1.

Kész horror ma a temető. Zöld nyálka borítja a sírokat, és a novemberi szélben reanimált csontvázak borzonganak. Zombik csörtetnek át a sövényen habzó fehéren, mint egy lejárt szavatosságú húskészítményekből kötött csokor, délibábosan; valószínűtlenül szépek. A sírkövek márványa már átlangyosodott a meleg vértől. Egy fölfelé kapaszkodó élőhalott és a frissen kiásott sír mellett ül a voodoo mágus, munkája után, fáradtan, hajadonfőtt, s verejtékét törölgeti véres kezével. Mellette a földön emberi maradványok bádoglavórban. 123 éves, ő is novemberben halt meg, 72 éve. Betekint a sírba, mely olyan mélynek tetszik, mint az értelem a gödörből kimászó zombi szemében. Így beszélgetek vele.
— Mit csinál maga, ember?
— Pihenek.
— Zombik szállták meg a várost, és maga csak „pihen”?
— „It’s close to midnight and something evil’s lurking in the dark…” (dudorászik)
— Hát nem érti? Ezek a lények tönkreteszik az emberek életét!
— Nyugodjon meg, hamar vége lesz!
— Az élőhalott-inváziónak?
— Nem, az életüknek.
— És még egy kérdést, ha megengedi, uram.
— Parancsoljon.
— Melyik esztendő volt az ön számára a legnehezebb?
— Az 1918. A spanyolos.
— Köszönöm az interjút.
— Nagyon szívesen.


2.

A temető ma tökéletesen egzakt. A tudomány leple fedi a sírokat, az áprilisi szélben. (Szélnek nevezzük a légkört alkotó levegő közel vízszintes irányú áramlását, amelyet helyi nyomáskülönbségek hoznak létre.) Primula veris-ek, Viola arvensis-ek borzonganak. Cerasus-ok hajlanak a sövényekre 43 fokos szögben, és Prunus-ok, Amygdalis communis-ok, Pyrus-ok, mint a japán menyasszonyok (virgo, virginis — femininum), délibábosan szépek. (A délibáb — vagy fata morgana — egy légköri fényvisszaverődési jelenség.) A sírkövek márványának felszíni hőmérséklete már több celsius fokot emelkedett a melegtől. (A melegség a szexuális irányultság egyik fajtája, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag vagy főként azonos nemű emberek felé irányul. A melegedés miatt fogynak a pingvinek az Antarktiszon.) Egyik fölfelé kapaszkodó lankán frissen ásott sírgödör mellett ül a tudós, munkája után, fáradtan, hajadonfőtt, s verejtékét törölgeti csíkos zsebkendőjével. (A folyékony bomlástermékek verejték vagy vizelet formájában távoznak el a testünkből.) Mellette a földön városi sapkája bádoggombbal. Betekint a sírba, mely olyan mélynek tetszik, mint az Atlanti-óceán legmélyebb pontja. (Az Atlanti-óceán legmélyebb pontja a Bermuda Háromszögben található, a Puerto-Rico árok, ami 8852 méter mély.) Így beszélgetek vele.
— Milyen mély?
— Ez? Mint mindegyik. 189 centi.
— Miért épp annyi?
— Elővigyázatosság. Tudományos kutatások és laboratóriumi tesztek bizonyítják, hogy az emberek 95%-a 189 centiméteres sírba állva temetve sem kap levegőt.
— És hány óra alatt ás meg egy ilyet?
— 15:20 a rekordom. Miért kérdi?
— Kíváncsiság. Melyik esztendő volt a legnehezebb?
— Az 1929-2008-as világválság egyik éve sem volt könnyű.
— Miért süllyedt be ez a sír?
— Az általános gazdasági süllyedés hatása.
— Kit temettek ide?
— „Rátemetés” volt.
— Mi az?
— A helytakarékosság miatt két halottat állítunk egymás vállára, így többen férnek egy sírba.
— Mondja, mikor halunk meg?
— (Nem felel.)
— (Segíteni próbálok.) Télen, a ködben, mikor fúj a szél és zuhog a zápor... mikor annyi a beteg...
— Nem. Akkor halunk meg, amikor az élő szervezet komplex működése leáll.