Urbán Tibor
1960-ban született Léhen (Magyarország). Iskoláit Léhen, Kázsmárkon, Szikszón és Budapesten végezte, ahol reklámgrafikusi képzettséget szerzett (tanárai: Szamos Iván, Tolvaj Ernő, Tóth László). 1981-től Szikszón él családjával. Festmények, grafikák, képversek, művészkönyvek, tárgyak és installációk alkotója. 1996-tól a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum munkatársa. 2011-től tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának. 2011-től kurátora és alapítója a Teátrum Pincehely Galériának és a Dranka-körnek. Alapító szerkesztője a Szemes Csavar című összművészeti periodikának. 2012-ben tagja az „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Triennále nemzetközi díj zsűrijének (Przemysl, Lengyelország). Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Festőművész Szakosztályának, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége Festőművész Szakosztályának, a MIKOR csoportnak (Miskolci Kortárs Képzőművészeti Egyesület), a Múzsák Kertje Alapítvány Baráti Körének, a Künstlergilde E.V-nek (Német Képzőművészek Szövetsége), a VUdAK csoportnak (Magyarországi Német Képzőművészek Szövetsége), a MEOE-nak és a Hungária Puli Klubnak. Számos egyéni és több száz csoportos kiállításon szerepelt, Magyarországon és külföldön. Több mint negyven alkalommal díjazták munkáit, ebből több alkalommal kapott nemzetközi elismerést (válogatás): Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Grafikai-jel pályázat fődíja (Krosno, Lengyelország, 1994), „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Biennále első díja (Przemysl, Lengyelország, 1994), Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus Nívódíja (1994), Miskolc Megyei Jogú Város művészeti alkotói ösztöndíja (2002), „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Triennále Grand Prix díja, a Lengyel Köztársaság Kulturális Miniszterének nagydíja (Przemyšl, Lengyelország, 2003.), Miskolci Téli Tárlat nagydíja (2003), a MAOE művészeti ösztöndíja (2004), a 20. Egri Jubileumi Országos Akvarell Biennále Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma díja (2006), Kondor Béla képzőművészeti díj (2010), Mesterlevél és Secco Falka I. emlékérem, TPG Galéria, Miskolc (2012), 4. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále fődíja (2012). Festményeiből, grafikáiból és képverseiből közölt az Új Művészet, Élet és Irodalom, Új Holnap, Parnasszus, Spanyolnátha, Magyar Műhely, Műút, Kortárs, Szemes Csavar, Pannon Tükör és az Alföld. Bereményi Géza, Cseh Károly, Ficsku Pál, Fecske Csaba, Határ Győző, Utassy József, Serfőző Simon és Vass Tibor albuma is megtalálható több mint félszáz szépirodalmi könyvborító és illusztrációs munkája között. Munkák közgyűjteményekben (válogatás): Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum; Dobó István Múzeum, Eger; Élet és Irodalom Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény; Magyar Műhely Vizuális Költészeti Gyűjtemény, Budapest. Képzőművészeti tevékenységéről olvashatunk a Kortárs Magyar Képzőművészeti Lexikonban, a Kortárs Magyar Groteszk Lexikonban, a Magyar Karikatúra Lexikonban és a Who is Who Magyarországon c. lexikonban - grafikái láthatók a Válogatás a 20. századi vizuális költészetből című kiadványban, a Díszkosz tizenkettő c. Spanyolnátha-antológiában (melyet szerkesztőként is jegyez), és az Élet és Irodalom számos antológiájában. A Spanyolnátha főmunkatársa.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Urbán Tibor
XEROX(OK)
In memoriam Bohár András*
A Teátrum Pincehely Galéria 2013 márciusában XEROX(OK) címmel kamarakiállítást rendezett felkért művészek részére. A Bátai Sándorral és Szombathy Bálinttal közösen létrehozott tárlaton szigorúan csak azon alkotók állíthattak ki, akikről valamikor írt Bohár András esztéta, filozófus, kritikus és vizuális művész.
A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum felügyelete alatt, a Színháztörténeti és Színészmúzeum műemlék-pincéiben működő kiállítóhely, a TPG most azokat a munkákat fogadta be, amelyek frissen készültek; a művek mellett szerepelt az alkotóról készült egykori Bohár-szöveg is, hitelesítve és hangsúlyozva a valamikori alkotótársi kapcsolatot. A kiállításra szabadon értelmezett A/3-as méretű fekete-fehér xeroxok, elektrografikák, vizuális költészeti munkák, képversek és installációk érkeztek, melyek megidézték Bohár András munkásságát, és tisztelegtek emberi tartása előtt is. Nem emlékkiállítást rendeztünk, hanem Bohár tevékenységének aktualitását fogalmaztuk meg újra.
A tárlat nem törekedett, nem törekedhetett a teljességre. Bizonyára többször ennyi alkotó büszkélkedhet a róluk szóló Bohár András-írással. Baji Miklós Zoltán, Bátai Sándor, HAász Ágnes, Koroknai Zsolt, Nagy Gábor György, Németh Péter Mikola, Sándor Edit, Szombathy Bálint, Urbán Tibor, Vass Tibor, Várady Róbert gondolták újra és idézték meg a valamikor rájuk intenzíven figyelő Bohár András elméleti oeuvre-jét, kísérletet téve egy újabb kapcsolatfelvételre annak bizonyítékául, hogy nem hal meg, akiről mindig beszélnek, vagy (esetünkben) aki kapcsán kiállítást rendeznek.
E mostani alkalomra készült el Litwin József iparművész — a TPG kérésére tervezett — „XEROX(OK) In memoriam Bohár András” emlékérme, melyet minden meghívott művész megkapott. Tenyérnyi, manuálisan készített fémek ezek, melyekben megmaradnak a beütött betűk és szavak, mint ahogy megmaradnak Bohár András esztétikai dimenziói is — közöttünk, egyénre szabottan, végtelenül.
* A Teátrum Pincehely Galéria a Spanyolnátha művészeti folyóirat miskolci műhelyének is otthont ad. A TPG In Memoriam Bohár András c. tárlatának anyagából válogatást közöl lapunk. Jelen lapszámunk fejléce Nagy Gábor György grafikájának felhasználásával készült. Az eredeti alkotás ITT található.








