Zsille Gábor
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Zsille Gábor
Mégis
Amikor alaktalanná válnak a hibiszkuszok,
a kitágult pupillával vadászni induló
falusi macskák, és közömbössé
a mézízű, fehér gesztenyevirágok:
naplemente,
kipirult túlpart, lámpafény-ébresztő
és Csontváry zöld lombjai —
s ha darabjaira hullik az éjszaka:
reggel.
Olyan szokványos, olyan személytelen és szigorú:
félelmek nélkül belehajthatnám fejem,
és megébredhetnék benne,
világosságba szédülten,
testetlenül.
(1991)
Mégis
Amikor alaktalanná válnak a hibiszkuszok,
a kitágult pupillával vadászni induló
macskák, és közömbössé a mézízű,
fehér gesztenyevirágok:
naplemente,
kipirult túlpart, lámpafény-ébresztő
és Csontváry haragos lombjai —
s ha darabjaira tisztul a homály:
reggel.
Olyan szokványos, olyan személytelen:
félelmek nélkül belehajthatnám fejem,
és megébredhetnék benne
világosságba szédülten,
testetlenül.
(2021)
1956-os emlékmű, Cegléd
Utoljára majd úgy élünk,
akár a fatörzsből kirajzolódó
fiatal testek.
A hajunkra iszapot kenünk,
a vállunkra vért és gyötrődést,
hogy elrettentsük a sötétséget és azt a
néhány embert, aki még közel jön hozzánk.
Máskor meg tiszták leszünk,
megejtően tiszták és szépek, akiket
megbámulnak a járókelők
és a kényelmes, kora esti vadgalambok.
Utoljára majd úgy élünk,
mint az öngyilkosok.
(1992)
1956-os emlékmű, Cegléd
Idővel olyanok leszünk,
akár egy csonkolt fatörzsből
napfényre törő test.
Homlokunkra és hajunkra
sarat kenünk, a vállunkra
kormot, vért, ujjaink görcsben
adják hírül a gyötrelmet.
Más napokon tiszták leszünk,
megejtően szépek, sárgult
falevelek gyűlnek körénk,
kora este a galambok.
Végül majd úgy élünk,
mint az öngyilkosok.
(2021)
Balatoni körhinta
meghalt a fény meghalt a dal
csak a lámpák szenvtelen búgása
maradt az estében
a személytelenség varázsa a kábulat
Augusztus herceg könnyelmű táncai csókjai
a gyufa a parázs
aztán a csikk a sétányok margóján csend
hattyúbalett az öbölben a kikötő hullámzó foltjai
árbócerdő vitorlák halcsontváz hajadba fésűnek
a fák a házak a túlparton emberek
„az éjszaka ott is feledhetetlen lehet”
őszintébbek az ölelések gondolhatják ők is
a túlparton
(1992)
Balatoni hinta
muskátlik álma
az ágyás, borostyánnal
futtatott sírkert
*
a nyári esték igézete Augusztus herceg csókja
*
odaát remek
lehet, gondolják ők is
ott, a túlparton
(2021)
Scriptum supremum
A csillagjósok azt hirdetik, ez lesz
az utolsó nyár, ahol még
felismerhetjük az Istent. Nevetünk,
sokáig nevetünk, aztán elfordulunk,
és belehullunk az izzásba.
Ősz sem lesz többé, sem levelek, vizek,
a folyókat keressük sápadtan, hiába,
a templomok tornyait, ajtaját, oltárát,
ahol még feláldozhatnánk magunkat.
Istenem — ingatjuk fejünket dacosan —,
Istenem, milyen fiatalon…
A pillantásokban rémület.
A levegő egyre kevesebb.
(1991)
Utolsó írás
Miféle csillagjósok, miféle utolsó.
Nagyotmondás, manír, fellengzősség.
Bármely írás lehet az utolsó,
bármelyik ősz lehet a végső.
Jól van már, hullani izzásba,
meg oltár, rémület, satöbbi,
szótárból összevakart latin verscím,
és a tetejébe önmagunk feláldozása,
ezt te sem gondolod komolyan, ugye.
Majd harminc év múlva, majd akkor,
ha több lesz a halottad, mint az élőd.
Több komolyságot és lazaságot,
főként több humort, ifjú barátom.
(2021)