Kis Pál István
Költő, Budapesten született 1951-ben. Eredeti szakmája elektroműszerész. Volt gyári munkás, képesítés nélküli, majd — a bölcsészdiploma (ELTE) megszerzése után — képzett népművelő. Később belekóstolt a nyomtatott és elektronikus sajtó világába — a rendszerváltás idején — a politikai közéletbe, egy ideig vállalkozóként tevékenykedett, majd a pedagóguspályán állapodott meg. Gimnáziumi tanárként vonult nyugdíjba. Családjával 1984-ben költözött Szekszárdra. A ’70-es évek elején megjelent zsengéket követő hosszú csend után a ’90-es évek közepén kapcsolódott be az irodalmi közéletbe. Eddig nyolc verseskötetet, két kisregényt és egy drámakötetet jegyez. Szekszárd város Közjóért kitüntetettje és Tolna megye Príma-díjasa. A Tolna megyei kortárs írókról készített portréfilmjei: https://www.youtube.com/playlist?list=PLjaI7h0MmOtBTv4xicGl8PfyzLQufP5r2 A Mészöly-díjas írókról készített sorozatának filmjei: https://www.youtube.com/watch?v=OAp0RII7Mlw&list=PLjaI7h0MmOtCvTjwX7X_AoiGJrfG33G2j
Honlapja: www.kispalistvan.hu
SPN könyvek ajánló
Kis Pál István
Rózsaszín elégia
(DZS-nek, a tejesembernek)
Nekem a hajnal azóta mindig rózsaszín
a kofák árusasztalán törött az eternitlap
(és most ide kéne egy tiszta rím
hogy az olvasó tudja mit kap)
a dobbá lett vödör fenekestől
forgatta fel a hajnali csendet
az ÁBC-ből eladólányok is
kerültek szinte egyből
mint akik cigizni
vagy dolgukra mentek
pedig csak a hajnali lakomát lesték
a kenyérszállítót és a tejesembert
ahogy a ritmust összeröhögve verték
a bádogvödrön és az eternitlapon
előttük zsemle tej bajusznyi tejföl
felvágottnak tréfa s léha dal
a másnapos szerelmekről
no meg mindarról
amit a húsra-vágy sugall
mámoros kéjzsírral vastagon
és a boltos lányok félkörbe ültek
villantva combot kis bugyit
hogy a sápatag szürkébe
rózsaszínt kuncogjanak
ringva álmatag songot
vagy pörgeteg bugit...
Az ablakom épp oda (keletre) néz
hol rózsaszín minden pirkadat
a tejesembert s vödrét látom ott
s a bolt előtt mint akkor
a lányokat,
és hallom a léha dal
eternitlapba vert ritmusát
érzem számban a zsömle ízét
a friss bögre tej hajdani illatát
és mit nekem sör vodka kevert
kocsmák rossz szagú szendvicse
és mit nekem másnapos szerelmek
mára már nem valók semmire
feledve mind feledve mert
ez a régi dal ez a régi kép
mint vaknak a fény
jóleső emléknek
megmaradt
és hallja vagy nem
a hajdani cimbora
a kenyeres bennem
egyre azt dadogja:
Így és ilyennek
tartsd meg jól magad!
Tudom persze tudom
a lányok már régen asszonyok
s tán szép arcú nagymamák
de az a derűs tejesember
bár szakálla őszül
a haja is kevesebb
tudja és ott fújja
nekem a léha dalt
minden rózsaszín
pirkadatban!
