Bartók para és frázis


Szereplők:
Miju — prostituált
Sörény — bájgúnár
Mazsong — hekus
Csavargók

„Ti néztek, én nézek, szemünk függönye fent,
A színpad bent is kint, kezdődjön a játék!”

Sörény belép a szobába. Miju a vaságyon ül, fáradtnak látszik. Kedvetlen.
„Seggfejek. Mintha nem mondtam volna, hogy vastag palit fogjanak. Nem egy lila bájgúnárt.”
Sörény tétován ácsorog az ajtóban.
„Tisztázzuk. Orál ötezer, fúlszörvisz tíz rongy.”
Sörény kiforgatja a zsebeit. Üresek. Miju a kezét nézi, nincs gyűrűje. Órája sincs. Nyaklánca sincs.
„Mégis mivel fogsz fizetni, Tarajos? Mid van, ha nincs semmid?”
„Van egy váram, messze innen, kék hegy ormán, felhők között.”
„Mi vagy te, pankimanki, elátkozott herceg , egy jelenés, vagy maga a lila búbánat? Én meg a Tündérilona.”
Sörény lassan elindul Miju felé. Zavartnak, félénknek tűnik.
„Hideg, sötét, nedves falú, míg meg nem érkezel velem. „
Miju feláll az ágyról, indulna Sörény felé, de meghátrál.
„Te valami perverz fazon vagy, Tarajos? Versben nyomulsz? Aztán kicsinálsz…”
„Megnyitjuk a falat ketten, szél bejárjon, nap besüssön, újra tündököl a kastély, ha megérkezünk, Miju.”
Miju a sarokban lapul. Melle zihál, az arca ég. Szeme összeszűkül.
„Honnan tudod a nevem, idegen? A csavargók?...”
Sörény megáll egy pillanatra. Elindul újra, lomhán, elszántan.
„Megálmodtam. Az arcod, a neved, ezt a szobát és a várat, ahová magammal viszlek.”
„Lassítsál, hercegem, a mennyország éppen itt van, a szép kis penge orrod előtt. Szagolgassad, az ingyen van.”
Sörény Mijuhoz simul a sarokban.
„Fehér falon fut a rózsa, cseréptetőn táncol a nap…”
„Táncolunk, oké, te kis tarajos gőthe.” Meghúzza fülét, megpaskolja az arcát. Karjait a dereka köré fonja, próbál a sarokból kitáncolni. „Szabaduljunk, nagyuram, szabaduljunk!”
Az ablak felé tolja Sörényt, hogy lekiáltson a csavargóknak. De az ablak zárva, a függönyt se tudja elhúzni, mert Sörény szorosan nyalábolja.
„Megfulladok! Eressz már el, ha akarsz valamit!”
„A mi várunk felsóhajt majd, ahogy nyitjuk, puhán, halkan. Áldott a te kezed, Miju!”
„Ha hagynál hozzáférni a kiskapudhoz, legalább eggyel beljebb volnánk.” Kiszabadul. „Még hogy áldott…”
A priccs megnyikordul, ahogy Miju ráhuppan.
„Legyünk túl rajta. Ilyen tripem se volt még, Tarajos!”
Sörény Miju elé áll, ágyékát kitolja, tenyere a vállakról a nyak felé kúszik.
„Milyen víz hull a kezemre? Sír a káród…”
„És mindig is éjjel lesz már.”

A szobaajtó hirtelen kivágódik. Mazsong, a martalóc kinézetű hekus lép be, és lerángatja Mijuról Tarajost.
„Dzseki, te ótvaros tetű csőcsábász …” Tarkón vágja, Tarajos a padlóra zuhan.
Miju öklendezik.
„Elment az eszed, Miju? Ez itt Sörény, alias Dzseki, most lógott meg a Tetőről. Három nap, három hulla.”
„Jaj, kopott, jaj, koldus vagyok!”
„Én meg Mazsong, te vaktyúk. Mifaszt nyávogsz? Most szedtem le rólad egy hasfelmetszőt, vágod? Te meg kornyikálsz?”
Miju föláll, révülten táncol Mazsong és a félholt Sörény előtt.
„Eszed elment? Ébresztő! Három halott spiné, feléd, útjelzőnek. Reggel, délben, este. Megfojtva, kilógó belekkel.”
Miju kacag, és a két férfi közé a padlóra esik.
„Láncok, kések, szöges karók, izzó nyársak…”
„Esetleg értékelnéd?” Mazsong leül az ágy szélére, a nadrágját igazgatja. „Csak a slicc más, tudod.”
„De hogy most mitől van éjjel?...”

Miju felsikolt. Sörény Mazsong mögött áll, kezében penge villan, átmetszi a hekus torkát.
„A te várad fala véres!” — Miju eszelősen ráveti magát Tarajosra. „Nem, nem félek.” A kicsavart kést Dzseki szemgödrébe vágja. „ Nézd, derül már!”

Miju a szoba közepén áll, didereg. Aztán a függönyhöz lép, elhúzza, és kitárja az ablakot. Kihajol.
„Hé, átkozott stricik! Mozgás!”
A csavargók a szobába lépnek.
„Csicska, pucol, rögvest!”