A bevonulás (bevenció)

Már nincs hova hátrálni, elmentünk a falig,
azt mondom hát, hogy elég volt, legyen elég,
hogy a szellem mindig csak kivonul a szellemi helyekről, hívogatlak benneteket szeretettel,
a százéves szecessziós kivonulás után a bevonulásra,
a bevencióra, bemenni és bevenni,
kiszellőztetni és kiseperni,
és letörölni a port,
fényt ereszteni be és friss levegőt,
hisz tán ezért alapították meg
az Akadémiát és a bölcsészkart,
hogy legyen világosság,
— és nem lőn.
(Wamsler-szvit, részlet)

sacra: szikra, tűz, szent (Varga Csaba)
sacra: szakasztott, égből szakadt, a világitól elkülönített, magasztos, szent (Mészáros József)
szikra: sziporka, szikár-szukár-szakár (~persa), zohar (~héber), zohara (~arab), iszkra (~szláv) (Czuczor-Fogarasi)
szik=hinteni, szórni, kibocsátani (~szanszkrit) (Ádám Béla)

szecesszió-secession, kivonulás az Akadémiáról

be: be
jön, jövend: juvenis (latin)
ment: went (angol)
men-mén-megy: menaxe (etruszk), meo (latin)
megy: Rendhagyó igéink egyike, melynek tiszta gyöke vagy gyökeleme me megvan a szanszkrit: maj, latin: meo, finn: menen (menek), persa á-me-den stb. szókban is; s mint olyan egy osztályba tartozik a těsz, věsz, lěsz, visz, hisz igékkel, melyeknek tě, vě, lě, vi, hi gyökeiből leszen tehető: těhet, věhet, lěhet, vihet, hihet, valamint a meből mehet. Továbbá, valamint amazok fölveszik az ěn szótagot, těsz-ěn, věsz-ěn stb., úgy ez is: megy-ěn. (Czuczor-Fogarasi)

A magyar nyelv eredete ennél sokkal csodálatosabb jelenség. Aki megoldja, isteni titkot boncolgat és a titok első tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten (Sir John Bowring)

Állításaim támogatásául még szükségesebbnek látszó indokok azok számára, kiket az előadottak még nem győztek meg arról, hogy legrégibb nyelv a magyar. (…) Ha előadott érveim alaposak, akkor a (…) nyelvcsaládokról szóló tan hamis, mert az csupán puszta vélemény, a minek biztos alapja nincs. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak; sokan lesznek majd olyanok, kik magukat tudósoknak s feljogosítottaknak érzik teli torokkal kiabálhatni, hogy: minő képtelenség, minő őrültség állításom, a nélkül, hogy munkámba csak bele is tekintettek volna; de kevesen lesznek olyanok, kik alaposoknak látszó ellenvetéseket tehessenék; olyan pedig senki sem fog találkozni, ki e munkám tartalmának lényegét megczáfolhatná (Táncsics Mihály)

szláv átvétel (Történeti Etimológiai Szótár)
szláv átvétel (Történeti Etimológiai Szótár)

szláv átvétel (Történeti Etimológiai Szótár)
ősi finnugor (Történeti Etimológiai Szótár)
ismeretlen eredetű (Történeti Etimológiai Szótár)
átvétel (Történeti Etimológiai Szótár)
nem magyar (Történeti Etimológiai Szótár)

