Simon Adri
Simon Adri 1974-ben született Szegeden. 1992-ben érettségizett a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia tagozatán, majd a JATE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint speciális irodalomelmélet szakokon folytatott tanulmányokat. Középiskolai tanári diplomáját 1998-ban kapta meg. 2003 óta publikál; elsőként Az Irodalom Visszavág szerzője, 2004 és 2006 között az iv. hu szerkesztője is. Első kötete 2004-ben jelent meg Simon Adrienn FEAT. Janox: Válogatott versusok címmel. 2010-ben látott napvilágot Komplemente című második, 2015-ben Földerengés című harmadik és 2020-ban Tizenöt halál című negyedik kötete. 2010 és 2014 között a Gondolat Kiadó szöveggondozója. 2010 és 2012 között a Dokk irodalmi portál, 2014 óta a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti online folyóirat szerkesztője, 2017–2019 között az Irodalmi Jelen kritikarovat-szerkesztője. 2020 óta a Magyar Napló Kiadó szerkesztője. Verseit, irodalomkritikáit a Magyar Napló, az Ambroozia, a Spanyolnátha, A Vörös Postakocsi, a Parnasszus, az Irodalmi Jelen, a Holdkatlan közli. 2013-ban, 2018-ban és 2021-ben NKA-ösztöndíjas, 2019-ben Bella István-díjas.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Simon Adri
Bartók elutazik
(Sz. Préda felháborító plágiuma)
Az asztalon, a kották lapjain
glédában állnak kulcsok, hangjegyek.
Egy félszünet, és basszus, violin;
maholnap kihajózom, elmegyek
közületek, hív óceán szele,
Ámerika, új, messzi otthonom,
a zongorám — egy hang is kár bele —
már némán áll, mint üres polcsorom.
Kossuth-szimfóniám is már a múlté;
tengerentúlra hajt a harci kín,
emlékem néhány könnyáztatta kuplé,
tükörből néz egy síró Harlekin.
Erdély, Románia és Afrika
bűnből fogant ifjúságom idézik,
látogatóba jövök csak haza
ha még, talán — a hadsereg lenéz itt.
Nem vagyok elég délceg katonának,
hál’ Isten, hogy a sors így szabta rám.
Benny Goodman s a Columbia várnak,
New York lesz mostantól az új hazám;
concertókkal és szonátákkal fekszem
mostantól, brácsaversenyt komponál
tíz ujjam, megleszünk mi tizenketten
ők és én, és a megváltó halál.
Most kél a Nap a tágas tengeren,
a vízbe fújja kottáim a szél,
de nyelvem elhagyni még nem merem,
bár nálam talán lágyabban zenél.
Ki tudja, mit fúj arcunkba a holnap,
ha háború van, minden jeltelen —
hajósinasok ládákat pakolnak.
Ősz van. Kékszakállú, utazz velem.
