Megdöglesz, üvöltötte egy ismeretlen hang a távolból, megdöglesz. A következő pillanatban eszelős fékcsikorgás hallatszott, és egy valószínűtlenül hosszú, fekete autóból három maszkot viselő férfi ugrott elő. A gépszörny reflektorának lidérces, vakító fénye élesen hasított a nyirkos sötétségbe. Géppisztoly volt mind a hármuknál, azzal törték be a földszinti kapubejáró üvegezett ajtaját. Nem törődve azzal, hogy az éjszaka közepén mekkora zajt csapnak, rohanni kezdtek fölfelé. Ketten a lépcsőt használták, a harmadik szinte feltépte a liftet.

Megdöglesz, üvöltötte az ismeretlen hang a lépcsőházból, és mielőtt a negyedik emeleti lakás kis dolgozószobájának íróasztala fölé görnyedő fiatal férfiben tudatosult volna, hogy ő a kiáltások címzettje, az egyre erősödő dübörgés egyetlen összefüggő, szinte időzített robajjá sűrűsödött. A behatolás olyan tökéletesre sikeredett, hogy az ötös számú lakás bejárati ajtaja teljes egészében kiszakadt a keretéből, és a nekifeszülő súly hatására, mint amikor egy kekszet elharapnak, kettétört.

Fel a kezekkel, vagy megdöglesz, ordította feleslegesen a legnagyobb darab maszkos, ugyanaz, aki már az autó nyitott ablakából beleüvöltötte az alvó város torkába az erőszak katekizmusát. A fiatalember ugyanis már magasra emelt kézzel és leszegett fejjel fogadta az elkerülhetetlent. Rohamsebeséggel igyekezett átpörgetni az agyán, hogy mit is követhetett el, és ki ellen. Lassan ki akarta nyitni a száját, hogy vegyen egy nagyobb, tartalékolható lélegzetet, de a behemót maszkos ráripakodott: Ha kinyitod a szádat, egyenként verem ki a fogaidat, értve vagyok. Maradt az orron át lélegzés, az egyetlen, számára veszélytelennek tűnő cselekedet, mialatt a két másik szíjjal összekötözte a kezét.

Jobban is teszed, ha nem ugrálsz, kisgyerek, na, menjünk, vár a főnök, ő majd kiszedi belőle, hogy mit látott. Azzal ketten közrefogták, megemelték a hóna alatt, akár egy szalmabábut, és beemelték a liftbe. A harmadik, az üvöltözős, most szó nélkül ráemelte géppisztolyát a lépcsőfordulónál időközben összegyűlt falfehér, lárvaarcú emberekre. Aztán kuss legyen, értve vagyok, vagy megszórlak benneteket, és előreszegezett fegyverével egyenesen feléjük tartott. Azok azonnal és készségesen szétnyíltak, szinte díszsorfalat álltak a sietve távozó fegyveresnek. Ha lett volna náluk zsebkendő, még integettek volna is. Mire a lakók feleszméltek, a hatalmas fekete limuzin a fiatalemberrel együtt, akinek az utasítás szerint a beszállás előtt bekötötték a szemét, ráfordult a városi külső körgyűrűre, és eltűnt a bánatosan gőzölgő éjszakában.

Vegyétek már le róla azt a szart, hallott a fiatalember egy rekedt női hangot, miután megálltak valahol. Látni akarom a pofikáját. Olyan kis ártatlan, mint a ma született bárány. A nő szájában cigaretta lógott, ennek füstje volt az első, amit azután, hogy kilökdösték a gépszörnyből, érzékelt. Ilyen hangot utoljára egy rockzenekar énekese produkált a buli után a férfivécében, de nála sem lehetett tudni, hogy ez most valami blues, vagy előrehaladott gégerák. A nő ismerősnek tűnt, de a fiatalember nem tudta volna megmondani, honnan és miért.

Nézzenek oda, micsoda kék szemek. Szívesen kezelésbe venném a kicsikét, sivította a nő, és két hatalmas mellét a hatás kedvéért előbb megemelte, majd nagyot cuppantva összenyomta, közben úgy mosolygott rá, mint egy adag morfium.

Lepukkant külvárosi csehó előtt álltak, de az volt furcsa, hogy a parkolójában csupa luxusautó dekkolt. A főbejárat fölött messziről is látható, fából faragott hajó világított vörös neonkeretben. Alatta kékben hullámzott a tenger, és a fényeffektek rafinált váltakozása miatt olybá tűnt, mintha maga a hajó hánykolódna a vízen. Ahogy a bejárat felé tuszkolták őt, már a hajócégér alatti hosszú neonszöveget is el tudta olvasni. Ez állt rajta:

EXPLICIT ANAL PUNISHMENT

BY MASSIVE COCKS,

JUICY ASS TO MOUTH, HUGE GAPES,

DOUBLE ANAL, DOUBLE PENETRATION,

CREAMPIES, CUM FACIALS,

PERFECT ROUND SHAPED ASSES,

EXTREMELY HOT & SULTRY BITCHES...

THIS IS YOUR DAILY DOSE AT DRUNKEN BOAT!

