már esteledik vagy itt a sötét a fény

eseng szeme előtt a világ lebegő folt

itt a nemlátó látó vagy ott minden

időben mindenhol valahol kései eresztés

hetvenes évek végi sámán lássatok csodát

csodagyerek az első padban

privát univerzum bolygó eminens

rendszerében csak a nap nincsen hold

százas izzó a lámpában jár a számtanhoz

ahogy körző szögmérő az egyszeri halandónak

három oszlop a táblán a kert végében három

látod azokat az oszlopokat nem látod na látod

egyszerű ez tetrisben a hosszú négyes a négyzet

négy szöge háromhatvan ahogy a bekerített telek

négy tagja négyzetes a négyszer egy egy

kideríthetetlen mit csinál a szünetekben

szűk résén mire föl a pilács

biztos hogy nem focizik lányokkal nem sikál

apja villanyt szerel hozza viszi a fényt

vési a falat csöveket drótokat dugdos a falba

a virtigli PVC-barbár díszpolgár később

nevébe jános pap mennybemenetele után visszatér

a há a té után ez tekintve az

alfabetikát legalább egy fordulat

a szomszédban hajóhintázunk a kilengés maximumán átlátni oda

fel-fellükken az ellopott telek nyom nélkül láthatatlanul margóról kitörölve a tökéletes bűntény kojak columbo korában savalas haj híján falk mester egy szemével néz jó a nemlátó látó a homályban lehet számítani rá arra hogy nem vagy hogy nem nagyon ha sormintát veszünk az utca telkei egyformák a miénkbe lóg az övék testük testünkbe fonódik bogozzuk évekig szimbiózisunk kénytelen képtelen itt senki nem rak hátul magas kerítést nem divat

a hosszanti drótokra merőleges az önkényes toldás

a kis rablás szokás joga

a cseresznyefán az édes szédítő magasban nézzük ízeljük

mi maradt a madarak után kelendő a gyümölcs a másé

finom a drót felül nem tüskés elegancia is van a világon

a huzalhenger feszes peng a szélben föléindul a kéz

odázza az érintést mintha áramot tettünk volna bele

a rablás lámpaláza távot tart a félvezetőtől

ráncok az alkaron fényes kézfej háborgatja a birtokot

elmarja az ágat belekapaszkodik ujjai megfeszülnek

összezárnak a karcsú ágvég a zöld levelek körül

vitorlát bonts kapitány ó kapitányom

messzire űzd a szégyent dúlni a másét jó

kaparászás sustorgás az érett szemek cukros

nehéz félelme békül kokettál a tisztességgel

csak a vétlen nyár játéka csak a koradélután

mozdul a láb az ágon két tekintet villan

game over az egyik így to be continued a másik úgy

mondatmoslék csak ami átért átlógott

úgyis szerbusz mondd meg anyádnak a te anyád

a saját kellemes sohasem elég

tik loptátok el

kezetek most már messzebbre ér

dézsmálgatunk dézsmálgatunk

nem a nap heve nem a női vérszopó hajt le

az igazi szégyen kerületes féktelen dühe

tárcsás mosógépbe szórt fékezett habzású por

nem tudunk elrepülni innen

jóllehet felettünk légifolyosó

utca az is csonkolt élekkel

a másik szóra sem érdemes

milyen rend az sejthető

ahol mindenki jót takar

agyuk esztelen srófra jár

beleakad a földbe tépi a fákat

a bokrokat tologatja az oszlopokat

három oszlop látod nem látod

látod nem látod látod pislogsz

húgyos disznó a rozsban füleden biléta

koccan a kesére fésült enyhe szélben

az ágak csendben nyúlnak meg hajolnak át

a szürke rácson zöld bogarász

homályban a nemlátó látó testének nincs fesze

látom este számolja a fényt nem valami sok

látom átkelni az úton kész életveszély

megkap mindent amit akar

a nemlátó látó porózus

fekete üstje falára

szűrt kéket

kavar

napkelte      világosabb      napnyugta      sötét

csak tudnám éjszaka mi van amikor sötéttel telik a sötét

és szárnyait rétegenként mossa egybe az éjjel

mit csinál az emeleten bűvös lámpa fénykörén

amikor lehűl a föld a víz egyre hidegebb áramok

súlya húzza a tetőgerendákat tovább dől a kémény

és fülnek szinte foghatatlan ahogy ereszt a födém

ahogy reszketnek és néha meszes csókot váltanak

a falak az éj hűvösével elpattan a kerítésen az oszlop

szitál a levegőben a drót remeg a fűre fekszik elindul

a láb és mellélép a másik a szem kimered határait

újrahúzza elrendezi látod nem látod na látod

mindenki pusztul akkor is ha fél tucat pap esketi

az árvíz után felhúzott vörös téglatemplomban

a miénk ami felett sötéttel jársz abból élsz

vérző falak behúzott kábelek mesterséges

fény megkel a tészta érezd minden percben

a bukta súlyát sötét lekváros járatait tojás

sercegését sárga és fehér tükör a lecsó

ernyedését ha nedveit elereszti ó a paradisum

a tűz melegét nemlátó látó a mögötted ziháló

lélegzetét ahogy meghűl nyáron félhét felé

érezd az összes szél terhét

verje búbod évszakos eső fejed lábadra hajtsd kortyold az őszi lét orrnyergedre hópehely üljön galoppozz vágtass sétálj nyugodtan ha szilánkos szirmait kibontja lassan az éledő sötét kezet adj a homályosnak építs kerengős házat a templom mellé mennyi oszlop mennyi lehetőség türelemmel várj tesszük mi is nemlátó látó szemed míg lehunyod végleg és lehet

végül neked is eljön a fény