Karádi Zsolt
Miskolcon született 1956-ban. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát 1980-ban. Ekkor került Nyíregyházára. Előbb középiskolában tanított, majd újságíró lett. 1989 óta a Nyíregyházi Főiskolán dolgozik. Irodalomelméletet, esztétikát, színháztörténetet oktat. PhD-fokozattal rendelkezik. Tanulmányait, kritikáit közölte a Kortárs, a Hitel, az Eső, az Orpheusz, a Holnap, a Napút, az Új Holnap, az Iskolakultúra, az Új Hegyvidék, a Zempléni Múzsa, a Műút, a Székelyföld, az Ághegy, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, a Pedagógiai Műhely, illetve a Spanyolnátha és a Magyar Játékszín. François Gachot-ról szóló könyve 2002-ben, színházi kritikákat tartalmazó kötete 2006-ban jelent meg. Negyven éve fotózik. Jelenleg az infravörös-, valamint a színházi fényképezés vonzza. Több önálló kiállítása volt. Színházi felvételeit közzétette a Criticai Lapok, a Színház, az Ellenfény, a Magyar Teátrum, a Magyar Nemzet, a Népszabadság, A Vörös Postakocsi, a Folk Magazin, a Pedagógiai Műhely, továbbá a Magyar Játékszín és a Spanyolnátha.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Karádi Zsolt
Harc a Sárkánnyal
Megöl a Háromfogú Sárkány.
Éreztem megöl, ha hagyom.
Vigyorgott rám a beste jószág.
Vigyorgott, fujtatott nagyon.
Éreztem megöl, ha hagyom.
A Láp fölött a messzeségben
Vörös fellegbe fúlt a táj.
„Opos vitéz, most légy okos!” —
Súgtam magamnak. — Hogyha fáj,
Győznöd kell akkor is! Muszáj!
A szörnyű állat csak vigyorgott.
Birokra keltünk. Ő, meg én.
Vörhenyes színű volt az alkony.
Kipukkant néhány véredény.
Birkóztunk vadul: ő, meg én.
Az ecsedi Láp fortyogott. Jaj,
Fröccsent, csobbant, freccsent a hab!
Húsát szaggattam. Mindhiába.
Vívtunk az izzó ég alatt;
Véres volt minden pillanat.
„Figyelj reám, te, ronda rém, mert
Kitépem szíved és fogad!
Opos vagyok, az ifju, bátor,
Nyúlánk nyírségi terminátor.
Gonosz sárkány! Add meg, magad!”
Zúgott a Láp, hogy összecsaptunk.
Ütöttem, vertem. Gyötrelem!
Buzogányom torkába nyomtam.
Lelkét ki is lehelte nyomban.
Haldoklott. Hörgött. Förtelem.
S amint elnyúlt a ronda Sárkány,
S ernyedten hullt a szárnya le,
Három fogát akkor kitörtem,
És fáradtan és elgyötörten
Néztem a bús Jövő fele,
S láttam: ezer esztendő múltán
Jön egy költő egy szép napon,
Ki azzal múlat el sok estét,
Hogy úgy kezdhesse majd a versét:
„Éreztem megöl, ha hagyom.”
Mint aki
Mint aki az ecsedi lápba lép,
és általérzi tűnő életét,
míg tűzokádó sárkány zúg felé
(mivel az igaz utat nem lelé),
és ront hozzá a szörnyü szörnyeteg,
ez a veszetté bőszült förgeteg;
mint aki az ecsedi lápba lép,
és nem érti tulajdon életét,
és jut eszébe számtalan okos
gondolat közt a régi jó Opos,
ki vakmerő volt, harcra kelni bátor,
s energikus, miként egy transzformátor:
úgy fogom meg, mi ihlet és mi mámor,
mi könnyü, lágy, s mi lenge, mint a lég.
Mint aki az ecsedi lápba lép.