A bejárat mögött az alig megvilágított szalonszerű előtérben három másik nő várta őket ugrásra készen. Őket is mintha ismerte volna már egy másik életéből. A rövid, sötét vörös hajú, kissé molett és szemüveges, közöttük a rangidős, egy pisztollyal a kezében hadonászva magyarázott valamit a másik kettőnek. Száján a rúzs megrepedezett, mint mész a falon. Az, amelyiket éppen győzködte, folyamatosan rágógumit forgatott hatalmas szájában, és a harmadik, egy gyakorló idegbeteg arckifejezésére hajazó fiatal nő, kezét fogta.

A fiatalembernek egy egész patak gyöngyözött a homlokán.

Tudod, mi ez, szépfiú, lihegte oda feléje a vörös hajú, ez egy 1911-A1-es Springfield Armory. Csőre van töltve, és ezzel lövök a feszes fenekedbe, ha rossz irányba indulnál. Ne akard, hogy kipróbáljam.

A fiatalember nem akarta, sőt semmit nem akart az égvilágon, csak minél messzebbre kerülni a három zakkant nőszemélytől. Szerencsére a két maszkos megállás nélkül tolta őt egyre beljebb a dohányszagú előtérből. Egy vörös bőrbevonatú szárnyas ajtó előtt hirtelen megálltak. Megérkeztek, mondták neki, és még azt, hogy szedje össze magát, a főnök ki nem állhatja a tejfelesszájú nyámnyilákat. Levették kezéről a szíjat, és belökték a kopogás nélkül nyíló ajtón.

Tudtam, hogy találkozunk, hallotta az óriási szoba másik végéből, de azt nem tudtam, hogy ilyen hamar. Ha volna humorérzékem, azt mondanám, isten hozta, de ez a mi helyzetünkben kissé morbid, nemdebár. Lépjen közelebb, ne tartson semmitől. Hadd lássam, a híre már úgyis megelőzte.

Az ötvenes férfi, a főnök, választékos nyugalommal beszélt, a fogai közt őrölgette a szavakat, mielőtt lassan és tagoltan a mondatai szolgálatába állította volna őket.

Tudnia kell, haragszom magára. Maga rosszkor volt rossz helyen, és olyasmit látott, amit nem lett volna szabad látnia.

A fiatalember ki akart lehelni magából egy magyarázatfélét, de az félúton elpárolgott a szájáról.

Tudnia kell azt is, hogy én valójában egy cerberus vagyok: én őrködöm a színek felett. Kiválasztott vagyok, a fekete, a fehér, a sárga, a zöld, a kék és a vörös földi helytartója. Én vigyázok a színek épségére. És maga belepancsolt azzal a valószínűtlenül kék, mondhatnám, mérgezően kék szemével.

Miért gyűlöl engem, kérdezte ekkor a fiatalember elhaló hangon.

Miért gyűlölném. A gyűlölet a Sátán oxigénje. Szeretem, és erről hamarosan meggyőződhet.

A fiatalember, aki már semmit nem értett, nem tudta levenni róla a tekintetét. Egyszerre rettegett, és volt kiváncsikíváncsi. Az egyik érzése teljesen elfedte a másikat.

Ha végeztünk, elengedem. De cserébe el kell hoznia nekem három különleges virágot, attól elszáll a haragom.

Különben, kérdezte a fiatalember némileg felbátorodva.

Különben meghal. Hetvenkét órája van.

Ez hát a büntetésem, meghalok. De mi a halál, kérdezett tovább a fiatalember, mert érezte, hogy kettejük közt összjáték van kialakulóban. Olyan összjáték, amelynek nem tudhatni a végkimenetelét.

Senki nem tudja, mi a halál.

Mégis, mi a halál. Ki tudja, ha nem maga.

Amikor az emberek által annyira kedvelt és áhított Minden helyébe a kevésbé népszerű Semmi lép, az a halál.

Ahol semmi sincs, kérdezett vissza a fiatalember.

Ahol a Semmi van. Próbálja ezt megérteni.

És mi lesz, ha a Semmi helyén egyszercsak megint lesz valami.

Nem sok Semmi vágyik vissza Valamivé, nekem elhiheti. A létezés bölcsessége határtalan.

Úgy beszél, akár egy filozófus.

Nem árt vigyázni, fiatalember, az olyan nagy szavakkal, mint a nagy.

Nekem azt tanították, hogy az élet és a halál a két legfontosabb szó, ami létezik.

Élet, halál, morzsolta tovább a szavakat a férfi, ugyan. Semmiség, csak el kell tudni viselni.

A fiatalember fejében meglódult a vér. Nem tudta eldönteni, most szórakoznak vele, kioktatják, vagy csak némi verbális haladékot kap a megtervezett fináléig.

Akármit mond, nekem szükségem van érzelmekre, és távlatokra. Még fiatal vagyok és szerelmes. Tudnom kell, lesz-e jövő, és mit tartogat.

Ajjaj, nehéz eset, látom. Amit szerelemnek nevez, fiatalember, az csak egy démon, ezt jól jegyezze meg, aki addig bolyong a pusztaságban, amíg kedvére való zsákmány nem akad az útjába, és akkor ráveti magát. S ha ezt elpusztította, jöhet a következő.

Sokat javított a kedélyállapotomon.

A férfi felnevetett, először, amióta elébe hozták a fiatalembert. De nevetése nem tartott tovább pár lassú másodpercnél. Majd ezt kérdezte: Hiszi-e, hogy van démon. Nem jött válasz, tovább kérdezett: Hiszi-e, hogy a gonosz testet ölthet. Méghozzá gyakran gyönyörű testet.

