Vörös István
1964-ben született, két gyereke és 13 verseskötete van, ír prózát, drámát, tanulmányt, csehből (és néha németből, angolból) fordít. A Pázmány Péter Katolikus egyetem docense. Füst Milán-díjas, József Attila-díjas, 2004-ben a Tokaji Írótábor díját kapta. Legutóbbi kötetei: Švejk gyóntatója (Jelenkor Kiadó, 2007), A Vörös István gép vándorévei (Jelenkor Kiadó, 2009), Apám kakasa (Lackfi Jánossal, Noran 2004 Kiadó, 2009). Ördögszáj (Napkút, 2010), Keresztelés özönvízzel (Noran Könyvesház, 2011), A Kant utca végén (P'Art Könyvek, 2011), Fénylovasok (Noran Könyvesház, 2012).LAPUNKBAN MÉG »
2008 nyár » 2008 ősz » 2008 tél » 2009 nyár » 2009 tél » 2010 ősz » 2010 tél » 2011/5 » 2011/6 » 2012/6 » 2013/5 » 2014/1 » 2014/3 » 2015/1 » 2015/2 » 2015/3 » 2015/4 » 2016/1 » 2016/2 » 2016/3 » 2016/4 » 2017/2 » 2017/3 » 2017/4 » 2018/1 » 2018/3 » 2018/4 » 2019/1 » 2019/3 » 2019/4 » 2020/3 » 2020/5 » 2020/6 » 2021/2 » 2021/3 » 2021/4 » Pasolini » Rafting » Sárospatak » Székesfehérvár » Tata
SPN könyvek ajánló
Vörös István
A borértő magányossága
Jankovics Zolinak
Költőnek lenni kis dicsőség,
de borásznak annál nagyobb.
Nem lesz magányos alkonyod,
ha az ivást veszed előrébb.
Hogy az agysejtjeid megöljék,
ahhoz persze a vers a jobb,
hordónak dőlve hallgatod,
most a rímes beszéd előlép.
Úgy áll ott, mint egy mesehős,
minden gesztusa ismerős,
csak te nem ismersz önmagadra,
a pincében árnyék suhan,
megpillantottuk már annyian —
hogy lehetne kicsalni a szabadba?
