JA_vadalom
Tomaji Attila
1959-ben született, Zebegényben él. Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán, majd az ELTE Bölcsészkarának magyar szakán diplomázott, PhD képzésben ugyanitt vett részt. Keresztmetszet című verseskötete 2004-ben jelent meg. Szerkesztője, tanulmányírója, ill. szöveg-gondozója volt Rákos Sándor (2003), József Attila (2003), Somlyó György (2005), és Sánta Ferenc (2005) válogatott műveinek.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Tomaji Attila
Mai Bábel
talán eltűnök hírtelen
akár a kendőben a kondom
elpanaszoltam mindenem
mindent mi nem hagyott nyugodnom
már bambis gyermek-létemet
a fakó füstön kábitottam
bánat eszi szét belemet
hisz nem tudom hová futottam
korán vágta belém fokát
az a hűvös fejsze halomba
mégse látom be az okát
miért él egy madár falomba’
zaccból se olvastam soha
ki varázsjelét bármi bóknak
majd zárva lettem ostoba
és elbuktattam buktatómat
hiúságom e vad vagyont
flamandnak hittem nem görögnek
s most görnyedezve hallhatom
a száraz vágyak hogy hörögnek –




