Nem tudod, kinek az arca, mégis ismerős, mintha tudnád, kit vagy kiket takar, de mindez most nem tűnik fontosnak. Beszélgetsz vele, talán veszekszel. Nem értesz semmit, csak az biztos: szétvet a vágy. Vágyad látja rajtad; de hisz nem is nehéz észrevenni! Akkorára nőtt, mindenbe beleakad, le akar szakadni, szemérmetlen nyomul. Mintha önálló lény lenne, nehéz testtel, izzó akarattal. Letéped a ruhát róla, de mindig visszaveszi, egy pillanat alatt, nem is látni, olyan gyorsan. Iszonyatosan feldühít. Megütöd, de húsa puha, mintha tejbe mártanád öklöd, lassan is mozdulsz. Vágy nem csillapul, ő is lihegni kezd. Még mindig nem tudod, ki az, de rájössz: rengeteg arcból áll. Az összes nő egy testben, egyetlen, közös arccal. Érzed a remegős izgalmat, már nem is hallasz, úgy elborít a vér. A vágy szinte akkorára nőtt, mint te magad, irányítani sem vagy képes, átveszi a hatalmat fölötted, a világ fölött is. Taxiajtó csapódik.
    A képek hordaléka most nem csapódott ki, nem kell a fürdőbe osonni, leöblíteni a szőr közé száradt, hűlő ragacsot; hál' Isten megúsztad. Csak az izzás lüktet, halántéktól lefelé, át összeszorult torkon s tüdőn, végig a szétrobbanni készülő testen. Még sohasem vágytál semmire olyan erővel, mint most.
    Oldalra fordulsz. Megpróbálod lenyugtatni magad, lassan szívod be a levegőt, még lassabban fújod kifelé. Szinte megfulladsz, csak hogy a melletted alvót ne meztelen húsnak lásd, hanem érezd melegét, benne a lelket, benned a szerelmet. Vágyad átfordul, mersz közeledni. Beleakadsz fenekébe, a két félteke közé öntudatlan. Alszik, mégis hozzád igazítja magát. Fülébe lihegsz, érzed: álom s ébrenlét határához érkezett. Mire fülét csókolod, harapdálod, már fel is ébred. Sóhajtani, nyögni kezd, egész teste átizzik a gyönge ruhán. Lehet bármily finom a selyem tapintása, legszívesebben tépnéd róla, fosztogató katona, ám ismét eszedbe jut a szerelem, hogy szerelmesek vagytok, s hogy a húson túl is hatnia kell a vágynak. Mégis hiányérzet támad, nem tudod, mit tegyél: tarkóját csókolgasd, nyalj a fülébe, csókolózz vele, simíts végig nyakán, mellén, csókolva a bimbókat, harapdáld hasát? Nem tudod, hová nyúlj, mit hová tegyél, mégis valahogy az őrült és türelmetlen kavargásban hirtelen lenyugszol — nem tudod, magadtól-e, vagy tán ő simította el lelkedet. Megérzed, mid hova tedd, melyik mozdulat jöjjön a másik után, mivé kell válnod a kellő pillanatban. Olyan élvezetet élsz át, mint még soha, az ő élvezete pedig határtalan. Nem éltél hiába, most születtél harmadszor.
    Hála árad szét benned, tej végtelen folyóban.