Zsuzsának

Csak csonkolt szárnyak

és tőről metszett mondatok.

Marad a kín, elfogyni kényelem.

Tűntödben tudhatod: voltál valaha élet.

A múlás iránya nem,

de a felejtésé megfordítható:

a legeslegelső útelágazásnál,

igen, ott jobbra kellett. Volna.

*

Gazdag maradtál, pedig kifosztották testedet.

Oltárnak kisasztal. Mécses és gyufaszálak.

Tükrévé válhatnál a megtanult imának.

Azért bújsz páncélba, hogy vetkőztessenek.

*

Tapintatból használtál tompa kést,

bár fájóbb a halál, ha életlen az élet.

Csöndedből soha senki nem tanult,

így lett gyötrelmes sziszegés beszéded.

Türelmed fogytán, igazság bajnoka,

fehérre s feketére osztanád az Egyet.

Ismerlek, hisz nincs hozzád közöm;

ha magadban beszélsz, figyelnek.

*

ha önmagadból kifordítanának

csonka csónak csobban csók csobánka bánat

Mars dombja szemöldök Vénuszé szemérem

magad perlő lélek ejthetnéd a vádat

ha önmagadból kifordítanának

*

Hiányzó felünkre vadászunk,

öröktől fogva teljesek.

S ha eszmélésünk hozadéka

újabb szomjúság: csupán

egy nagyobb teljesség ígérete.

Cirógatnunk, ízlelnünk

kellett volna egymást,

de vágyak feneketlen

emésztőgödrei voltunk.

Fedezd fel újra zsebeid tartalmát.

Válj meg attól, mi sosem volt tied.