Serfőző Simon
1942-ben, Zagyvarékason született. A Napjaink szerkesztőségében 1968-tól kezdett dolgozni, ahol a folyóirat megszűnéséig a líra rovatot vezette. 1991-től a miskolci Felsőmagyarország Kiadó vezetője. 1990-1993 között a Holnap főszerkesztője, majd az Új Holnap munkatársa volt. Legutóbbi kötetei: Gyerekidő I-II-III. (regény, Püski Kiadó, 2002), Virág (versek, Gonda Kiadó, 2003), Közel-távol (válogatott és új versek, Püski Kiadó); Mindenáron (drámák, Püski Kiadó, 2005), Varjúleves (elbeszélések, Szépírás Kiadó-Orpheusz Kiadó). Díjai: Radnóti-díj (1979), Szabó Lőrinc-díj (1986), József Attila-díj (1991), Kölcsey-díj (1994), Arany János-díj (2003), A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1994). 2008-ban Balassi Bálint-emlékkardot kapott. 2016-ban Kossuth-díjat kapott.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Serfőző Simon
Körmendi jótette
Jól tette Körmendi Lajos, hogy kitalálta Berekfürdőt, az ottani írótábort. Sok szegény legény, illetve író megpihentetésére. Hiszen a Tokaji Írótábor végével a fáradalmakat vagy sikerült már kipihenniük, vagy sem. Mennyi sok, jobbnál jobb előadást-hozzászólást lehetett ott egyeseknek végighallgatniuk, másoknak aludniuk! (Egyik se volt kötelező!) Azután végigjárniuk azt a számtalan kocsmát-pincét, ami Tokajban található! Ráadásul még a borkóstolón is részt venniük, ízlelgetni a jófajta italokat. Közben meg kellett váltani a világot, máskor az országot. (Tokajhoz ez is hozzátartozott.) Csoda-e, hogy belefáradtak a költők-írók-íróféleségek, s a hozzájuk tartozók, innen-onnan melléjük csapódó szoknyás népek! Volt belőlük szép számmal.
Amit azok ott összefecsegtek-irigykedtek-pletykáltak — az onnan hazatérők nem győzték a fülükből kiszellőztetni. Azt is mind kipihenni, nem volt arra két hét sem elegendő.
Szerencsére Körmendi Lajos „találmánya” segített rajtuk. Már azokon, akiket Körmendi kiválasztott, fáradalmaikat Berekfürdőn kipihenni. Akiket ismert honnan, honnan nem az országból. Mert ő Tokajban táborozni nem járt egyszer sem, nem tudok róla, értesülései az írókat illetően máshonnan származtak. Különben sem akart elfáradni azokkal, akiket ő éppenséggel a fáradalmaiktól szándékozott megszabadítani.
Erre ott volt a berekfürdői strand, vizes medencékkel, körülöttük padokkal, gyeppel, árnyat adó fákkal. Előzékeny, udvarias vendéglátókkal. A település elöljáróival. Körmendi Lajossal, a maga csendességével. El lehetett beszélgetni vele, másokkal. Viccelgetni egymással: Bertha Zolival, Sarusi Mihállyal, Fecske Csabával, s a többiekkel. A jófajta lustálkodást ne is emlegessük! Szintúgy a derékig érő vizet, amibe csak az nem fullad bele, aki ki tud belőle úszni.
Kár, hogy Körmendi Lajossal már nem lehet találkozni, a neki emléket állító művekkel csak. De vannak követői, akik folytatják, amit ő elkezdett, s vannak írók, akik rászolgálnak e fölfordult világ zajából kiszabadulva egy kis pihenésre. Megújulására a testnek-léleknek! Köszönet azoknak, kiket a köszönet megillet.