A fiatalember nem válaszolt, feladta. A férfi ingerlően közömbös, steril hangja és tekintete elborzasztotta. Hát nincs remény.

Akiket szeretett, mind elhagyták, akiket szeretne, elérhetetlenek.

Most menjen, fiam, elengedem. Megfelelt a vizsgán, megérett a halálra. Legyen büszke magára. Ám ha valamilyen téveszme okán élni akar tovább, hozza el nekem azt a három virágot, hetvenkét órán belül.

A fiatalember kérdőn, és némileg értetlenül nézett rá.

Csak egyszer mondom, jegyezze meg: zöld sisakvirág, foltos kontyvirág, szőrös levelű fekete csucsa. Mind mérgezők. Kiváltják a kék szemével okozott kárt. Na, menjen, mielőtt meggondolom magam. De a bejáraton kívül az embereim hamarosan üldözőbe fogják venni.

Megnyomott valamit, talán egy gombot, és még annyit mondott: Nincs kegyelem az álmodozóknak. A pokolban fog vakációzni, maga kék szemű, szerelmes, szerencsétlen pára. Az utolsó szavaknál a szürke fal mintha elmozdult volna, vagy csak a fiatalember szeme homályosult el, és a férfi eltűnt.

A fiatalember egyedül maradt a kifogástalanul berendezett, hatalmas dolgozószobában. Most nézett először körül, de csak azért, hogy beazonosítsa az ajtót, amelyen érkezett. Óvatosan körbekémlelt, majd amikor látta, hogy senki nincs az előtérbe visszavezető, hosszú folyosón, futásnak eredt. Megkönnyebbülésére a nők sem voltak sehol; feltépte a bejárati ajtót, és hátra sem nézve rohanni kezdett. A neonfényben mögötte hullámzó hajó fedezéke mögül ekkor géppuskaropogás verte fel a csendet. Tudta, hogy őt célozzák, de nem vágta hasra magát, hanem rohant, rohant tovább a sötétség irányába.

Azrael arra ébredt fel, hogy az esőcseppek golyózáporként kopognak a tetőn. Most kezdhetett szakadni az eső.

Róla is szakadt a veríték, csuromvíz volt a haja, és a ruhája is. Tehát ruhában dőlt ágynak, konstatálta a szomorú tényt, és megtapogatta magát. Ragadt a kosztól, a tagjai fájtak, a fejét is nehezére esett mozdítani.

Az sem tűnt fel, hogy hosszú lába időközben átlógott a következő fejezetbe.

Semmiség, motyogta félig öntudatlanul, csak el kell tudni viselni.

Még egy darabig álomhelyzetben tartotta a szemhéjára nehezedő súly. Félelmet érzett a halántéka körül, ám ezt a józan ész jelének vélte, és ettől kissé megnyugodott. A beszűrődő halvány fény, az eső kitartó kopogása, és az ismerős tárgyak szintén valószerűnek tűntek számára. Erősítették benne azt a halvány meggyőződést, hogy él, életben van, megvan mindene, mi több, azonos önmagával.

Mégsem volt kedve fölkelni. A matrac kemény volt, mintha koporsóban feküdne, de nem mozdult. Úgy döntött: nem akar, nem képes, nem fog.

Az éjszakára gondolt, és az álmára, ami úgy kezdett el felszakadozni, mint a felhők, ha kinézett volna az ablakon, Fehérkő és

Jámborhegy között. Tudata peremén érezte azt is, hogy huszonnégy óra leforgása alatt elveszített valamit, bár nem tudta volna megmondani, mit.

Hallgatta a csendet.

Elképzelhetetlen, hogy millió és millió ölelésből és haldoklásból van ez az éjszakai csend, amely puhán és melegen fogta őt körül, akár egy égi takaró. Próbálta összerakni álma mozaikjait. Zajokra emlékezett, üvöltözésre, ellenséges tekintetekre, egy szürke falra, géppuskaropogásra, és arra, hogy fut, fut, menekül valami elől, menti az irháját, az életéért küzd. Agya, akár egy elszabadult centrifuga.

Mi lenne, ha nem gondolna rá többet.

Erőfeszítést tett, hogy az álmát, hasonlóan az előző este történtekhez, ne vereségként, ne megaláztatásként élje meg, hogy az éber elme következetességével rögzíthesse magában a hatásukat.

Szorosan behúnyt szemmel feküdt, hátha keleti szerzetes módjára a gondolat erejének segítségével képes lesz kiszabadulni a testéből, a fizikai és anyagi világ nyomorúságosnak érzett valóságából.

Egy idő után elég nevetségesnek találta a saját tépelődését.

Gondoljon inkább a nőkre.

Rájuk gondolni mindig serkentő feszültséggel töltötte el. Hamar merevedése lett, ami azért volt jó, mert a női test rejtelmei közt kószálni már gondolatban is felért egy kelet-ázsiai utazással. Kelet-Ázsiában még sohasem járt, igaz, máshol se nagyon, ám az érzékek birodalmában is kevesebbszer a kelleténél. Így aztán bőven maradt min fantáziálnia.

Vajon miről álmodnak a nők.

