Baranyai László
1943-ban született. Befejezetlen műszaki-, és közgazdaság-egyetemi tanulmányok után a MUOSZ Újságíró Iskoláját végezte el. Írásait özölte a Holmi, ÉS, Jelenkor, Pad, Kortárs, 2000, jelentek meg versei, prózái, tanulmányai, drámái, s több regényt is írt. 2003 és 2006 között az Árgus szerkesztője. 2002-ben elnyerte az akkor Európa Kulturális Fővárosának kinevezett Graz drámaíró fődíját „El innen!” (Auf und davon) című darabjával. 1985-1997-ig a Magyar Triatlon Szövetség tisztségviselője (főtitkár, elnökségi tag, edzőbizottság vezető), a sportág egyik hazai megalapítója. Saját kiadásban 1996-ban jelent meg Triatlon! című könyve, ebben az időszakban a sportággal foglalkozó valamennyi folyóirat (Triatlon, Triatlon Guide, Pedál, Magyar Triatlonvilág, Duatlon-Triatlon) vezető munkatársa. A Szépírók Társasága és a Mészöly Miklós Egyesület tagja. SPN könyvek ajánló
Baranyai László
Hallom, ötven leszel
Zoli, Zoli, hallom ötven leszel. Vagy vagy is már?
Eléggé el nem ítélhető gyengeség. Hiba, hogy úgy mondjam. Nem figyeltél eléggé. Hagytad kicsúszni az időt.
De talán tudsz módosítani rajta. Rendbe hozhatod a dolgot.
Mennyid van még hátra? Harminc? Negyven? Netán ötven?
Ha visszanézel, látod, nem valami sok. Sőt, dühítően kevés. Ennyi csak? Ilyen gyorsan vége lesz?
Elmondom, mit tegyél.
Lassítsd le az időt. Azaz ne lassítsd; növeld meg. Sokszorozd meg.
Rém egyszerű.
Ne csak egyszerűen élvezd ki a napot, hanem sokszorosan élvezd ki. Állítsd meg a pillanatot, s mint egy eperszemet, amit a szádba veszel, de nem nyelsz le, csak csócsálgatod, mert minden ízét, ízfoszlányát ki akarod élvezni… nos igy tegyél a pillanatokkal is.
Még a rosszakkal, a kellemetlenekkel is. Már az nem semmi, hogy egyáltalán léteznek.
Ha nagyon örülsz: ne ugrálj örömödben, ne ujjongj, ne lelkesedj, nyugi. Tegyél félre szűkösebb időkre ebből az örömből, és mikor van rá érkezésed, szedd elő, forgasd és nézegesd.
Ha mérges vagy és odacsapnál: nyugi, nem ér annyit a dolog. Engedd el. Hagyd a francba! Megoldódik magától.
Mintha egy színház nézőterén ülnél, kellemes zsongásban, az előadásra várva. Felmegy a függöny s a színészek játszani kezdenek. Velük lelkesedsz, velük törsz le, örülsz, szomorkodsz… de nem nagyon. Nem annyira, mint ők. Mert tudod, hogy csak játék az egész, minden, ami előtted zajlik, kellemes bohóckodás csak, a végén, akármi is volt, akármilyen volt, lecsapódik a függöny, vége.
Akkor meg minek izgultál?
Minek izgultál volna?
Zoli, így.
Nyugiban, okosan, odafigyelve, kiélvezve.
Nagyjából eddig is így csináltad, de ezután még inkább.