Volt egy öreg apó,
Apuska-apa-abbas-baba-papa-pater,
Ejnemöjnen,
Volt néki, volt néki
Töménytelen fia,
Sok számos-same fia,
Szép-széb szál mindegyik,
Test és vér szerint,
A becsület szerint,
A vér szerződése szerint,
Pálinkás jó kedvük szerint,
Leányiránt.
Szelleméből sarjadzott
Ezer szép szál fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Eke-occa fogására,
Szántásra-vetésre,
Ménes-, csordaterelésre,
Horde, Herde abajgatására,
Kilincs-clench-et nem fogott
Az ő finom-fine-fájintos kezük,
Kemencénél-káminosz
Nem heverésztek,
Nem csiszolták-chiselték,
Nem pallérozták elméjüket,
Anyjuk szoknyáját,
Kád-cadus-kádoszban nem feredeztek,
Hanem csak vankujkodtak,
Duhajkodtak naphosszat,
Apjuk nevelte őket,
Hegyet-völgyet járni,
Harsh-ányan járni-kelni,
Akácosban, acacia,
Bükkösben, tölgyesben
Arasz-aras-olni,
Nagyvadra,
Halra vadászni,
Gyűjtögetni,
Finom szamócákat enni,
Bevenni minden nap a maszlagot.
Maszatolni, maszogni, matatni, motozni,
Bódulatban élni.
Az erdőket járta
És vadra-wildra vadászott,
Erdőkben kószált,
Világban wándorolt
Tömény-tumen szép szál fiú.
Vadra vadásztak,
Mezőn lélekkel,
Széllel-soullal jártak,
Zsíros, puha földeken
Illegették magukat,
Táncoltak szerte,
Szólt a zene-sono,
Zengett, bongott, zsongott a dal,
A song, a Gesang,
Állt a bál mindig,
És mindig az erdő felől:
Tánc-Tanz-Dance,
Lárma-Lärm,
Viva la muzsika,
Folyt a must, Most, mustum,
Aki kér-cer-quaero,
Az kap is, capit,
Színe a fonákját,
Saccus a faultját,
Így leltek
Szép hídra,
Ős-ais-i kapocsra,
Csodaszarvasnyomra,
Tiszta borvízforrásra,
És szarvasokká lettek:
Karcsú szarvasokká,
Fault hátán fault,
Erdő sűrűjében,
És megpihentek.
És álmot láttak,
Bűvös szókat hallottak
Súgott nekik az angyal-angel-Engel,
És a susogásra-susurrol
Éberséggel ébredtek.

Az ő édes apjok
Wárással nem győzte,
Elhagyta a wártát,
Fogta a puskáját,
Elindult keresni
Kilencszer kilenc
Szép szál fiát kutatni.
Reátalált a szép hídra,
Híd mellett az ászokfára,
Ászokfánál csodaszarvasnyomra.
El is jutott hűs forráshoz,
Hűs forrásnál szarvasokhoz,
Erős-heros-ierósz fiai előtt
Féltérdre ereszkedett,
Hej, egyre rá is célzott.
De a legnagyobbik szarvas
— Jaj, a legkedvesebb fiú —
Ékes-acuo-éké
Szóval imígyen felele:
„Kedves édes apánk,
Reánk te sose célozz!
Hártya-charta-szívünket,
Acélos tüdőnket
Te célba ne vedd!
Mert téged mi tűzünk
A szarvunk hegyére
És úgy hajigálunk
Téged rétről rétre,
Téged hegyről hegyre,
S téged hozzávágunk
Éles kősziklához:
Ízzé-porrá zúzódsz
Kedves édes apánk, te, mostoha,
Ha minket továbbra is gyilkolsz,
Ha ránk célzol,
Bennünk kár-care-t okozol,
Ha szemfényt vesztesz,
Lelkünket álság-állosszal
Silányítod,
Ha a hazudozással
Fel nem hagysz!
Mi férfiak vagyunk,
Ember-embaroszok
Mén-man-Mannok,
Bak-bock-Bockok vagyunk,
A nap fiai,
Nem a te gyermekeid, germen,
Nem a te családod, child,
És természetünk nem a sötétség,
De természetünk a fény,
És a gyökök, gyökerek rendszere,
Édes szóbokraink,
És a fény lényege szerint:
Te és én,
És mi magunk is fény
Vagyunk,
A mi lényegünk szerint,
Kövess hát minket,
Vagy fogd a tál lencsét-Linse-lens,
És menj utadra!”