Arra jutott, hogy a férfiakról. És szerette volna azt hinni, van, aki róla álmodik. Talán ő, Gréta, ez a különös lány, gondolta, és a szíve rúgott egyet belülről a melle kasára. Nagyot sóhajtott. Mi ő ennek a nőnek az életében. Egy zárójel. Még az se. Három pont.

Egy ábrándból aligha lehet más, mint csalódás.

Bekapcsolta a rádiót.

I am a dreamer and when I wake,

You can’t break my spirit – it’s my dreams you take.

And as you move on, remember me,

Remember us and all we used to be.

Na, még ez is. Rímelnek a dolgok. Azonnal felismerte az énekest, a maga eléggé összetéveszthetetlen városi balladáival. Zuhanyozni fog, éppen ideje.

I know your fears and you know mine.

You’ve had our doubts but now we’re fine,

And I love you, I swear that’s true.

I cannot live without you.

Nyitva hagyta a zuhanyozófülke ajtaját, halljon valamit a zenéből. Sampont öntött a fejére, és tüsszögni kezdett. A szomszédban valaki lehúzta a vécét, s a csövek egyetlen böffenéssel lenyelték a zsákmányt.

Goodbye my lover.

Goodbye my friend.

You have been the one.

You have been the one for me.

A szűk előszobában, turbánnal a fején, egy szál semmiben verte a jól ismert dal taktusát.

And I still hold your hand in my mine.

In my mine when I’m asleep.

And I will bear my soul in time,

When I’m kneeling at your feet.

Jó lenne egész nap nem csinálni semmit, ha már szabadnapja van. Kivinni az összecsukható nyugágyat a teraszra, és figyelni, hogyan halad a korlát egyik oldaláról a másikra a napsugár. Goodbye my lover, goodbye my friend. De ma ezt sem lehet, esik. Megborzongott.

Gyorsan felöltözött, és a reggel maradékát azzal töltötte, hogy evett pár falatot. Még szerencse, hogy Elza tegnap hozott friss kiflit, vajat, felvágottat. A paradicsom elég tottyadt volt már, de sózva megteszi. Narancslevet ivott, lekapcsolta a rádiót.

Visszalépett a bánomisén érzelmi közegébe.

Kiállt a 2x2 méteres teraszra, és teleszívta a tüdejét friss levegővel. A gyűlölet a Sátán oxigénje. Ez a mondat jutott az eszébe.

Olyan volt, mint egy letört faág: nem tudni, ki törte le, azt sem, volt-e tanúja. Hiába keresgélt az emlékezetében, nem tudta volna megmondani, hogy ki mondta, és kinek.

Úgy döntött, benéz a recepcióra, hátha elkel némi segítség.

Szokatlanul nyugalmas délelőtt volt, ami nem is csoda két nappal a turnusváltás után. Elza volt szolgálatban; papírokat rendezgetett, s ha néha megcsörrent a telefon, gyorsan felkapta. Úgy ült ott a pult mögött, mint egy kifestőkönyvben. Kislányosan copfba kötött haja mintha egy árnyalattal megint világosabb lenne az előző hetinél. Apró, csodálkozó szeme fekete tussal kihúzva, szemöldöke megtépkedve, a szem és az öldök közötti kozmetikai sáv a zöld különböző árnyalataiban pompázott. Arcán vastagon felhordott alapozó, hogy ne látszódjanak a makacs mitesszerek. Ha valakinek mindez mégis elkerülné a figyelmét, a frissen kifestett, zöldesarany körmök bizonyosan odavonzzák a tekintetet. A kifestőkönyv-hatás azonban nem Elza körmeitől lett teljes, hanem a pult mögötti falra nemrégiben felragasztott hatalmas posztertől. A képen természetesen a Kastélyszálló volt látható, madártávlatból, ragyogó napsütésben, photoshoppal tökéletesítve.

Megvettem az ajándékodat. De nem árulom el, mit. Tudom, hogy örülni fogsz neki.

Azrael biztosította őt, hogy örülni fog.

Meg sem kérdezed, mit, kérdezte Elza izgatottan. Ha Azrael megkérdezte volna, borítékolható, hogy elmondja. De akkor hol a meglepetés. Így aztán nem kérdezte meg.

Haggyad már, lányom, majd megtudja, ha eljön az ideje. Mi férfiak másfélék vagyunk, dörmögte közbe a poszter melletti székben gubbasztó Vendel bácsi. Vendel bácsi a váltás, ő az örök váltás. Régi bútordarab, a Muterral majdnem egyidőben került a szállóba.

Ismer minden zugot, hallott minden titkot, látott minden csodát.Ahogy ő mondja, többet is a kelleténél. A nagy háborúban hadifogságba került, a kényszer rávitte, hogy megtanuljon pár idegen nyelvet. Az egész vidéken ő volt az egyetlen ember a szálló alapítása idején, aki meg tudott szólalni külföldiül, ennek köszönheti, hogy felvették portásnak, mindenesnek.

Jó reggelt, Vendel bácsi.

Nekem az van, de te, hallod, úgy nézel ki, mint aki álmában sárkányokkal verekedett, és alulmaradt.

Rosszul aludtam. Az időjárás lehet az oka.

Úgy beszélsz, mint a bölcs öregek. Jó, hogy az izületeid nem fájnak. Most leszel húsz éves, ha nem tévedek. Én ilyen korban azt se tudtam, hogy vannak izületeim.

