Egy negyedévente megjelenő online irodalmi folyóirat, az Amúgy mutatkozik be egy kéthavonta — kizárólag interneten! — megjelenő művészeti folyóiratban — s már linkelném is a Spanyolnáthát, szinte gépszerűen, hadd mutasson önmagára. Az Amúgy, ha nem is hajaz, de mindenképpen rámutat a Spanyolnáthára, mint ennek a lapműfajnak (rendszerszerűen zárt tartalommal, számonként új „borítóval” megjelenő netes periodika) ősére és úttörőjére, több okból is indokolt hát az, hogy jelen összeállításban a két tér találkozik, egymásba kapcsolódik. Hogy megláthassuk: egyik így csinálja, a másik amúgy.

Határozószó. Amúgy, tehát nem olyan módon, hanem azon a másikon. De mindenképpen: amúgy istenigazában, s — egyébként — mellesleg is. Valahogy így dolgoznak a lányok s fiúk, hölgyek és urak ott a virtuális szerkesztőségben, csak úgy szépen csendben megmutatják ország s világ érdeklődő hányadának, hogy mi is zajlik egy debreceni egyetemi irodalmi műhelyben, s hogyan szeretnék másképpen csinálni. Néhány jó ember összedugta a fejét, s elhatározták, hogy ők amellett, hogy kiválóan érzik magukat alkotás közben, a továbbiakban márpedig gazdagítani is fogják a honi kulturális szcénát, hogy teret akarnak, nem pusztán nyerni, de megalkotni — egy olyan teret, mely nem csak játszó-, de művészi is, mellesleg. A hozzávalók adva voltak: egy élő, dinamikusan működő alkotókör írásai, fejlődő kapcsolathálója, vizuális ötletei, valamint, nem utolsósorban, egy informatikus. Emellé nem kell egyéb, mint töméntelen munka, és máris ott tartunk, hogy lassan ötödik éve jelenik meg rendszeresen a folyóirat, lehetőséget teremtve tehetséges írók, költők, fordítók, tanulmányszerzők előbb bemutatkozására, majd nyomon követhető fejlődésére. Ne feledjük: az Amúgy nem olyan folyóirat, mely pusztán gyűjti és szelektálja az anyagokat, nem: az itt megjelenő anyagok egy (jelentős) része a Debreceni Egyetem Irodalmi Kör, a DEIK műhelyében érlelődött, csiszolódott, a felolvasásokon megmérettetett. A szerzők nem kis hányadának íráskészsége és irodalomszemlélete folyamatosan alakult e kör keretei között (műhelyalkalmak, beszélgetések, felolvasóestek, lapszámbemutatók, nyári táborok) — a hatás nem épp kizárólagos, de nem is jelentéktelen. Talán hajlamosak vagyunk alábecsülni az önképzőkörök, alkotókörök, civil kezdeményezések, baráti társaságok kreatív és alkotó potenciálját — de ha nem is becsüljük alá, akkor sem mindig gondolunk bele, hogy a büszkeséggel emlegethető magyar kultúra, s mindenekelőtt a történő irodalom mekkora hányadát jelenti ez a típusú szerveződés. Bizony, tetemes részét — egyszerre alapját s fontos tartóoszlopát, amely nélkül az épület csak azért nem omlik össze, mert föl sem épülhet. E szcéna megkerülhetetlen szereplője a DEIK, s munkájuk megtapasztalható lenyomata az Amúgy.

