Berka Attila
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Berka Attila
Az Isten verse meg
A burjánzás fenoménja mint rózsaszín lórúgás fűzetlen patkóval körbelehel.
Miénk itt minden borszag.
Vonulunk államilag garantált szomorúsággal a tervszámokért.
A hatvanas tábla mellett úgy suhanunk el, hogy nincs, aki lásson, a gitárkezű indián is csak pislog, nem hisz.
Szaporodó halottainknak köszönhetően csend is van.
Nem torpanhatunk meg, mivel lendület nélkül képtelenek lennénk folytatni.
A cél egyértelmű, bár sohasem látszik.
Aki megöregszik, talán meg is hülyül, kék svájcisapkában a ház elé ül.
Lógatja a lábát, felnéz az égre, s érzi, ahogy lelkét megszállja a béke.
Ha fázik tőle, zöld pulóvert vesz fel, és reménykedik, hogy akad majd beszélgetőtárs.
Persze azon ő is meglepődik, mikor mindenhol ott teremsz, mikor mindenki mellé ülsz.
Mi is megállunk, letelepedünk.
Ó, nézünk körbe, mondjátok meg, hol vagyunk, fagyunk-e vagy olvadunk.
Megjött a boldogkeddvünk, kiáltjuk aztán, aki boldogkeddtől boldogkeddig boldogkeddvezménnyel boldogkeddveskedik!
Örömünk leírhatatlan, írásunk örömteli.
Hiszen éppen elmúlsz hatvan, és nem jön, nem esz meg a hatman, sőt kedvedre lubickoltatsz minket a rólad movie-ban, bizony, hát Dicsőség neked az igazság kimondásáért, hogy a világ nincs kész.