Majd ma kipihenem magam.

Helyes beszéd. A szabadnap arra való, hogy testben-lélekben felkészüljünk a következő feladatra. Mutermami szolgálatban van, a kedvedért biztosan bekapcsolja az infrát.

Szombaton lesz a születésnapja, lelkendezett Elza, és felhangosította a rádiót. Nagyot bulizunk, táncolni akarok veled.

Azrael felhős tekintettel nézett a lányra. A táncot a születésnapi házibulik egyik kockázati tényezőjeként tartotta számon. A szesz és a szex mellett, de ezekbe most szerencsére nem maradt ideje belegondolni.

A nyitva hagyott szolgálati oldalajtóból egyszercsak Szandi rohant feléjük. Egy pillanattal később testvére, a kisebb testű és kevésbé foltos Mandi loholt utána. A helyzetkomikumra fogékony szemtanúk öröme akkor lett teljes, amikor a két kutya mögött káromkodva feltűnt Vince, a bifsztekfejű őrzővédő. Szája, akár egy nagy, zsíros paca, föl-le ugrált a képén az erőlködéstől, mégsem sikerült megálljt parancsolni a kutyáknak. Mélyre szorult szeme sebesen körbejárt, látja-e valaki az elöljáróságtól, hogy a gondjaira bízott ebek szabályzatba ütköző helyen tartózkodnak.

A két eb ekkor már Azrael kezét nyaldosta.

Szandi, Mandi, ide hozzám.

A két megszólított abbahagyta a nyaldosást, odaültek a fiú lába elé, és fejüket ide-oda ingatva várták a fejleményeket.

Elza ugrált örömében, Vendel bácsit röhögés környékezte.

Azrael széles mosollyal fogadta a kutyák ragaszkodását. A szabadnapjain igyekezett mindig foglalkozni velük, együtt futottak le a folyóig, és vissza, vagy a kis focikapukkal ugróversenyt rendeztek az úszómedencék mögötti tisztáson. Egyik este arra ment haza, hogy

Szandi ott ül az ajtaja előtt, és őt várja. Az első napi találkozás nyomot hagyott mindkettejükben.

Ide hozzám, büdös kutyái, ha akartok vacsorát. Tünés kifelé.

Vince tényleg nem volt egy IQ-betyár, de azt azonnal felmérte, hogy jobban teszi, ha nem tesz és nem mond semmit. Ezek itt csak arra várnak, hogy bemószerolják őt a Vezérnél. A dühtől és tehetetlenségtől alig látott, apró szemei körmérkőzést játszottak a bentmaradásért, mégsem mert megmukkanni. Csak arra ügyelt, a kutyákkal együtt minél hamarabb kívül legyenek a tiltott területen. Ott már nem bírta türtőztetni magát, és hatalmasat belerúgott a tároló műanyagkonténerébe.

Mi van, Vince, veszített a kártyán, hallotta maga mögül a Doktornő kissé sipító hangon eleresztett kérdését. Mire válaszolt volna, a nő már el is tűnt az oldalajtón át.

Gumizsuzsi, szalonképesebb nevén a Doktornő, ma kiváltképp rózsás kedvében volt. Kasszát csinált, és kiderült, hogy bevételei a szexuális segédeszközökből, bőrszerkókból, dögös alsóneműkből, és nem utolsó sorban a hamis potencianövelőkből, szépen gyarapodtak.

Amióta Maxi, az úszómester és válási olimpikon besegít az ügyfélszerzésben, megduplázódott a forgalma. Különösen a rózsaszín klitorisz-tornádó, a rádiós vibrotojás, a hidraulikus péniszpumpa, a különböző méretű, bőrtapintású vibrátorok, a Rambó óriás dildó, és a plüss bilincsek voltak kelendőek, de nagyon fogyott az epres masszázsolaj, a spanyol szerelemcseppek, és a mellformájú porcelán bögréből is sikerült eladnia tíz darabot. Ha így megy tovább, saját boltot nyithat, és önállóan űzheti az ipart. Megkönnyebbült mosollyal fogadta Azrael köszönését.

Jaj, szegénykém, hogy nézel ki. Mint akin átment az úthenger.

Talán jobb lett volna, ha ma nem találkozik senkivel, tűnődött Azrael.

Akarsz beszélni róla, tette hozzá kérdőleg, intim nyomatékkal a nő. Most rohanok, de hat után leülhetünk, és nyugodtan kibeszélheted magadból. Semmi erőszak, tudod, csak ha úgy érzed, kell valaki, akinek kiöntheted a szíved. Engem ezért fizetnek, és nem fogod megbánni.

Azrael nyakszirtjén érzi, hogy nem kéne válaszolnia, nem kéne belebonyolódnia semmiféle magyarázkodásba, ezért csak annyit mond:

Van, amit magával kell megbeszélnie az embernek.

A Doktornő mélyen, a pszichiátriai hétvégéken tanult lassúsággal még egyszer belenéz a fiú túlzás nélkül is tengerkéknek nevezhető szemébe. Majd megértő ajakbiggy: érti.

