Megszaporodtak az íróiskolák, a kreatívírás-kurzusok, a tanfolyamok — mindez arra utal, hogy megmaradt, vagy talán még növekszik is az igényes irodalmi írás iránti érdeklődés. Ami már csak azért is örvendetes, mert a nyelvhasználati kultúra fenntartása, illetve továbbalkotása létfontosságú nemzeti érdek. (Bármennyire is devalválódott a napi politikai használatban ez a szó, mi úgy használjuk, ahogyan kell: ha jelent valamit).

De lehet-e az alkotó, esztétikai célzatú szépírást tanítani? Válaszom az, hogy részben. Bizonyos elemeit, bizonyos módjait igen — de tanítani sokkal inkább az önálló nyelvi gondolkodás bátorságát kell. Hogy mindenki találja meg magában azt, amit ő tud — és persze küzdjön meg azzal, hogy képes-e azt nyelvi jelekkel pontosan artikulálni. Tény, hogy az írás alakítja a gondolkodást is, tehát gyakorolni, természetesen… Tény, hogy írás (általában: alkotás) közben nyílik meg az ember előtt a saját mondanivalója is (rosszabb, ha már előre megvan készen). Tehát, végeredményben, önismeret (ami folyamatos önreflexiót feltételez), nyelvismeret (ami folyamatos tanulást és gondolkodást feltételez), szerencse (ami bennünket feltételez, és kérdés, hogy élni tudunk-e vele).

Az ELTE Bölcsészkarán néhány éve beindult egy gondosan megtervezett, kialakított, szerkesztett kreatívírás-minorképzés, amelyben tanárok és írók, elméleti és nyelvi szakértők vezetik közelebb az írni vágyókat ahhoz, amit nagyon nehéz elmagyarázni: hogyan hozzanak létre műalkotásokat a nyelv eszközeivel. A magam óráján kitűnő fiatalemberekkel találkoztam (többségük persze nagyszerű fiatal nő), akik nyitottan, fogékonyan keresték az írás, az írnitudás titkait.

Én ezzel kapcsolatban alapjában zavarban vagyok, egyrészt mert nincsenek titkaim, másrészt mert kétségeim vannak az írás taníthatóságát illetően. Ezért részben dadaista, részben zen-buddhista módszerekkel kezdtük egymás és a nyelvműködés megismerését, majd fordításokon keresztül tapasztaltuk ki a nyelvhasználat dilemmáit, közben pedig tanulmányi (osztály-)kirándulásokat tettünk (például az Artpool P60-ban vagy az A38-on). Közben persze gyűjtöttem és gyűjtöttem a szövegeket, és kezdtek kirajzolódni előttem az ifjak profiljai.

Ekkor kockáztattam csak meg néhány észrevételt — korábban attól tartottam volna, bizonytalan irányba küldeném a felfedezőket. És mindenkiben a jót, a perspektivikusat igyekeztem megtalálni, hiszen évtizedek óta tapasztalom, hogy a legjobb író- és művészképző eljárás (extrém eseteket félretéve) a bátorítás. A mi fiatalkorunkban ez nagyon hiányzott, kivételes eset volt néhány nagy egyéniség, aki képes volt erre - az intézményekben ülő többség az írnitudás mikéntjének és az esztétikai ítélőképességnek tökéletes birtokában érezte magát.

Kedves ifjú barátaim közül Drakuladyt érzem a legkialakultabbnak és legérettebbnek — nyelvhasználata, mondatvezetései következetesek, költői hangja egyéni, és laza, olykor látszólag lötyögő sorokat eredményező hányavetisége épp hogy a költői dikcióhoz és a gondolat formálásához tartozik hozzá. Nem biztos, hogy finomítanék rajta — elvileg lehetne, de akkor talán elvész a versek nyers bája.

Mizsur Dániel érett költő, kiválóan érzi és kezeli a formát, véleményem szerint bárhol és bármikor képes viszonylag jó verset írni. Fiatal ember, 21 éves — föltörnek majd még jobban az ösztönei, lelki hajzata majd összezilálódik, és a nyelv söröspultjára csap még az öklével.

Németh Dóra szerintem érett író, egyénisége van, novellái mintaszerűen alkotnak egy-egy egységet, könnyeden és pontosan alkot szöveget (már ami az eredményt illeti — hogy hogyan küzd meg vele, az az ő titka), lelkük van az alakjainak, és úgy tűnik, jól ismeri a nőket, amiből arra következtetek, hogy jó önismerete és kedves íróniája van.

Hatyka-Varga Fanni érzékenyen ír, minden műfajban, amihez hozzányúl, értékeset tud előhozni, ha nem is tökéletesen átgondolt és kidolgozott még az, amit csinál. Lehet, hogy nála túl közel van még az énje magához az íráshoz, de dolgozik rajta, hogy távolság nőjön közéjük. A tehetsége kétségtelen.

Kéri Virág Alice csupa ideg. Kíváncsi, ezért nyitott és érzékeny — sérülékeny is, amit abból olvasok ki, hogy verseiben hajlamos bizonytalankodni, és túlságosan elbújik. Pedig szeretné, hogy odategye magát, de épp attól fél, hogy kiszolgáltatottá válik. De hát melyikőnk ne ismerné ezt a nagy-nagy problémát? Több bátorságot és kockázatvállalást, Alice — meglesz!

Csók mindenkinek.