Fodor Zoltán

SPN könyvek ajánló

Fodor Zoltán
Emigráció a múltba
Amikor tavaly a Spanyolnátha-táborból hazafelé tartva Zs. Nagy Izabella megkérdezte tőlem: te honnan ismered Vass Tibort?, s én, valami hasonló hangsúllyal, amit azon válaszkor használnak, ha nekiszögezik az embernek a kérdést: te hoztad a döntést arról, hogy bezárjon a budapesti Vidám Park, megemlítettem neki, hogy az ismeretségünk közel 30 éves, még nem sejtettem, hogy kevesebb, mint fél év múlva erre a — most már kereken — 30 évre tekintek vissza.
Mi is kellett, vagy mi nem kellett ehhez az emberöltőnyi időhöz? Ha 1991-ben a szokásomhoz híven nem megyek be a városi könyvtárba, ha a folyóirat-olvasó helyett például a zenei részlegben időzök, ha nem veszem a kezembe az Új Hírnök (ó boldog idők sokszínű sajtópalettája) legfrissebb számát s nem találom meg a hirdetést, miszerint Miskolcon egy művészeti egyesület alakul, ahová várják az irodalmat kedvelő, művelő embereket is, ha akkor a kíváncsiságom nem súgja azt, hogy nézzem meg, kik ők és mit is akarnak, akkor most nem írnám ezt a visszaemlékezést.
De a kíváncsiság és a lustaság párharcában az előbbi győzött, s egy tavaszi napon Miskolcon én is aláírtam az Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület alapító nyilatkozatát.
Az elképzelések, célkitűzések jók voltak, a kezdeti időpontok, mikor az Egyesület életében fizikai léttel is részt tudtam volna venni, már kevésbé. Az élet viszont, mint annyi más, nem áll meg, a változás hozhat jót is, s 1993-ban már a tiszadobi Andrássy-kastélyban megtartott Fiatal Írók I. Országos Fesztiváljának egyik résztvevője, majd azt követően kétheti, havi rendszerességgel vendég voltam Miskolcon, az Egyesület termében, hogy azután zárás után másik törzshelyünkön, a Művészklubban fejezzük be a napot.
Figyeltem, érdeklődtem, reménykedtem, hogy egyszer majd nekem is lesz olyan írásom, ahol szerzőként látom a nevem, mindezt a presszó félhomályában az éjszakába nyúló beszélgetések, szóviccjátékok, zsíroskenyér-partik résztvevőjeként. Könnyed, és sokunknak egyszerre céltudatos időszak volt, a pályakezdés minden örömével, a világmegváltás és a következő évi tábor terveivel.
A táborból fotók: egy rögtönzött kirándulás valahol a Tisza-parton, a búcsú pillanatai, és egy tárgyi emlék: egy magzatfigura. Egy performance jellegű előadás szerzeménye; afféle aki kapja marja alapon lehetett hozzájutni a produkció végén. Emlékek: barátságok, ismeretségek szövődése, mely kiállta az elmúlt évtizedek próbáját.
Nézegetem a tárgyi emlékeket, az akkori kommunikáció eszközeit (levél, telefaxszám), amik ma már nemcsak mosolyt csalnának az arcokra, de egy retró fesztiválon nagy sikert is aratnának. A résztvételi jegyet, ami egyszerre jogosított vasúti kedvezmény igénybevételére és a fesztivál rendezvényein az ingyenes belépésre, a programtervezetet és a mellékelt levelet, mely már a modern kort idézi (számítógéppel írták), de a szövegszerkesztés és nyomtatás még gyerekcipőben jár (a betűtípust a nyomtatón kell kiválasztani). Nézem, s emlékképek villannak be: nem hazudtoltuk meg magunkat, az előadások, műsorok tényleg az éjszakába nyúltak. 20 órakor kezdődő programok: Dinnyés József (aki visszatérő vendég volt) estje, másnap ugyanebben az időpontban non stop irodalmi esten a fesztivál résztvevőinek bemutatkozása, következő napon Szabados Ambrus Villon-estje, amikor még az ablakokban is ültek a Művészklubban, s ha valakinek ez nem volt elég, még maradhatott az Ad Astra Csoport 23 órakor kezdődő előadására. Nézem a konferenciák résztvevőinek névsorát, s itt ismét látni, hogy 30 év az emberi életben nem kevés: nem egy embernek teljesen másfelé vitt az életútja — van aki csak az irodalomból távozott, van aki sajnos az életből is…
Jó lenne hinni, remélni, hogy akik ott voltak, azok számára az Új Bekezdés, a táborok, az esték nem múltak el nyomtalanul. Személy szerint mit is adott nekem az Egyesület? Mindenekelőtt igényességet önmagammal szemben. Azt, hogy a leírt szónak súlya kell, hogy legyen, s nem csak kilogrammban, kinyomtatva. Azt, hogy az írás ugyanúgy mesterség, mint sok más szakma, annak minden szabályával, mesterfogásával együtt, és a határidő meg a karakterszám az szent és sérthetetlen, s ha nincs mondanivalód, akkor inkább nem írsz. Különbséget tenni jó, rossz, és bűnrossz írások közt. Az állandó fejlődés lehetőségét, az egyéni hang megtalálását, annak fontosságát. Azt, hogy az írásban az elégedettség az alkotás halála és a „hivatásos olvasó”, a szerkesztő nem megkerülhetetlen abban a folyamatban, míg egy számítógépbe (bár ezen időszakban még az írógép is elfogadott volt) írt szöveg megjelenik. Most, hogy írom ezt a kis visszatekintést, ez utóbbi feladat rám hárul. Átírásokon, javításokon túl, egyszer talán eljutok oda, hogy ha késznek és tökéletesnek nem is, de vállalhatónak tartom ezt a pár mondatot az elmúlt 30 évről — Miskolcostól, Tiszadobostól, Művészklubostól.
Képek:
1. Az alapítók emléklapja, 1991
2. Performansz-emlék Tiszadobról, 1993
3. Tiszadob, a Fiatal Írók II. Országos Fesztiválja zárónapján, 1993
4. Tiszadob, kirándulás, 1993 (Középen: Nagy Zopán)
5. Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja, részvételi jegy, 1994
6. Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja, Miskolc, programterv_1., 1994
7. Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja, Miskolc, programterv_2., 1994
8. Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja, Miskolc, 1994, Emléklap
9. Levél a Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja résztvevőinek, 1994
10. Rusznyák János a kötetbemutatóján, Művészklub, 1994
11. Wagner Péter és Rusznyák János az Árnyéklobbanás című kötet bemutatóján, Művészklub, 1994