Az ő mostoha apjok
Hozzájuk így szólott,
És híva hívta,
És őket hívó szóval hívta:
„Édes szeretteim,
Kedves gyűjtögető,
Halászó-vadászó gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza,
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már,
Szülő házatok,
House-Haus-otok vár,
Anyátok háza,
A casa előttetek nyitva,
Jöjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
Anu-hoz, Danuhoz,
A Dunához gyertek,
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
Az asztalon serleg,
A serlegek töltve.
Az asztalon kupa-copa-cup,
Anyátok kesereg.
Kupa teli borral,
Badacsonyi borral,
Jó anyátok gonddal.”

A legnagyobb szarvas
— A legkedvesebb fiú —
Igaz-egiaz szóval felelvén
Hozzá imígyen szóla:
„Kedves mostoha apánk,
Ha nem követsz minket,
Te csak eridj haza,
A te házadba,
Menj, meendj, vissza ne nézz,
De mi nem megyünk,
Nem megyünk mi veled,
Mert mi végleg hazamegyünk,
Nem bújkálunk már többé
Sötét erdő mélyén,
Nem vagyunk páriák,
És árvák-orphák sem vagyunk,
Jó édes anyánk
Házába megyünk,
És az egész világ
A mi anyánk,
És az egész világ
A mi hazánk,
Falu-valau-villa,
Város-váras,
Fő város, anyaváros,
Székváros,
Mezőváros, hajdú-
És jászkúnváros,
Szabad és királyi,
Fejedelmi és tárnoki,
Toszkán város,
Örök város,
Óváros,
Újváros,
Dimb és domb-tümbosz
Mind a miénk,
A mi lakunk, a mi locusunk,
Budakalász, Hallstatt,
Nagyszentmiklós, La T’ene,
Tordos és Tatárlaka,
Kukutény,
Mi bemegyünk apáink házába,
Nem szégyellünk bevonulni
Díszes koronánkkal
Az egyetemekre,
És az Akadémiára,
Mert a mi szarvunk
Nem akad már semmibe,
Ajtón már betérhet,
A mi karcsú testünk
Gunyában járhat,
Széket foglalhat,
Pilisi, bakonyi erdőben várhat,
Hűs lombok, Laub alatt,
Patak-patag medrében,
Magas-magnus-megasz
Szirteken-sirtis,
Városi parkokban,
Hűs termekben,
Pesten és Budán,
A Nagyalföldön,
Kisalföldön,
Alsinán és Felsinán,
Erdélyországban,
Karcsu lábunk lép
Tűzhely hamujába,
Puha avarba,
Jó fü-phü-vekre,
Lép piros-pürrosz
Szőnyegekre.
A mi kezünk megfogja a villát,
És kiganézza a palotaistállót, stall,
A mi szánk eztán
Lemossa a szégyenfault-ot,
Szép tálakból eat-essen-eszik,
Csak jó pohárból iszik,
Hűvös, tiszta,
Igaz forrásból,
Reggel és estve,
Délben és éjszaka-észükhia,
És minden órákban-hour-Uhr,
És minden időkben,
Évben-aevumban,
Mi nekünk rendelve vagyon,
És mi magasztos-mégisztosz,
Égen-ig-augé-egi,
Földön-field-Feld,
És testvérek lennénk mindahányan,
És édes, szerető, jó apánk az Isten.”

Volt egy öreg apó.
Apa-appa-apus.
Ejnemöjnen,
De ő csak ment,
Menten ment,
És a fiait kereste,
És a fiait siratta.
És megállt,
És ivott minden
Szarvasnyomnál,
És megállt a tiszta forrásnál,
És megmosakodott ő,
Szemét dörzsölte,
Haját tépte,
És csak sírt,
És nevetett,
És nevetett,
És sírt.

És komor arcán nyomot hagyott
Az idő vasfoga.
Elhallgatott.

D.C.a.F