Érti ő ezeket a húszéves, gyönyörű taknyosokat, csak fel nem foghatja, miért csinálnak a bolhából is elefántot, mire ez a nagy világfájdalom, amikor előttük az élet, csupa kaland, szerelem, vágyakozás, rengeteg szex, aztán még mindig szex, és ha ez sem elég, jöhet a ráadás, mert a szexből sosem elég. Az élet egyszerű, nem kéne túlbonyolítani.

Azért számíthatsz rám, fejezte be ereszkedő hangsúllyal, amikor észrevette a két teli sporttáskával közeledő úszómestert, és még annyit tett hozzá, mintha épp akkor jutott volna eszébe: Rudy kérdezett rólad. Ő a te igazi lelki társad, két zizi, egy pár. Többet foglalkozhatnál vele. Kis befektetés, gyors siker. A legtöbb ember erre vágyik, csak nem kapja meg.

Na, pá, kicsinyem, itt a te nagy barátod, Kokszi Makszi, és tudod, az üzlet az üzlet. Mennem kell. Találkozunk a szülinapi bulidon.

Maxi, az úszómester és válási olimpikon, feldobta a két sporttáskát a recepciós pultra, és vigyorogva vonta magához Azraelt.

De jó, hogy ismét látlak. Hiányoztál, te szívtipró.

Azrael megszokta már a férfi széles sávú hülyeségeit; most sem reagált rá.

Hová lesz a menet, pajtás, kérdezte, és úgy nézett rá, mintha még húsz hasonló kérdésre várna sürgős választ.

Visszaadom a fürdőgatyádat. A múltkor ott maradt az öltözőben, és szükséged lehet rá.

Vissza ne add, örülök, hogy megszabadultam tőle. A cég ajándéka. Szóval a Muterhoz készülsz. Láttam őt reggel, a mosókonyhában terpeszti azt a hatalmas ülepét. Menj csak, tanulj tőle életbölcsességet. Mi már ki vagyunk kupálva, igaz, Doktornő drága, minket már a fene se esz meg.

Azrael kihúzta magát, hogy akkor ő most menne.

Ja, még annyit, ha netán keresnél valakit, hát ne keresd. Kora reggel elhajtott a Fősurmóval a zuhé közepén. Tudod, aki jatagánt pingáltatott a jobb karjára. Utazótáska volt náluk, nem ma lesz, amikor visszajönnek. De ne búsulj, ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.

Azrael nem tudta, mit mondjon erre, így inkább nem szólt semmit, lehajtotta a fejét, és búcsút intett a társaságnak.

Készületlenül érte a bejelentés, nem hitte volna, hogy Gréta se szó, se beszéd eltűnik a térképről. Mi lesz, ha nem jön vissza. Mi lesz, ha nem látja őt többet. Ha nem mondhatja el neki, mennyire vonzódik hozzá az első pillanat óta, amikor meglátta őt a parádéskocsin hosszú cigarettával a szájában.

A testen belüli fájdalom 110 m/s sebességgel terjed.

Ezt olvasta valahol, de úgy érezte, még ennél is gyorsabban, gömbvillámként cikáz benne a fájdalom, átjárja minden porcikáját, belehasít az agyába és a gyomrába, összeroppantja a csontjait.

A düh és a sírás határán egyensúlyozott, amikor a mosókonyha nyitott ajtajából meglátta a Mutert, aki egy hokedlin ült, éppen keresztrejtvényt fejtett, és egy-egy káromkodással elegyítve félhangosan mormolta a feladványokat. Ceruzát használt, a másik kezében radír. Írt, kiradírozta, írt, megint kiradírozta. A faszomat, morogta kintről hallhatóan, közben úgy lebiggyedt a szája, mint kutyáé a romlott hús felett. Amikor észrevette a közeledő Azraelt, felragyogott az arca, és felkiáltott:

Gyors, öt betű. A vége D.

Rapid, hallatszott a gyors válasz még az ajtón kívülről.

A picsába, tényleg. A mosópor. Hogy én milyen hülye vagyok. Gyere beljebb. Készítek egy jó erős kávét, rádfér. Olyan karikás a szemed, mint egy pandának.

Rendet rakott az asztalon, kirázta a terítőt, és a másik székről elhordta az odakészített szennyest. Lefőtt a kávé, szétöntötte két üvegcsészébe; Azrael három cukorral kérte, és tejszínt is nyomott bele magának a hűtőből elővett flakonból.

Talán valami baj van, kérdezte a Muter, vagy csak jó egy kicsit szenvedni.

Nézete szerint a legtöbb férfi mindentől inkább megválna, mint a szenvedéstől. Szeretik sajnáltatni magukat, de nem azt szeretik igazán, ha sajnálják is őket, hanem ha vigasztalást kapnak. Csak az a baj, folytatta, hogy te még nem vagy kész férfi. Fizikai értelemben az vagy, nagyon is, de a lelked még egy gyereké. Néha azon kapom magam, hogy aggódom érted. Sokat vagy egyedül, és ez nem jó ebben a korban. A nővéred soha nem ér rá, a többiekkel elég felületes a kapcsolatod. Még a kutyákat szereted a legjobban. Szólj, ha tévedek.

Azrael azt válaszolta erre, hogy nem tudja.

Mesélj kicsit az édesanyádról, kérlelte a Muter, róla nem tudok semmit.

