P. Papp Zoltán
1949-ben született — mai lakhelyén — Budapesten. 1976 óta publikál irodalmi folyóiratokban. 2002-ben megalapította a Dunatükör című irodalmi, kulturális és művészeti folyóiratot, jelenleg is annak főszerkesztője. Megjelent kötetei: Hívójel (1991), Reménnyel bevérzett (1997), Fényforduló (1999), Tükörrepesz (2001), Hamulékony portünet (2004). Honlapja: http://ppapp.fw.huVershatalom című kötete 2007-ben a Napkút Kiadónál jelent meg.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
P. Papp Zoltán
Titkos galambposta üzenet
Bartók Bélának küldi Szabó Lőrinc
Menyország, helyben
Drága Bélám!
Báván néz a tükör énrám, a pokol csorgott országunkba ezzel a kórica entrópia vírussal?
Megrepedt a mennynek a védő burka, újra van tér s idő, s minő hihetetlen, újra elönt az érzelem, vagy csak képzelem, elmém dadog, hogy újra hús-vér ember vagyok. Érzem a Lila akác illatát, újra vonz ő a NŐ.
Ebből a karanténból kitörni vágyom, tudom te is drága barátom. Itt most nagy a káosz, otthon — amint vágytad - újra Körönd a Körönd, itt kő kövön nem marad. Újra Oktogon az Oktogon, téged is régről vonz a hon.
Azt írtam egykoron, „De, hogy a Mindenség is csak egy Költő Agya, úgy látszik, igaz.” Szánom-bánom, most úgy látom, még nem jött el a perdöntő csata, univerzum, multiverzum, kinek van végső szava?
Remélem galambom elér téged, nem kapják el a mennyőr legények.
Egy földre szállt angyal, aki újra itt van a mennyben, vágyik vissza a földre, velem egyetemben. Megkértem, vigyen el minket is, s ő hajlandó, lehetünk újra földi halandó.
Hiányzik, hogy ebből a korábban vágyott lebegésből fölrázz, zongorázz, zongorázz nekem. Hallgatni Mozartot, „…gyógyíts meg, Zene, te, Mindenségé, édes üteme a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, te, tündér mámora hitnek reménynek”…. Ezt, s a következő írásaim nem olvashattad, akkorra téged elszólított a végzet. Néhány bolond sorom:
„Hogy más is voltam, nem segít,
hogy más is leszek, nem vigasz;
hogy tisztább voltam, tévedés,
hogy tisztább vagyok, az is az,
Nekem minden egyforma már,
s hogy az élet hogy, múlik el,
a másé vagy a magamé,
nem érdekel.”
„Magányod barlangját kard kutatja át” ezeket írtam egykor, most azt érzem, hívó hangok ölelnek, vannak kiknek még kellek. Szívemből szól egy mai költő (PPZ):
… Könnyű nekem maradni,
itt oltják lelki éhemet.
Rongyos zászlókból fúvó tavaszi szelek,
sejtjeimből serkentenek birsvirágot,
megértem annyi hódombos telet,
nyáron édes tengert kívánok.
Magyar mesék ringatják
álomba a tanyákat,
magyar sóhajokra bólint,
a gémeskút alázat.
Az alkonyi csend árnya
szóharmatot hint e bőtermő tájra;
Petőfi legszebb szava;
alig merem leírni, HAZA.
Sehol a világon ennyi szomorú költő
nem dalol a föld alól, …
Megünnepeljük majd, az évet s magunkat. Téged háromnegyed százada, hogy Isten országa befogadott, jómagam pedig tíz tucat éve születtem.
Ha te is akarod, angyalszárnyakon szállunk a Földre, talán mindörökre, bízzuk az időre.
Bólints a galambnak egyet, addig is ölellek: Lőrinc
