A műfaj meghatározásának kérdéséhez kapcsolódó ismereteink és elvárásaink befolyásolják a befogadást is, hiszen a műfaj felismerése és azonosítása alapvetően maghatározza a befogadó értelmezési lehetőségeit. Jauss szerint „az új szöveg az olvasóban (hallgatóban) felidézi a korábbi szövegekből ismert elvárás- és játékszabály-horizontot, amelyeket aztán változtat, javít vagy csupán megismétel. A variáció és a javítás határozza meg egy műfajstruktúra játékterét, a változtatás és a reprodukció pedig határait.”[2] De mi van akkor, ha a recepció eddig csak egyoldalúan tárgyalta a kérdéses mű kapcsán a műfaj kérdését? Mennyiben befolyásolja az értelmezést, ha egy eleddig nem vizsgált kérdés kerül előtérbe? Egy szöveg befogadóval folytatott játékossága milyen hatással lehet a szöveg értelmezésére és a műfajiság kérdésére?

A Mária éveit a kortársi befogadástörténet a lélektaniság kérdése felől közelítette meg. A regény későbbi recepciójában is egyértelműen dominál a lélektani megközelítés.[3] Mind Bodnár György, mind Fülöp László tanulmányaikban arra törekszenek, hogy beleillesszék a regényt a lélektani regény hagyományába.[4] Bodnár György a Mária évei lélektaniságát a modern lélektani regény felől vizsgálva annak átmeneti jellegét emeli ki, hiszen a lélektani elemzésnek már kiemelt fontosságot tulajdonít Kaffka, de az ehhez szükséges prózatechnikai módszert, például a monologue enterieure-t még nem ismerte fel.[5] Fülöp László is köti a művet a lélektani regény hagyományához, hiszen Mária alakja kapcsán beszél a „lélektani irányultságú” személyiségképről.[6] Az elemző Mária lélekrajzát és sorsértelmezését az úgynevezett „Mária-jelenség” megértésében látja.[7] A Mária évei lélektani regényként való értelmezését mélyíti el a regényről pszichoanalitikai, szociálpszichológiai szempontokat felvető tanulmány Nyilasy Balázstól.[8]

A regény lélektani regény műfaji indexébe való besorolást a szöveg narrációja is alátámasztja a szakirodalom eddigi vizsgálataiban. Fülöp László értelmezését összefoglalva a regény lélektaniságát a narrációs megoldások több ponton is igazolni látszanak. Hiszen, amit a személyiségalkatról, a lélek belső életéről megtudhatunk, annak nagyobb részét nem a regényvilágtól független s önálló harmadik személyként kívülálló szerzői narrátor közlései tartalmazzák, hanem magának a hősnőnek a töprengő, vívódó monológjai, napló- és levélformájú megnyilvánulásai, valamint a dialógushelyzetek vallomásszerű önjellemzései. Külön figyelmet is érdemelnek a szöveg napló- és levélbetétjei, amelyek terjedelmileg a mű egyötöd részét teszik ki. Bekerül az elbeszélésbe a Seregélynek írott levelek egy sorozata s az a napló is, amelyet külföldi útjairól készít Laszlovszky Mária. A levelek és a naplórészletek beiktatása nemcsak az epikai közlésformák változatosságát eredményezi, egyúttal az elbeszélői nézőpont és a narrátorszerep megosztását és megsokszorozódását is jelenti. Többszólamúvá lesz általuk az elbeszélésmód, hiszen ezek a közlésegységek megbontják a regény narratív alkatának egyöntetűségét, az auktoriális elbeszélői formát átfordítják a szubjektív énregény egy sajátosan értett változatába.[9] A figura szubjektív belső nézőpontja jut érvényre a napló- és levélformában valamint a monológszerű jellemrajzban is. Az elbeszélői módszer s a komponálás a lélekrajz szolgálatára van rendelve a regényben. Kaffka tehát a Mária éveiben az analitikus lélektani regények kombinált narratív rendszerre épített formájával is kísérletezik, újszerűségre törekvő formanyelvi megoldást választ. A monológszerű egységek vagy az átképzeléses előadásformákba zárt tudatelemzések jelenlétét, a levelek és napló szerepeltetését is a főhős belülről való ábrázolásának a szándéka magyarázhatja. A többszöri nézőpont-keveredés és perspektívaváltás szaggatottá teszi az ábrázolást és a történetszövést.[10] Az igazi cselekményességet a statikus helyzetek egymásutánja helyettesíti. A dinamikus fabulálást a jelenetezést szakadatlanul kísérő leírás, reflexió, elemzés, kommentár mérsékelten epikus változatai háttérbe szorítják.[11] A fenti leírásnak megfelel Laszlovszky Mária személyisége is, hiszen az ábrázolt főszereplő introvertált személyiségalkatú, befelé élő és önelemző vallomásos természetű. A regény centrumában a pszichologizáló módszerű jellemrajz áll, mely az elkülönült, harmadik személyű narrátor közvetítő s közbeavatkozó részvételét is redukálja. Az egy alakra komponált fikció strukturális alapelve, az alakkiemelő szándék összhangban van az elbeszélésmód sajátságaival. A fenti áttekintés meggyőző érveket nyújt mind a narráció, mind a személyiségábrázolás kérdéseinek vizsgálatával a lélektani regény besoroláshoz. De lássuk, hogy a regényszöveg ad-e más, a fenti szempontot nem kizáró, de részben kitágító értelmezési lehetőséget a műfaji besorolásra.

A Mária évei és a lányregény műfaji kódja

A Mária évei című regénynek a lektűrhöz, a lányregény műfaji indexéhez való köthetősége a műfajhoz tartozó és reprezentatívnak tekinthető szerző nevének, műcímeinek, jellegzetes nőalakjainak megidézésével merül fel először. Hiszen a műfaj klasszikus hazája a német nyelvterület, legnépszerűbb művelője pedig Eugenie Marlitt. A német írónőre illetve műveire való intertextuális utalás Kaffka más szövegeiben is előfordul, a Süppedő talajon című novellájában, a Hangyaboly című kisregényében, egy Herczeg Ferenc-műről írott kritikában, és egy Schöpflin Aladárhoz írott 1917-es levelében.

„A kerti lugas és az ülőkés gallyú szilvafák, ahol fenn, az ágak közt ülve olvasta az első regényeket, derült és kielégítő Marlitte-kat gyermeklánykorában még — és a nagy, szellős szobák; az orvosságszagú ebédlő magoscifrájú székeivel a patika mögött; a hűvös, zongorás szalon, ahol zöld redőkön át zöld szőnyegekre vetődik megszűrten a nyári fény, s a lengő, világos függönyű udvari szobák itt, vendéghálók; mennyire ismert, megszokott itt minden zugot!...”[12] (Kiemelés: H. Zs.)