Én sem sokat, mondta Azrael, és kicsorbult a készenlétben tartott mosolya. Külföldön él egy futballedzővel, aki tíz évvel fiatalabb nála. A Nagyi temetésére hazajöttek, akkor ismertem meg a férfit. Normális fazon, legalábbis ahogy a temetésen viselkedett.

Mindenkivel udvarias volt és visszafogott. idegen. Nem tudom, ki ő, és nem is akarom megismerni. Pedig anyu hívott, hogy

Karácsonykor látogassam meg őket.

Látogasd meg őket. Akkor talán azt is megérted, miért ment el. Egy anyára soha nem szabad haragudni. Amíg a gyermeke kiskorú, a legtöbb szülő profi hazudozó. Talán ő is az volt. De a felnőtt gyerekére a legsötétebb titkát is boldogan rábízza, csak visszanyerje a bizalmát. Látogasd meg őket.

Az asszony sűrű, meleg, leheletnyi rekedtséggel fűszerezett hangja megnyugtatóan lengedezett a mosókonyha fullasztó levegőjében.

Azrael mesélni kezdett:

Évekig magával hordott uszodába. Minden héten kétszer. Még egészen kicsi voltam, elsős vagy másodikos. Sportos, nyúlánk alakja volt, a nővéremnek is nézhették volna. Büszkén emlegette, hogy nem volt rajta egy csepp háj sem. Kitűnően úszott, igazolt versenyző volt fiatal korában, nyert is néhány versenyt, láttam a medáljait. Ő tanított meg a helyes levegővételre és a lábtempóra. A mellette lévő pályán úsztam, bármennyire igyekeztem, hamar lemaradtam. Akkor láttam nőt először pillangózni. És akkor láttam nőt először meztelenül. Egyszer hamarabb felöltöztem, és hajszárítás helyett átsurrantam a női öltözőkhöz, hogy anyámmal legyek. Nagyon meglepődött, amikor rányitottam, de nem szidott meg. Nem volt rajta semmi, az egyik lábát a kabin ülőkéjére téve törülgette a lábujjait. Abbahagyta, amikor beléptem. Az arcára nem emlékszem, de arra nagyon pontosan, hogy a hasa bal felén a köldök és a medencecsont közt épp félúton felfedeztem két friss heget. A hegek vé alakot formáztak, és úgy két-három centisek lehettek. A varrás mentén a szélük kissé kirojtosodott, és a forró zuhanytól kipirosodott. Mintha egy rózsa akarna kinyílni. Ezeket a sebeket apám ütötte azon a borzalmas téli estén, amikor a nővérem szó nélkül elrángatott a játékaim mellől, és nem volt szabad reggelig kijönnöm a szobámból.

Mint aki ki van éhezve a beszédre, de a nyelve egyszeriben a szájpadlásához ragadt, Azrael elhallgatott.

Megitta a kávéja maradékát. Nézte az öregasszonyt.

Nem volt túl vigasztaló gondolat, hogy őbelőle is ilyen öregember lesz. Ahogy a fejét előreszegezve csendben hallgatta őt, a tokája úszógumiként feszült a nyakára. Puha, párnás kezét hordószerű hasán pihentette. Hokedlin ült, mert a támlás szék valószínűleg nem bírta volna el sokáig. Amikor felállt, és leszedte a csészéket és a cukrot az asztalról, Azrael láthatta, hogy vastag lábán, mint a hernyók, dudorodnak a zöld visszerek. Strandpapucsban volt, lábujjain lenőtt a köröm, sarkán megrepedt a vastag bőr.

Aligha hihető, hogy ez a test híven fejezi ki a benne lakó lelket.

Az asszony, mintha kitalálta volna a fiú gondolatait, nevetve felnyerített:

Fiatalkoromban megnyertem egy szépségversenyt. Barna voltam, sudár, és örökké mosolygós. Nem is hinnéd. Majd mutatok képeket.

Azrael nem merte mondani, hogy nem lehetett túl erős a konkurencia, mert azzal megbántotta volna. De a fotókra tényleg kiváncsi lenne. A fiatal, törékeny Muter, mint az isteni Marianna, Labuán Gyöngye, akiért Sandokan is ölre megy. Még a rendes nevét sem tudja, mindegy is. Magában somolygott az összehasonlításon.

Olyan voltam, mint Gréta.

Az elme riadtan menekülő állat, mihelyst útját állja a reménytelenség.

Ha Azrael látta volna a saját arcát egy tükörben, mikor Gréta neve elhangzott, habozás nélkül feláll és távozik. De nem látta, csak azt érezte, hogy bőrét átlyuggatják a pír foltjai. Arra vágyott, bárcsak láthatatlan lenne, hogy eltűnhessen innen, felszívódjon, de úgy, hogy másik énje, az örök kiváncsi, közben mégis itt marad, és megtud egyet s mást Grétáról.

Vagy majdnem olyan, mert ő különleges teremtés. Kívül-belül szép, sőt talán belül még szebb. Ritka adottság, nem tudom, hagyják-e, hogy éljen vele. Pusztulat világ ez.

Muter szavai gondosan kimért térközökben követték egymást, elég időt hagyva Azrael számára, hogy átgondolja, mennyit mondjon el abból, amit érez.

