Vörös István

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Vörös István
Az irodalom tönkretétele
Az irodalmat mindig tönkreteszi valami,
mindig féltik valamitől irodalomféltők,
mindig beszennyezik valamivel irodalomszennyezők,
az irodalmat mindig utálják
hatalomra törők, újítót mímelő konzervatívok,
gondolkodásképtelenek. Az irodalmat
azok féltik, akik már megutálták.
Ne féltsd az irodalmat! Az irodalom
tönkretehetetlen, az irodalom halhatatlan,
miközben halandó benne minden mű.
De nem mű benne minden halandó.
A valódi irodalom csupa műből áll,
csupa mű az anyaga, csupa mű a lelke,
a valódi irodalom mű. A képzelet játéka.
A valódi irodalom állandóan átalakul.
Az átalakulás mélyén ott rejlik, ami majd
megörökíti. Váltóáram kering az irodalom
testében, mint egy robotban, nem egyenáram,
mint egy zseblámpában. Az irodalom
egy robot, végtagjai művek, gondolatait
megírták. Ó, váltóáram irodalma,
hogy megráz, ha olvaslak,
olvassuk egymást!
Könyörgök, ments meg az irodalomféltőktől!
Azt hiszik ők, hogy az irodalom csak volt,
és csak olyan lehet, mint eddig. Ami ma olyan,
mint tegnap, az nincs. Vagy ami rosszabb,
nem irodalom. Az irodalom van egyedül.
Könyvben, kéziratban, virtuális térbe pottyanva,
mint labda a hálóba.
Nem minden irodalom, amit leírnak,
nem minden irodalom, ami valakinek
tetszik. Hogy mi az irodalom,
azt én mondom meg. Nem te és nem ő.
Nekem az irodalom mondta meg.
Ő maga súgta meg magát. Te még sohase
sugdolóztál az irodalommal?
Irodalom az, ami megmondja magáról, hogy mi,
megmondja rólam, hogy ki vagyok,
megmondja rólad, hogy ki vagy, megmondja őróla,
hogy mért hazudja másnak magát, mint ami.
Az irodalmat nem tehetik tönkre a nem irodalmat
írók, nem tehetik tönkre a nem irodalmat
olvasók, nem tehetik tönkre a nem irodalmat olvasó
írók. Aki nem lesz okosabb írás után, mint előtte volt,
az nem irodalmat írt. Ha az olvasó nem lesz
okosabb , mint amilyen volt, nem irodalmat
olvasott. Ha az olvasó azt hiszi, okosabb az írónál,
nem tud semmit. Ha azt hiszi, butább,
nem érti az irodalmat, vagy nem azt olvasott.
Az írónak nem szabad semmit se tudni. Se előre,
se utólag, de mindent kell tudnia írás közben.
Aki nem tud mindent, az nem író,
fölteheti a szövegeit a kéménybe, vagy egy blogra.
Aki nem tud semmit-tudni, aki nem mer semmit se
tudni, ám érezni, hinni és látni mindent, aki nem mer
nem merni és mer túl sokat merni,
nem író. Vagy az az író? Most nem is tudom,
mit akartam írni. De azt azért, hogy mi az irodalom,
megmondom. A tanácsadóimnak Keatset, Rilkét
és József Attilát kérem föl versben, Dosztojevszkijt,
Proustot és Mikszáthot prózában, Csehovot, Ibsent
és Shakespeare-t, na találjátok ki, miben!
Ha meg akarod mondani, mi az irodalom,
kérd fel valamelyiküket. Egy persze nem elég.
És három se. Száz kell. Egy egész parlamentnyi
zseni, akiket műveik tettek azzá.
Ha olvasol, a szemed és a betűk közötti tér
megtelik képzeletbeli lényekkel, eseményekkel
és érzésekkel. Sokkal virtuálisabb tér ez, mint bármi,
amit annak hívunk. Minden tér virtuális,
mindig vonalban vagyunk, ha írunk.
Vonalakra kapcsolódik az olvasó.
És amikor már igazán jó és összetett
az irodalom, akkor története kipusztulások
és felejtések révén újrakezdődik.
Nagy mű-kihalások kora várható, ez igaz,
de mit számít a legremekebb mű is,
ha jön a helyére másik, jön harmadik.
Ha jön a mit-számít, ha jön a 22. század!
Tönkreteszi-e az irodalmat? Az irodalom
állandóan tönkremegy. Csak az irodalom,
ami épp tönkremegy, aminek a helyzete
reménytelen, a sorsa tragikus, a jövője foghíjas.
Könyörgök, tényleg ne írjatok annyit és annyian,
különben semmi nem marad az irodalomból,
leég a virtuális könyvtár. Csak azt nem tudom,
hogy a lángok innen csapnak-e át oda?
Vagy a képzeletből majd egyenest a valóságba,
ha az onnan-t és az idé-t így lehet nevezni.