Tegnap reggel itt hagyott. Kicsit üvöltöztünk, aztán rám vágta az ajtót. Én lehülyepöcsöztem, ő lehülyepicsázott, ahogy azt kell. Gyűlölöm érte, hogy mindig máshol van, hogy folyamatosan utazik, hogy az összes pénzem vonatjegyre megy el, hogy olyan vagyok, mint zsidóban a fájás, meg ő is, mászkálunk jobbról balra, egyik országból a másikba. Gyűlölöm érte, persze csak pár rövid pillanatig.

Úgy bevágta a kaput, hogy a kis rozsdás kilincs, amit ő mindig ki akart szerelni onnan, én meg nem hagytam, mert szerintem végtelenül cuki, kiesett a foglalatból. Én meg ülök a hideg kövön és duzzogok. Utálom a kertet. Sötét van és esik és még egyedül is hagytak. Most aztán igazán megrohadhat mindenki — gondolom magamban, és elmajszolok egy banánt.

És a táj fölött végre kisüt a nap.

A kakas a szomszédban elkezd nyöszörögni, más már régen nem megy neki, főleg mióta eltaláltam egy kővel. A kertben a tó már nincs befagyva, talán már a halak is mozgolódnak az alján. Az óriástuja mellette még mindig ijesztő, bele sem merek gondolni, hogy milyen állatok lakhatnak rajta meg benne.

A teraszról nézem, hogy minden szottyadt, már három napja esik. Most elállt ugyan, de mindenről csöpög a víz, a föld sem tudta beszívni, az embernek olyan érzése van, mintha még mindig szakadna az eső. Ülök a kacsás pizsimben, és várom, hogy végre befusson Vácra a vonat, vagy legalább a telefonom csörrenjen meg.

Az előbb ugyan kiderült az ég egy pillanatra, de mintha csak emlék volna, megint minden szürke és nedves, kezdem úgy érezni, hogy mindig is ilyen volt. A szomszédban a tyúkól mozgolódik, talán egy kukorékolást is sikerült kiszenvednie a párának. Beszaladok a házba, és megkeresem a csúzlimat, megért a barátom egy következő találatra. Már éppen célba veszem, az állat még csak nem is nagyon mozgolódik. Elég lomha lett, az elmúlt évek csatái, melyeket velem vívott, meggyötörték. Ahogy látom a taraját a képzeletbeli céltáblámon, megfeszítem a gumiszalagot.

A sóhaj után jönne a lövés, és már nyekkenne is az a köcsög, de ekkor hallom, hogy nyílik a kapu. Egy bazmeg is beszűrődik, ahogy valaki kezében ott marad a kilincs, és én elszégyellem magam, hogy még mindig pizsamában vagyok.