Ködfoltos a szeme, haja. Rozslángot hozzak

meg koporsószöget, és ad egy Kossuthot,

ezüstös, mint a foga. Fogva tart sok foltja,

köde. De nem akarok menni, mert mi lesz,

ha elkésem, ha gyászhuszárok várnak

az előszobában vagy koporsótisztek?

A nyolcvanas évek előszobájában

ő dobta el először a színek lasszóját,

azzal kaptuk el a szürke világ nyakát.

Olyanokat mondott, hogy Isten bele-

térdelt egy üvegbe: így lett a tükör.

Vagy belefejelt. Beletépett. Bevérezte.

Megvágta magát, mintha szerződne.

„Eltörtem egyszer egyet,

sok tócsa lett. Türelem,

az üveg sohasem üres”.

Ilyenekkel is ijesztgetett.

Majálisos bóvli, ezt én nem veszem be,

mondta a csőnek, mit szájához tettek,

ávósok, engem többet meg nem etettek.

Beleküldenél a viharba, grószpapa?

Hol az orcád, az óceán(od)?

Nem én firkáltam a falra, mégis

szeretném, ha letörnéd a kezem.