanyelviség. Meg a képiség.

(kitérek)
Nézem Klimt képén Judit kezeit, lényegemhez tartozik a nézés. Akár egy macskakarom, ragadozókéz. Ruháján férfi és női ivarsejtek. Az átélés időpontjában képtelen vagyok felfogni. Hallgatok Freudra, szabad asszociációs módszerrel játszom: hétfátyoltánc, prófétafej, Heródiás, Salome. Levágott fej és tánc. Lényegemhez tartozik a mozgás. Fiatal nő és levágott fej. Judit. Salome. Elfojtási aktus. Lényegemhez tartozik.

(állítok-tagadok)
„Csakazértisapu”, „defektapu”, „mamlaszapu”, „tohonyapu”, „mindenkiterhéreemberapu”, „csökönyösszamárapu” — apuképem valami egészen másból áll; az anyuképnél az imént elutasító voltam, ráadásul lányom anyumszólítása lecibál gyakran, aztán megtérít, indít tovább.
Ez(ek) az apu(k) meglep(nek), de összerakásukhoz segít a szókimondóság, kíméletlenül: „a feleségem ribanc”, vagy „ha már te nem tudsz aranyos lenni hozzám, ebbe a büdös, kurva, kibaszott életbe többé...”. Ez kevésbé, a masszív boldogtalanság inkább dühít, „...megviselt engem is ez az ostoba kétapus dolog (meg voltam áldva a duplapukkal!)”.

Zárnék, de nyitok. Egy tanmese: ketten sétálni mennek. Találnak egy kastélyt, ahová az egyik szeretne bemenni, s nézelődni. A másik fél, szerinte nem szabad bemenni, még veszélyes is lehet. Végül bemennek. Az első felderíti a terepet, bejárja az egész kastélyt. A másik megáll egy könyvekkel teli szobában és olvasásba kezd. Az első hamarosan kivágyik, szerinte nincs itt semmi érdekes, csak pár poros könyv! A másik maradna, szerinte ezek a könyvek nagyon is érdekesek, s milyen régiek! A történet végére a „nyitó”ból záró lesz, s fordítva... Merész nyitó akarok lenni. Közben önazonosság-függő vagyok.

S zenefüggő. Himbálódzom. Mahler gyermekgyászdalai szólnak, bele a DuplApuba, micsoda pár_huzam, önkéntelenül rántok magamon, gyermek halálát elsirató zene, Mahler sorsot kihívó hangjai, évre rá sajátja is halott. Anyum-kiábálás mellettem szüntelen, zenecsere.

(befejezek)
A zárás is dupla. Mesebeszéd egyes szám harmadik személyben: „fogta, lehajolt és a tenyerébe gyűjtötte a herceg átlátszó könnycseppeit. Azok a kicsi markában meg is szilárdultak, mintha csak üveggolyóbisok lettek volna, parányi, átlátszó mini bolygók.” Ezután az igazi zárás, a Szanatórium, sok évvel később, ahol az antitézis: „És ha mégsem ez a legnyomoroncabb világok legnyomoroncabbika?”

(befejezek. végleg)

„Ha van múlt, valahol túl, túl az óperenciás transzcendencián is, illik jövőnek is lennie.” Legyen zombizöld az az üveggolyó. „Túl az óperenciás transzcendencián” — kezdődjön már az a mese. A lényegemhez tartozik.