Beluzsárné Belicza Andrea
SPN könyvek ajánló
Beluzsárné Belicza Andrea
Megyünk, mint a távirat
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Vendégek!
Ünneplünk és közben búcsúzunk.
Amikor táviratról esik szó, mindig melegséggel tölt el és jut eszembe, ahogy kislányként egy szabolcsi kis faluban nagymamám szekrényének eltolható üvegvitrinében gyűltek a fővárosi rokonoktól kapott dísztáviratok. Csodálattal néztem a nagy becsben tartott darabokra.
„Az idő és a világ nem áll meg. Az élet törvénye a változás.” — ezt Jonh Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke mondta, és nem tévedett. A magyarországi távirat megszűnése kapcsán biztosan nem.
Örömmel vett részt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség abban a kezdeményezésben, hogy április 30-án, az utolsó lehetséges napon, feladjon egy táviratot, amelyből az elsőt 174 éve továbbították Bécs és Pozsony között.
A technikai fejlődés minden eddiginél gyorsabban változtatja meg a világot, ezáltal az életünkben hosszú ideje jelenlévő dolgok lassan, de biztosan idejétmúlttá válnak. A 174 éves távirat felett is eljárt az idő. De a 174 éves múlt számtalan értékes emléket őriz, amely számunkra is fontos volt. Hogy egy magyar katonai példát említsek: a veszprémi levéltárban máig őrzik az 1918-19-ben a hazát védő Székely Hadosztály legendás parancsnokának, Kratochvil Károly ezredesnek Budapestre küldött táviratát, amiben hiába kért fegyvert, lőszert és felszerelést Budapesttől.
Nem őrizhetnék ezt, ha akkoriban az ezredes sms-t küldött volna és nem táviratot.
Az elmúlt idők táviratainak egyik legfontosabb értéke, hogy kézbe vehető formában megmaradnak az utókornak. A becsesebb darabokat évtizedekig őrizték az almáriumban vagy könyvek lapjai között.
A távirat sokáig nélkülözhetetlen kommunikációs eszköz volt a társadalomban. Eleinte hivatalos táviratokat továbbítottak a távírdák, de rövid időn belül megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is.
A privát szférában a távirat érkezése gyakorta közölt rossz hírt, de természetesen nem csak baljós dolgokról üzent, hanem örömökről is. Táviratot küldtek esküvőre, ballagásra, gyerekszületés alkalmából, születés- és névnapra, kitüntetés és kinevezés alkalmából.
Ahogy az élet számos területén, úgy a honvédségnél is nélkülözhetetlen volt a távirat. Több sorsfordító eseményen túl a háborúban lévő, majd később sorállományú katonák életében is fontos szerepet játszott. Így üzentek a katonai szolgálatát töltő apának, hogy megszületett a gyereke, vagy ha tragédia történt a családban. Ugyanígy a családot is táviratban értesítették, ha a katonát baj érte. Az úgynevezett távirat-frász a háború alatt és a 20. század második felében is jelen volt.
A távirat része volt a kulturális életnek is: régebbi színdarabokban gyakran sürgöny menti meg a vezérigazgatót a bukástól, vagy épp’ elszakítja egymástól a szerelmeseket. A szerzők a múlt század elején táviratban kértek előleget műveikre a kiadótól. Karinthy Frigyest például sürgönykirálynak nevezték, mert naponta legalább ötöt adott fel telefonon.
- Miért nem telefonon hívja az illetőt, ha már telefonon adja fel a sürgönyt? - kérdezték az írótól. — Inkább fizetem a többletdíjat, de nekem ugyan ne válaszoljon senki, ha egyszer azt mondom stop. — felelte Karinthy.
Régebben nem csak postai kézbesítők vitték ki a táviratot, hanem kerékpáros diákmunkások is. Az 1980-as évek elején távirathordóként annyi borravalót kaphattak, mint egy gyári munkás havi fizetése.
Bár egy dísztávirat eleganciája és személyessége pótolhatatlan, a távirat felett eljárt az idő. A mai fiatalok jelentős része soha nem látott táviratot. Hamarosan már csak árveréseken fogunk találkozni vele, esetleg a nagyi szekrényéből pottyan ki egy megőrzött darab.
A következő generáció talán már azt sem fogja tudni, hogy mit jelent, hogy „távirati stílusban”, vagy „megyünk, mint a távirat.”
A távirat megélt két világháborút, forradalmakat, békét, rendszerváltást. Hosszú időn át nélkülözhetetlennek bizonyult. Óriási hatást gyakorolt az élet szinte minden területére, sors- és történelemfordító hatása elvitathatatlan. Egyes gazdaságtörténészek szerint a távirat megjelenésének jelentősége csak a könyvnyomtatáséhoz vagy az internetéhez hasonlítható. Fontos tehát, hogy emlékét, ahogy Önöknek köszönhetően tesszük, megőrizzük.
Nem lesz több távirat stop Emlékét megőrizzük stop.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és köszönöm, hogy a részesei lehetünk ezeknek a pillanatoknak.