Ha olyan jó is, amilyen szép, miért ment el azzal a fenevaddal. Miért hagyta magára őt Scylla és Charybdis közt hányódni a nagy büdös bizonytalanságban. Vajon mit rontott el. Talán még helyrehozható. Kap még egy esélyt. Talán. Egyszerre kínozta és izgatta a lehetőség, hogy Grétával nincs minden veszve, visszajöhet, visszajön, és akkor neki kell lépnie. Kezdeményezés nélkül esélytelen. csak egy szürke, beszari lúzer a recepcióról. Hogyan mehetne elébe annak, ami a másik emberben történik. Lépni fog, akármi lesz. Már a gondolatba is belebizseregtek a hajhagymái. Mint egy távoli sóhaj, olyan neki ez a lány.

Szerelmes vagy, nem lehetett bizonyosan tudni, hogy az asszony ezt most mondta, vagy kérdezte.

Nem, válaszolta Azrael, ami egyértelmű igent jelentett.

Ha így állunk, akkor hagyd megtörténni a dolgokat.

Nem lehetett nem észrevenni a fiú meglepődését az utolsó mondaton. Erős vagyok, sziszegte.

Az erő nem az, aminek látszik, baszomalássan. Tűrni, nem törni, közben egyet sem ütni, fiatalember, ez ám a nehéz. Jó lenne, ha ezt belevésnéd a szép kis fejecskédbe.

Én másként vagyok erős, nyögte Azrael.

Az asszony, mintha meg sem hallotta volna, folytatta: Erősvagyok-erősvagyok, ezt mantrázza az összes férfi, aztán az első kis problémától mindjárt teli lesz a gatyája. Éppenséggel a tiéd is. Elárulok valamit a nőkről, ha elfogadod, jó, ha nem, majd megtanulod a magad kárán. A nőnek, fiatal barátom, egy ösztönnel többje van, mint a férfinak. Előre megérzi a gyengeséget, és továbbáll. A nő mindig a győzteshez húz, a többin csak anyáskodik. Mert ha egy férfit megvigasztalsz az olyan, mintha aprópénzt adnál a koldulónak. Nem az ő lelkét váltod meg vele, hanem a sajátodét. Ezt ha nem érted, szánts, vess, és hagyd másra az áldozatot.

Amíg kipréselte magából a fenti idézetet, olyan bensőséges, óvó tekintettel nézte a fiút, mintha épp most vezette volna be őt az oltáriszentség titkaiba.

Szép, mondta Azrael, tanultuk a gimiben.

Muter csak annyit reagált rá, hogy már a középiskolában is szerette az irodalmat. és hogy a tanár folyton memoriterekkel nyaggatta őket, így aztán betéve tud azóta is vagy ötven verset.

Azt vártam volna, hogy segít. Elveszettnek érzem itt magam, folytatta a fiú. Idegenek a szabályok, idegenek, akik alkották. Még azt sem ismerem, akiről úgy gondolom, hogy szeretem, vagy szeretni tudnám.

Na nem, rázta meg Muter a fején azt a valamit, amit haj gyanánt viselt. Nagy Képzelőművész vagy, azt látom, de azt mégsem kérheted tőlem, hogy szerelmi receptekkel szolgáljak. És a lámpát sem szeretném tartani. Van, amit egyedül kell végigvinned, fiam, még akkor is, ha most esetleg úgy érzed, bedobtak a mélyvízbe, mielőtt kaptál volna néhány úszóleckét. Tűrni, nem törni, baszomalássan. A világ akkor válik valódivá, ha az ember megtanul szeretni. Pár év, és okosabb leszel, amivel persze nem feltétlenül tudsz majd többet magadról. De addig hajrá, előtted az élet, csapj a lovak közé.

Itt semmi sem az, aminek látszik.

Igaz, ma először igazat kell adnom neked.

Az egyik éjjel a pincében tanúja voltam valami szörnyűségnek.

A Muter arca elsötétedett. Zihálva felkelt a hokedliről, és gyorsan becsukta az ajtót. Odacsoszogott a mosókonyha másik kijáratához, körülnézett, majd azt is becsukta.

A picsába, hogyan keveredtél oda, kérdezte suttogóra fogva.

Azrael elmesélte.

Erről többé soha senkinek egy szót sem. Ha jót akarsz magadnak és a nővérednek. Soha, senkinek. Ez nem kérés, fiam, ez parancs.

Azrael megadóan bólintott. Mintha megint bezárult volna egy ajtó, súlyosan, fenyegetően.

A megaláztatást nem osztja meg másokkal az ember, ő mégis megtette. Fáradtnak és üresnek érezte magát. Felállt, hogy elköszönjön.

Most el vagy anyátlanodva, de lesz ez még így se. Számíthatsz rám, bármi van. És Grétára is.

Azrael szeme nagyon elkerekedhetett, mert Muter rögtön hozzátette: Visszajön, ne aggódj, ismerem őt. A húgom lánya. De erről sem szólhatsz senkinek egy szót sem. Titokért titkot cserébe. Most kvittek vagyunk.

Az asszony két kézre fogta Azrael arcát, magához húzta, és búcsúzásul csókot nyomott a homlokára. Ez legyen a pecsét.

Azrael lassan kihátrált a mosókonyhából. Amióta a nagyanyja nem élt, Sárán kívül senki nem csókolta meg a homlokát.

A szauna helyett egyenesen hazafelé vette az útját. Valaki állandóan beszélt a fejében.