Berka Attila
(1976, Budapest) 2006-tól a Spanyolnátha szerkesztője, 2008-tól az SPN Krú tagja. Kötetei: Lada Béla nem hal meg (Spanyolnátha, 2009); Hosszúkávé külön hideg tejjel (Spanyolnátha, 2010); Anómia (Irodalmi Jelen, 2017). Legutóbbi antológiák: 95 Szín-tézis (Spanyolnátha, 2017); Boldog kedd (Spanyolnátha, 2016); Üzenet a másvilágra (Areión, 2016).
LAPUNKBAN MÉG »
+_mondás » 2008 nyár » 2008 ősz » 2008 tél » 2009 nyár » 2009 ősz » 2009 tavasz » 2009 tél » 2010 nyár » 2010 ősz » 2010 tavasz » 2010 tél » 2011/1 » 2011/3 » 2011/4 » 2011/5 » 2011/6 » 2012/1 » 2012/2 » 2012/3 » 2012/4 » 2012/6 » 2013/3 » 2013/4 » 2013/5 » 2014/1 » 2014/3 » 2015/3 » 2015/4 » 2015/5 » 2015/6 » 2016/3 » 2016/4 » 2016/6 » 2017/1 » 2017/2 » 2017/3 » 2017/4 » 2018/1 » 2018/3 » 2019/1 » 2019/3 » 2019/4 » 2019/6 » 2020/3 » 2020/4 » 2021/2 » 2021/3 » Mis_kóceráj » Nar_kotta » Pasolini » Rafting » R_evolution » Sárospatak » Székesfehérvár » Tata » Veszprém
SPN könyvek ajánló
Berka Attila
A boldog segédíró helyzete
„Boldog emberek.” Az olvasó talán nem mindig fogja őket annak tartani.
Ők mégis úgy érzik, hogy azok. Amit elértek, ami nekik jutott,
összhangban van vágyaikkal, igényeikkel.
Ők mégis úgy érzik, hogy azok. Amit elértek, ami nekik jutott,
összhangban van vágyaikkal, igényeikkel.
(Részlet Körmendi Lajos Boldog emberek című kötetének fülszövegéből)
Látod.
Látod te is. Igen, jól látod. Nagyon is jól, igen.
Igen, ez itt az, ami.
Se több, se kevesebb. Annyi pont.
Ne is beszéljünk róla. Nincs miért. Nincs kinek.
Nincs mit mondanom.
Ne haragudj, de nem.
Utálom a fölösleges dolgokat. És, igen, ez most az.
Ahogy a múltkor, amikor kérdezted, amikor az időpontot egyeztettük, már mondtam, hangsúlyoztam, hogy nem akarom. Bármikor szívesen látlak kérdések nélkül. Se diktafon, se kamera, se notesz, csak mi ketten. Face to face, ahogy az angol mondja.
Ugyan, ne már, hagyd már.
Inkább azt mondd, mit iszol.
Jólesik ebben az időben, pedig reggel mennyire más volt, erre tessék.
Gyere, üljünk oda. Onnan minden jobban látszik.
Elférsz, kényelmes? Én fölteszem a lábam, mert a tegnapi foci eléggé megviselt.
Egy hónapja nem mozogtam rendesen. Csak a munka. Csak a munka. De neked magyarázzam? Gondolom, nálad se jobb a helyzet soha.
Erről jut eszembe, neked soha nem jutott eszedbe, hogy játssz egy kicsit? Vagy nem szereted a labdajátékokat? Pláne a focit, mi?
Még egyet?
De azért szoktál valamit sportolni? Volt egy biciklid, arra jól emlékszem? Mi lett a bicikliddel?
Ha éhes vagy, maradt egy-két szendvics, este majd csinálok rendes kaját. Nem akarsz maradni estig? Itt is alhatsz. Neked is kell a lazulás. Kiülünk, beszélgetünk egy nagyot a csillagok alatt. Erre nem mondhatsz nemet.
Várj csak egy kicsit! Tudom, mit csinálunk. Mármint per pillanat.
Gyere, megmutatom, hol töltjük az estét. De.
Na jó, nem kötelezlek, de azért megmutatom, hátha.
Na, mit szólsz?
Erről beszélek, igen. Ezt te is szereted, ha jól tudom.
Sokan sokféle csillagot szeretnek, én csak ezekben hiszek.
Nagyon nem mindegy, hogy itt van az ember, vagy máshol, ahol ilyennek a közelébe se.
Ezért is maradtam. Jó, igaz, elmentem, de csak úgy, mint aki vissza is jött. Ezért volt olyan, amikor visszajöttem, hogy mintha el se mentem volna.
Na, mit gondolsz?
A kedvemért, a régi szép idők emlékére. Kérlek.
A vendégszoba is nagyon jó, fent van a tetőtérben. Speciális szigetelés, nyugi. Télen meleg, nyáron hűvös.
Egyébként hogy jutottam eszedbe?
Mikor is találkoztunk utoljára?
Néha kihagy az agyam. Pedig jó memóriám volt mindig. Aztán valahogy telítődött. Nem tudom jobban megfogalmazni, egyszerűen egyik pillanatról a másikra tele lett. Azóta nem fér bele semmi. Mintha minden, ami történik, lepattanna a koponyámról. Tehát eleve el se jut az agyamig.
Rá is szoktam a frázisokra, a bölcselkedésre. Akkorákat mondok, hogy hanyatt esek, olyan hátrarúgása van a kinyilatkoztatásaimnak, hogy az állkapcsom se bírja tartani. Ezért mondtam neked, hogy semmi komoly, csak a személyes.
Minden mást befejeztem. Kész, vége. Végérvényesen lezártam.
És ettől megbízható lettem. Lapos, kiszámítható, és egyáltalán nem hiányzik, hogy izgalmas és kiszámíthatatlan legyek. Nem jutottam vele sehova. A megbízhatóság, az igen. Mindenki tudja, mire számíthat tőlem, és ettől megnyugszanak még azok is, akik nem szeretnek. És ahogy megnyugszanak, már olyan, mintha szeretnének. Adom, hozom, amit megszoktak, ez a legtöbb, a legfontosabb. Régen még azok is tartottak tőlem, vagyis azok se szerettek, akik szerettek.
Persze nincs itt semmi meglepetés. Biztos, hogy ez teszi, ez a világvégi hely, ez a világvégi élet. És hogy szerencsés voltam, mert én döntöttem úgy, hogy így legyen. Hogy itt legyek. Akkoriban ez volt az egyetlen esélyem.
Nem beszélek sokat?
Ahhoz képest, hogy meg se akartam szólalni, egész jól csinálom, nem? Fecsegni nagyon tudok, amiről csak akarok. Mindenről. Bármiről.
Pedig reggel majdnem jeleztem neked, hogy ne gyere. Hogy nem lesz itt semmi. Mert engem nem érdekel. Ugyan mi érdekelne?
Na, mit gondolsz?
Reggel főzök egy jó kávét. Meg csinálok egy remek rántottát. Tizenkét tojásból. Szalonnával és kolbásszal. Piros paprika, ahogy kell.
Utána mehetsz Isten hírével, és megírhatod, amit csak akarsz. Mindent. Bármit.