Murányi Zita
1982-ben született Budapesten. 2001-2003 között az ELTE-BTK magyar-esztétika szakának hallgatója, A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán szerzett diplomát. Regényei: Tükörpalota (2003), DuplApu (2007). 2004-ben Bródy Sándor-díjat, 2008-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. Kötetei: Csillag (2015), Jolly Joker (2018), (V)érző fa (2020).
SPN könyvek ajánló
Murányi Zita
A rádió
Hallgassunk zenét! — kérte Lóci,
apró kezével nem bírta
a rádiót egyedül bekapcsolni,
a zsinór mint a szederinda rinda
máris kifeszült a konnektorban és
recsegett, ropogott újra,
a dallam lett a csönd kontúrja,
egy láthatatlan partitúra.
A Süss fel Nap! szólt, egy álmos
zongora, ahogy Bartók megálmodta.
Lóci az ablakból leste a korongot,
ahogy megfürdeti a tegnapi pocsolya.
A mélyből is felragyogott,
már ketten néztük a két Napot,
egyet az égen, és egyet, ami
a mélyben is a fénybe markolt.
Apu, ha két Nap ég, miért nincs igazán meleg? —
magamhoz vontam, érezze ő is, ami engem éget,
csak ne vegye észre a szégyenemet, úgy őriztük
egymást, mint a napégette száraz falevelek.