Vasarely szép emlék. Pécsi emlékkiállítása kamaszkorunk rácsodálkozását idézi egy nagy ,,illuzionista” grafikai játékaira. Akkortájt mi is próbálkoztunk hasonlóval, érdekes időtöltés volt ábrázolni vagy ,,nonábrázolni” egymást kergető ,,csíkokkal”. Pécsett járva természetesen a kihagyhatatlan programok között szerepelt Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) múzeumának felkeresése: gyermekeinknek örömmel mutattuk a ,,kör négyszögesítéseit”, ám számunkra a kiállítás az évtizedek távlatából már nosztalgiával meghintett „történeti” bemutatónak tűnik arról a folyamatról, hogy a művész az optikai és kinetikai vizsgálatai révén miként jutott el az optikai festészethez, az „op-art”-hoz. Nincs mit szépíteni: a tárlat a Vasarely szőtte izgalmas vonal- és formahálók ellenére ,,pókhálósnak” tűnt: a kiállításrendezők bíztak a munkák ,,mindenkorig” ható hatásosságában. Talán a nosztalgia ereje segített volna a ,,porolásban”, ha a jegyváltásnál nem keveredik vitába pedagógus barátunk a kicsinyeskedő pénztárossal, vagy a teremőrhöz intézett kérdésünkre nem kioktató választ kapunk, hogy az első teremben ott az életrajz, leszünk szívesek azt elolvasni…
A kedvrontó barátságtalanság ellenére természetesen jó volt viszontlátni a művész híres zebráit (nemcsak a tárlaton, de a város utcáit kellemesen árnyékoló játékos elemeken is). A maga idejében zseniális volt ez a filozófiát teremtő új vizuális gondolkodásmód, a geometriai formákkal való bűvészkedés. Ám a mai gyerekekből egy-egy kép előtt állva már feltör az együttérző sóhaj: mennyi időt, türelmet igényeltek ezek a ,,pixeles felbontásokat” variáló munkák, amelyekhez hasonlókat ezerszám dobnak ki ma már a fénymásolók a kisfelbontású képek túlméretezett nagyításakor, vagy épp egy photoshop-filter torzítja pillanatok alatt hasonlóvá a látványvilágot. A kísérletezés addig izgalmas, míg napi gyakorlattá nem válik… — s ezt a műfajt a hihetetlenül felgyorsult technika maga alá gyűrte — ez az összegzés a kiállítás után.
De azért Vasarely ma is hat, szemléletet formál. Egész biztos, hogy az újra átélt találkozás hatására váltak szembetűnővé és megörökítendővé a Pécs-közeli — orfűi és abaligeti — vizeken a természet op-art-játékos variációi. Utólag olvastuk, hogy a mester fontos munkái közé tartozik az 1942-es Víztükör c. alkotása — vissza tehát a (t)oparta, csak jóval kisebb energiabefektetéssel, hiszen minden kép egy gombnyomás ,,műve”.