Kovács Andris László
Bölcsészként végzett, televíziós szerkesztőként szakosodott, jelenleg reklám-adástervezőként dolgozik. Jelentek meg írásai antológiában, irodalmi folyóiratokban. A prózai formával Petőcz András szépírói műhelyében kezdett el komolyabban foglalkozni.SPN könyvek ajánló
Kovács Andris László
Ujjak tánca
Az ablak előtt állt, egyik lábáról a másikra dülöngélt. Három ujja ugrált a polcon sorakozó könyvgerinceken, majd az egyik megállt a Nyugtalanság völgyén. Hajdani barát nevét mondatta vele a könyvborító. Lassú léptekkel hátrált az ablaktól, majd leült az asztalához. Nyolc ujja ült az öreg festékpárnás írógép margójára. Megindult az ujjak tánca. A néma mozdulatok nem ütötték le a billentyűket, csak eljátszották, hogy megszólaltatják a hangokat. Az egykori barát szavait: „A cellák boldogsága a magány.” Kinézett az ablakon. A flaszteren kopogó esőt sárrá színezték a hajlongó utcai pilácsok. A házból szürkületben lépett ki, aztán megtorpant a dágványnak álcázott csapadék láttán, mert úgy találta, hogy túl vékony talpú cipőt választott. Visszasietett bakancsáért a lakásba. A kávéházig vezető három és fél kilométert gyalogosan szerette volna megtenni. Pár perccel később, de annyival is közelebb a sötéthez, megint ott állt az utcán. Hóna alatt könyvekkel, jegyzetekkel teli táskával igyekezett, és ezalatt egy négybehajtott szállodai levélpapír esett ki kabátzsebéből. A padka tövében örvénylő víz a hátára kapta a papírost, de nem jutott vele messzire. Gazdája utánanyúlt, és ismét kapualjba állt, hogy megszárítsa. Mintha friss sebről fejtené a gézt, óvatosan, izgatottan terítette egészébe a lapot. A lámpa sárga nátriumgőze ódonná színezte az írást is:
Igen tisztelt Szabó Lőrinc Úr!
Kodály Zoltán ismerősünk ajánlásával fordulok Önhöz. Nemrég érkeztem Budapestre, de szállásom foglya vagyok. Hatósági karantén; ez áll az ajtómon, amire hírnevem okán most élénk figyelem terelődik, hála a sajtósöpredéknek. Távol áll tőlem, hogy ártsak az embereknek, én is komolyan veszem a pandémiát, miután gyerekkoromban kishíján elvitt a tüdővész. De ilyen radikális intézkedés alá vonni? Kártékonyabbnak látom így védekezni, mint a józan ész útján mérsékelt rendelkezésekkel utat mutatni. Jól vagyok, és bízom benne, Ön is! Zoltán egyik ismerősének tolmácsolásából — ki kérte, hogy nevét ne említsem — úgy tudom, hogy Ön is ebben a helyzetben van, ami iránt hasonlóan viseltetik. Ma este 20 órakor a Centrál előtt leszek. A kávéház engedett a szokatlan kérésemnek, és fenntartanak kint egy helyet az Irányi utcai napellenző alatt. Számítottam a támogatásukra, és hogy átengedik nekem estére a szalon fatőkés pianínóját. Az utcán játszunk páran a közérdeműnek, aminek minden tagja a tragédiától egyenlőbb napjainkban, mint egyébiránt. Hogy közösség támogassa a közösséget, ezért kerestem Önt. Megtisztelne azzal, ha játékunk alatt ébresztő gondolataival gazdagítaná a kezdeményezést. Értéket adni az utcán, ami mindannyiunké, és most mégis zárva. Nyissuk ki, barátom!
Kiváló tisztelettel, alkalmi sorstársa: Bartók Béla
Mire odaért a kávéházhoz, kisebb tömeg gyűlt össze. Az emberek előírt távolságra helyezkedtek egymástól, melyet a kihelyezett székek segítettek betartani. Az utcát lezárták az amúgy is jelentéktelen járműforgalom elől. Az esernyők hézagos láncolata mögül rajzolódó alakok intettek neki, hogy siessen a napellenző alá.
— Hát eljött. Köszönöm! — nyújtotta kezét Bartók.
— Nem is volt kérdés. Hálás vagyok a meghívásért.
— Kissé sem hezitált?
— Egyáltalán nem. A bezártságról az alkotás szabadságvesztése rémlett fel, amit képtelen vagyok úgy viselni, mint valaha. Az idő felértékelődött, mert nem tartja fogva semmi, amíg mi várunk, és nézzük ahogyan múlik. Emberek életüket vesztik ma, holnap nem különben, de remélem nem olyan világban, ahol az ilyen estékre sincs remény. Tudniuk kell róla. Mivel kezdene?
— Kissé feszült lehet, de a Szabadban című művemmel.
— Eszményi! Erőteljes és találó.
Tíz ujja ült az öreg hangszer fekete-fehér stráfjára. Megindult az ujjak tánca. A néma mozdulatok nem ütötték le a billentyűket, csak eljátszották, hogy megszólaltatják a hangokat. A két férfi összenézett, majd Bartók így szólt:
— Mi lesz az esemény címe? El kell keresztelnünk valahogy, a hírverést segítve.
— Désinvolture! Utaltam már így körülmények szorítására, csak sokkal halkabban.
— Bon mot! — mondta széles mosollyal, és visszafordult a billentyűkhöz.
