Mikita Gábor két hete, ebben az épületben, a Légyott megnyitóján azt mondta, még ennyi Szabó Lőrinc és Bartók Béla portrét a Színészmúzeumban nem láthatott a közönség.
Tovább gondolva ezt, jelzem, még ennyi Homonna-művet sem láthattunk egy épületben, elkülönülő, de egymással összefüggő projektek eredményeképpen — pincétől a padlásig be vagyunk Homonnázva.
Az ázváról jut szembe, hogy a kiállító művész idén ugyan honnan kerítene magának tetőfedőt, ha éppen nem Hernádkakról, annak is azon településrészről, Belegrádról, ahol Tompa Mihály házitanítóként dolgozott, ha már a Spanyolnáthás Tompa-emlékkötet borítóján is az ő műve szerepel.
És szerepel még a folyóirat számos kiemelt helyén: művéből készült Spanyolnátha-fejléc is, ez nyomtatott folyóiratok esetén a címlapnak felel meg, ugye. Címoldali szereplései mellett számos Spanyolnátha-projekt szereplője, húsz éve az általam alapított operafesztiváli Légyottok kiállítója.
Idén ötéves a Magyar Küldeményművészeti Társaság, melynek Homonna György is alapító tagja. A Társaság a 2016-os, a 2018-as Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálék egyik rendezője, és rendezője lesz az ideinek is, melynek felhívását hamarosan közzétesszük. (Ennek megnyitóját a téli Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválon rendezzük, Hernádkakon.)

Homonna György a 2008-as, 2. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálén Nívódíjat kapott; a festőművész 2010-es fődíjának előtörténetéhez ez mindenképpen festhezállóan kapcsolódik.
És mindenképpen az is, hogy mióta Spanyolnátha a Spanyolnátha, ő és tanítványai rendszeresen és sikeresen szerepelnek a folyóirat kiállításain, publikálnak a lapban. Ez egy 16 éves történet.

Kezdjük távolabbról, hogy közösségünket ne csak Spanyolnátha-időszámításban mérjük — menjünk vissza még kicsit az időben: 1996-ban a Miskolci Képes Műhely alapítójaként rendeztem először mail art kiállítást, Kő kövön címmel a Miskolci Galériában; Homonna Györgyöt a tárlaton való részvételre felkértem.
Kicsit később, 1998-ban már úgy alapítottam a Marcelland Nemzetközi Művészeti Gyűjteményt, hogy azt már Homonna-mű is gazdagítja, a hasonló című kiállításnak köszönhetően.
Nem mellesleg e magángyűjteményben több Homonna-mű szerepel — kevés az olyan helyiség az otthonomban, ahol ne szerepelne Homonna-mű. Ez nem azt jelenti, hogy nagyon kevés a helyiségem, hanem hogy szeretem őt a közvetlen közelemben tudni, és értelemszerűen tudatni másokkal, hogy Homonnázni, ha jó, márpedig muszáj. Márpedig jó, és jóságát most Önök is megtapasztalhatják.
Nincs az a téma, nincs az a tér, ami kifogna rajta, mindent az érintett hely specifikumában tud látni és láttatni a saját kúárkódjai kíséretében. Tessék megnézni, hogy mennyire ide készült ez a tárlat, és majd milyen új értelmet nyerhet máshol, újrarendezve mennyire képes a maga uralma alá hajtani egy másik teret.
Évek óta előszeretettel használja mélartjaiban és mélartra utaló képeiben a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelepen általam neki ajándékozott bélyegíveket, melyeket a Magyar Posta fővárosi bélyegraktárából mentettem, s azzal adtam át neki, hogy kötelezően használnia kell, vagyis: márpedig muszáj, és most mondhatnám, hogy: de a franc se gondolta volna, hogy azóta tényleg kötelezően használja, s ezt részéről az egyik legnagyobb megtiszteltetésnek veszem. Jutalomból később is átadok neki még párat, további íves, szíves felhasználás céljából.

A Parnasszus költészeti folyóirat képzőművészeti szerkesztőjeként foglalkoztatom őt a lapban; korábban a 20 éves folyóirat ünnepi lapszámát, majd ebből az alkalomból megjelenő antológiáját is díszítették az ő munkái. Idén 25 éves a Parnasszus. Lehet találgatni, vajon kinek a művei szerepelnek az Idei Tokaji Írótáborban két hét múlva debütáló lapban. Melyből majd ide is hozok, hogy a művek párbeszédbe elegyedhessenek.

Ha küldeményművészeti a Társaság, a levéltitok megsértéséről szó nincsen, ha a következőkben idézek Homonna György egyik legutóbbi leveléből:

„Mivel „mélart” fődíj eredménye a kiállítás, a Színészmúzeumban lesz, a fődíjat egy írógépes munkámmal kaptam meg, én festek - ezeket hoztam valamilyen kapcsolatba egymással. Így Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva levelezése a fő vonal - levelezés!!!!! - ímél. Vagyis az 1975 és a 2020 összekapcsolása is a koncepció része. Természetesen a QR kódok és a festészet is benne lesznek:))))) A kiállítás címe: latinovits@ruttkai.75_20.
Egyébként amikor régebben gondolkodtam, hogy mi legyen a kiállítás tematikája, Kati (a feleségem) is segített és ő mondta ki, hogy Latinovits és Ruttkai történetét kéne földolgoznom, mert az kötődik Miskolchoz!!!! Minden kép a megfelelő falra készül és a megfelelő sorrendben.
1975-ös fotópapírra!!!!!! gépeltem (igazi írógéppel) a levelet, melyet 27 részre osztottam fel (Ruttkai 27-ben született).
Ez a 27 rész 17 képen jelenik meg (az összetalálkozásukkor Ruttkai 33 éves, Latinovits 29, ha ha összeadom éveik számjegyeit, 3+3+2+9=17).
Az elsőn és az utolsón ímélszerű a megjelenés (a küldött képek sorrendje már az eredeti sorrendet mutatja), a köztes többin "csak" írógépelve a fotópapírra jelenik meg a levél.
Tehát egy levelet dolgozok föl, amit 1975-ben írt Latinovits Zoltán.
Egyelőre ennyi))))))”

Igen, egyelőre ennyi. Ja, és még annyi, hogy a Spanyolnátha művészeti folyóirat következő száma a teljes sorozatot közli. Természetes, hogy ha augusztusban, akkor 27-én jelenik meg. S ha már 27 részre osztott a levél, 27-ben született Ruttkai — a kiállítás szeptember 27-ig látogatható.
Miként a Légyott is, odafönt, ahol ugye szintén ott a Homonna. És most üljön ki a mosoly az arcokra, sejtelmesen. Mert sejtetem, hogy jó mail art téma lehet: Homonna Lisa mosolya. 

*Elhangzott 2020. július 30-án, a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria Thália-házban (Színészmúzeumban), Homonna György latinovits@ruttkai.75_20 című kiállításán.

Meghívó