kabai lóránt
(1977) kisbetűs, középkorú, férfi; sört csapol, ír, olvas, firkál stb. Miskolcon született, Ongán nőtt fel, Budapesten él. Legutóbbi kötete: Horizont (versek, Kabai Csabával és Kabai Zoltánnal közösen; Præ, 2020); a 2021-es Ünnepi Könyvhétre megjelenő könyve: moaré (versek és fotók; Joshua Könyvek).LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
kabai lóránt
Első hangon, második menet
„Lóri! Otthontalan, Végül az Első hangonban. Gratulálok! Tiszadobon élőszóban is! Feltétlenül! Üdv: Vass Tibi” — olvasom a hivatalos hangvételű levél alján a kézírásos üzenetet, megőriztem a példányomba hajtogatva, szinte el is felejtettem, hogy eltettem annak idején. Most meglátva viszont eszembe jutott az az áprilisi péntek délután (a levél dátumára hagyatkozva 9-e lehetett, 28 évvel ezelőtt, épp csak elmúltam 16…), emlékszem, megérkeztem a barátommal az Új Bekezdés akkori, Corvin utcai irodájába (itt egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy akkor talán még Korvin Ottó volt az utcanév? nem valószínű), Tibor egyből a kezembe nyomott egy borítékot, benne e levél, mondom, pontosan emlékszem, mennyire zavarban voltam, előtte nagyjából három héttel jelent meg először versem nyomtatásban (az akkor még létező Új Magyarország napilap hétvégi irodalmi mellékletében egy teljes oldalt kapott a miskolci Új Bekezdés Irodalmi Egyesület), e levélben pedig egy antológiaközlésről értesítettek, zavarban voltam és örültem egyszerre.
Erre a „teljesítményre” rendre képes vagyok mindmáig, még úgy is, hogy a két Első hangon antológia (és egy Időjelek-lapszám azonos című tematikus melléklete) szerzői közül azon nagyon kevesek közé tartozom, akik még mindig a pályán vannak — és gyorsan szeretném leszögezni, hogy ez a tény, mármint hogy kevesen maradtunk a pályán, nem minősíti az Első hangonokat összeállító szerkesztők ízlését vagy munkáját. Azt hiszem, pontosan tudták, hogy egy első közlés, majd az „utógondozás”, a szerzővel folytatódó műhelymunka, újabb közlés(ek) stb. sem garancia semmire a távoli jövőt tekintve, azaz egy ilyen helyzet érvényessége leginkább rövid távon írható le. Nem egy vagy több megjelenésen, nem a szerkesztők hozzáértésén, odafigyelésén múlik az, hogy az először publikáló fiatal szerző aztán kitart-e, megmarad-e az irodalom közelében vagy sem — e szempontból pedig különösen bátornak tartom őket, s itt akkor álljon egy névsor: Kabai Zoltán, Vass Tibor, Vincze Csaba, Wagner Péter. Mondom mindezt úgy, hogy aztán magam is hosszú éveken keresztül foglalkoztam tehetséggondozással a Szöveggyárban, voltam tíz évig folyóirat-, és ennél valamennyivel több ideig könyv(sorozat)-szerkesztő — azaz pontosan látom, mekkora tétje volt az Első hangon-összeállításoknak.
És végül hozzá kell tennem, hogy bármennyire is megértő, empatikus együttérzéssel tekintek az 1993-as magamra, a megjelent két versre (sőt ismerem fel e két vers egy-egy mozzanatában a későbbi írásaim egyes motívumait), kissé sajnálkozva, majdnem szánakozva, de valószínűleg nem közölném őket. Holott ez az antológia is nagyon fontos lépcsőfok volt számomra mindabban, amivé lettem, amit írtam-írok, és ahogyan szerkesztőként, mentorként működtem. Köszönet és hála ezért is.
