Miklya Zsolt

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Miklya Zsolt
Tizenkét morzsa, madárlátta
Morzsa, morzsika, bekapom mind,
nyelvem hegyére tűzöm.
Mondtam, hogy ne vigyél be ételt
a szobába, morzsás lesz minden,
ne morzsálj a nyitott könyv fölött,
és főleg ne olvass evés közben,
micsoda dolog a tányért könyvre
cserélni.
A maradék morzsával meg
átsétálok a tűzön.
Van egy szó, amitől nem tudok
megszabadulni, itt bújkál a tudat
előszobájában, mint egy lapok
közé hullott morzsa a madárlátta
kenyérből, ami Matyi bácsi kezéből
került a számra, onnan pottyant
a mesére, s amikor kihullott, kis
ék alakú nyom maradt utána, kis
ék alakú szónyom maradt csak:
cserekenyér.
Morzsa, morzsika, rágicsálom,
a nyelv gyökével érzem.
A nyelvem rejti, a retinahártyám,
a szaglóhámom és hallócsontocskáim,
a pékséghez vezető úttól, a messziről
érezhető illaton és a megnyikorduló
üzletajtón keresztül a polcon piruló
veknik látványáig, az eladó kedveskedő
hangja, mit kérsz kisfiam, a soványka
válasz, egy kiló kenyeret kérek szépen,
a garatmozgás, ahogy nyelem a nyálam,
mert tudom, hiába is kérem, nem a
cserekenyérből.
Savanyú, sós és keserű
egyszerre minden étkem.
Ültek az öregek a sarkon, vittek ki
sámlit, kispadot, széket, ott ültek
minden délután, amíg rájuk nem
esteledett, ültek, beszéltek, ettek,
a kenyérhajat levágták, nem bírja
már a foguk, mondták, pedig héjában
van a vitamin, szaladtam be a házba,
kikönyörögtem egy serclit, a puha
belét kivájtam, szaladtam vele vissza,
ropogtattam a serclit, a kenyérbelet
meg odaadtam, ezt a héjáért hoztam,
cseréljünk.
Morzsa, morzsika, hamubansült,
a tarisznyámban őrzöm.
Matyi bácsi mondta, azt nem úgy kell,
ő is hozott egy serclit, és a beléből
csinált egy figurát, kenyérbél királyfi,
mondta, beleültette a héjába és odaadta,
ringott a hajó, szél vitte, patak sodorta,
fák ágaival hajlott, madár dalára táncolt,
aztán kiszállt a királyfi, hoztam ám neked
valamit, madárlátta, mondta, nem fogy el,
amíg nálad van, és odaadott egy morzsát,
most pedig szállj be és indulj, életet nem
cserélünk.
Elindulok a meséből,
egy madárlátta őszön.
Hol voltál? Hova tűntél már megint?
Rád esteledett, nem vetted észre?
Észre se vettem. És nem tűntem el.
Te tűnsz el, mikor felhőbe burkolózol,
mikor azt hiszed, nyomot hagysz,
ha a füzeteket javítod. Egy morzsa
több nyomot hagy, nem is tudtad?
Rád esteledik, s attól félek, késő már
cserélni.