Nyulász Péter
(1968) IBBY-díjas író. Történelem-földrajz szakon szerzett diplomát Debrecenben, majd egy évtizeden át a Magyar Rádió riportereként dolgozott. 2007-2014 között az egyszervolt.hu gyermekkulturális portál szerkesztő-szerzője volt. Gyerekírói pályája mondókás- és verseskötetekkel indult (Zsubatta!, 2005; Miazami és Miazmég, kitalálós versikék, 2007-2010; A baba bab, 2011). Az ezt követő években egy balatoni legenda nyomán kalandos meseregény-trilógiát alkotott. Az első kötettel (Helka - A Burok-völgy árnyai) elnyerte Az év gyermekkönyve 2011 díjat. 2016 őszén BerGer Szimat Szolgálat címmel egy valós helyszíneken játszódó detektív-sorozatot indított útjára, melynek jellegzetessége, hogy főbb szereplői a kilenc magyar kutyafajtát jelenítik meg. Fotó: Csillik Gábor
SPN könyvek ajánló
Nyulász Péter
Kocsis és a Nyúl meg a nyakigvíz
Történetünk kicsit régi, kicsit új.
Sok év után, néhány éve,
Biharország székhelyébe’,
egy nyár eleji szép napon,
összefutott Kocsis meg a Nyúl.
Beszélgettek erről-arról, mi hogyan volt azelőtt,
ám a fontos az a pár szó, mi hozta el a jövőt:
„Berekfürdőn, minden évben,
őszelőn a nyár végében,
nagy a móka-mulatság:
táborozni gyűlik oda, íróköltő társaság.
Kedves ember egytől egyig.
Olykor hajnal fél négyig is.
Akkor sem rest, ha korsót kell üríteni fenékig is.
Befogadó csapat, hidd el,
sokat tanulhat az ember.
Még a csóró versíró is kap tanácsokat:
hogyha éppen nincsen pénze, költsön jó sokat!
Gyere csak, s ha itt vagy, akkor megnézheted magad,
— magyarázta Nyúlnak Kocsis, aki sokszor dalra fakad.
Ó, hát, persze, magyarázhatott,
hogy a vízben kivel ázhat ott,
mert a Nyúl a nyáron izgatottan guglizott:
Körmendi Lajos nyomdokában, Berekfürdő táborában,
ki mindenki fordul meg ott,
s lélegzete elakadott:
folyóirat alapító, főszerkesztő, kritikus;
akad rektor, akad tanár és akadémikus.
Költőfejedelmek, íróóriások, literátor félistenek!
Senki más, csak mind, kik előtt még a térd is megremeg!
Olyan volt e felismerés, mintha komplexus bántaná:
törpének látta Nyúl magát, ki sámliról néz ágy alá.
Egy reménye volt csupán, abban bízni vakon,
hogy igaz volt az invitálás a nyár eleji napon,
s a „befogadó csapat” alatt nem azt kell majd érteni,
hogy az embert kóstolgatja és azután lenyeli.
Rövidre fogva immár: Kocsis igazat mondott neki.
Túlélte a találkozást, és a lelkét nem lehelte ki.
Sőt, azt is hamar megtudta, mily oktalan egy gondolat
az „író nagyság dilemma”.
Hogy melyik író kisebb, melyik költő nagyobb? Nem lehet az kérdés, kérem!
Orrunk előtt ott a válasz a bereki medencében.
Minden író, minden költő,
— kritikus és főszerkesztő —
egyforma nagy, nem nehéz a kvíz:
mindegyiknek pontosan nyakig ér víz!
