2008 tél
Kőrizs Imre
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Kőrizs Imre
Ugyancsak
Mintha az isten elvesztett volna
egy kis életet, amit az ember,
mint valami egzotikus vagy letűnt ország pénzét,
megtalált.
Nézegeti, nem érti az írást,
de tudja, hogy értékes, bár az ékszerész
nyilván csak tört aranynak venné be.
Akkor már inkább talán felkutatni
a jogos tulajdonost, visszaadni,
esetleg kapni érte valami
arányos
jutalmat.
„Az élet olyan, mint” sorozatból
Az élet olyan, mint a lány a metrón,
aki magányosan, szórakozott mosollyal áll a kocsi végében,
és akiről a fiatal, borostás, hülye zseni (Caterpillar cipőben és BK-zokniban ugyan,
de egyszersmind égszínkék rövidnadrágban
és „VII. Nemzetközi Matematika Verseny — 2001. április 7-10. Siófok”
feliratú, kinyúlt pólóban) egyik kezével nőies mozdulattal,
a halántékától a füle fölött egészen a nyakcsigolyájáig
végigsimítva frizurátlan, dús rövid haján,
másik kezében kopott könyvet tartva
nem tudja, hogy az előző megállóban szállt le
a szerelme, akivel addig vadul csókolózott.