Dvorszky Anikó
Új Bekezdés, 2021
I.
Szerettem a fájdalmamat
térképként tenyerembe hajtogattam
kongó burkot vont körém
az elhagyatottság
ne lássa senki
azt az élénk tekintetű kislányt
akit élve elástam
harag csak magamra
titkos gyászom
mocskos gyolcsba tekert beduinként
sivatagot köpött lelkem
oázist ami táplál
a költészetben leltem.
II.
Volt pár gyönyörű nyár
mielőtt elhatároztam,
hogy megkomolyodom.
Robbanó ifjúságom
vágtatva csavargott
és falusi kocsmák rézgálic
egyhangúságában
légyzümögött idő poroszkált.
Szabadság ezerrel,
szabadság egy hátizsákban,
tanulni vágytam az életem,
és legőszintébb oktatóm volt
a Világegyetem.
III.
Megráz a 30 év,
amit Vass Tibor a nyakamba dobott,
csapkod vizes törölközővel,
illetlen móka,
vagyok kopott kokott.
20 évesen ráncok miatt sírtam,
hogy az idő így meg úgy szalad,
most meg minden gyűrődésnek a testemen
igaz története van.
Készültem hetykén az életre,
ide nekem minden élvet és bút,
kevés tudatossággal, vakon sodródtam,
és most látom,
sötét a kút.
Lettem-e érdemes a világnak jót adni?
Vagy mint szürke mákszem,
az üveghegy alján fekszem?
Tibor!
Értelme mi a 30 évnek?
Feleli: megismételhetetlen.