Tapasztaljunk hát: 2009 ősze óta jelenik meg a lap, s idén tavasszal a 15. számot olvashatjuk. Az Amúgy felülete némiképp labirintikus: bár ez a szisztéma nem szükségképp marad ilyen hosszú távon, ezúttal az aktuális élményt rögzítem. Jelen pillanatban (2013. április 23.) ugyanis tartalomjegyzéket csak az utolsó számnál találunk, az archívumban az adott rovatra kattintva ömlesztve kapjuk a szövegeket, amelyek mellől (felől, alól, mögül) még a szerzői név is hiányzik. Nem tudom megállapítani tehát például, hogy 2010 telén a Pennázó rovatban kire esteledett rá az Anna-kút, s kit tanít önfegyelemre „a szétpattanás határán levő hólyag”-ja , avagy Edward Lear limerikjeit kinek a tolmácsolásában olvashatjuk. Amennyiben ismerem a szerzők stílusát és munkásságát, éppenséggel természetesen kitalálhatom — de nem feltétlenül szeretném, időnként képes az olvasót is felszabadulttá tenni a szerzői név autoritása nélküli befogadás, s bátor kalandozás a nyelvi térben. Az alkotókhoz egyébiránt el lehet jutni a labirintus egy másik útvonalán: a baloldali menüsor „szerzők” menüpontja fényképes portrékkal mutatja be az írókat, és ezen az úton elérhetjük műveiket is.

Az aktuális lapszám borítója a KULTOK II. konferencia plakátját idézi, melyen az internetes művészeti portálok kapcsolathálója látható: az Amúgy ezzel a gesztussal az online kulturális szcénához tartozását is kinyilvánítja, s a lapszámbemutatón, a vendégszeretet DEIK-re jellemző szép hagyományát követve, ezúttal nem egy offline lap szerkesztőségét, hanem a FÉLonline.hu stábját fogadták. A tartalomjegyzék tájékoztat a lap állandó rovatairól. A CéhKaptár és Pennázó szépirodalmi szövegeket tartalmaz, részint a kiírt műhelymunkák témáihoz kapcsolódóan, részint azoktól függetlenül — rendszeres és debütáló szerzők munkáit ezúttal is olvashatjuk benne, Somogyi Tibor (egyben a lap jelenlegi főszerkesztője) és Asbóth Balázs nyelvjátékos humorától kezdve Horváth Imre Olivér különös, katakrétikuslogikájú versein át Kósa Ádám rapet is idéző improvizációiig s Strausz Kinga lélektani szempontból is érzékeny, finom költészetéig (az ehelyütt föl nem sorolt, de olvasásra érdemes többi mű szerzőjének megbocsájtását kérve). A Nyelvi fordulat a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kapcsolja be a magyar anyanyelvű olvasót: ezúttal a közelmúlt meghatározó angol költőjének, Philip Larkinnak fontos és kanonikus versét (High Windows) Erdei Orsolya közvetíti számunkra; a méltán népszerű és elismert amerikai posztmodern fantasy szerző, Neil Gaiman mesei hagyományokat követő elbeszélését Éliás Alexandra fordításában olvashatjuk; a kultúraközvetítés egy másik célját fölvállalva Adorján Imola és Kókai Erzsébet jóvoltából kevésbé közismert szerzők (Matthew Grigg s az argentin Fernando Sorrentino) írásművészetével ismerkedhetünk meg. A tavaszi lapszám „in memoriam” rovatának középpontjában Romhányi József áll, a KorTárs rovat rendhagyó, szellemes ajánlóit ezúttal többek között Hepp Iván és Tóth Laura (főszerkesztő-helyettes) jegyzi.

Az évek során a DEIK a debreceni kulturális élet tényezőjévé vált: eleinte csak az egyetem terrénumait vette birtokba, majd a város felé terjeszkedett. A folyamatosan kiépített kapcsolatok jelenleg már az országhatáron is átívelnek, s az Amúgy szerzőgárdájában üdvözölhetünk pályán lévő, tapasztalt alkotókat is — mint ahogyan szerencsés módon hamar nyitottak a középiskolás korosztály felé is. A kalandok tehát folytatódjanak: az írás, szerkesztés és olvasás nagy közös kalandja, amelynek bizony része a küzdelem, de a lelkesítő izgalom és szórakozás is. Szívesen tartok velük, s figyelem, hogyan válik a lap címéül választott betűsor határozószóból egyre inkább meghatározó tulajdonnévvé.