Mintha az isten elvesztett volna
egy kis életet, amit az ember,
mint valami egzotikus vagy letűnt ország pénzét,
megtalált.
Nézegeti, nem érti az írást,
de tudja, hogy értékes, bár az ékszerész
nyilván csak tört aranynak venné be.
Akkor már inkább talán felkutatni
a jogos tulajdonost, visszaadni,
esetleg kapni érte valami
arányos
jutalmat.

Az élet olyan, mint a lány a metrón,
aki magányosan, szórakozott mosollyal áll a kocsi végében,
és akiről a fiatal, borostás, hülye zseni  (Caterpillar cipőben és BK-zokniban ugyan,
de egyszersmind égszínkék rövidnadrágban
és „VII. Nemzetközi Matematika Verseny — 2001. április 7-10. Siófok”
feliratú, kinyúlt pólóban) egyik kezével nőies mozdulattal,
a halántékától a füle fölött egészen a nyakcsigolyájáig
végigsimítva frizurátlan, dús rövid haján,
másik kezében kopott könyvet tartva
nem tudja, hogy az előző megállóban szállt le
a szerelme, akivel addig vadul csókolózott.