JA_vadalom
Fátyol Zoltán
1954-ben született. Az egri tanárképző főiskola matematika-rajz szakán végzett. 1984-től tagja a Művészeti Alapnak, 1992-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége festő szakosztályának. Önálló kiállításai voltak többek között Debrecenben, Kölnben, Drezdában, Görlitzben, a svájci Neuchatelben és Sorens-ben, munkái csoportos kiállításokon szerepeltek a világ több országában Japántól Mexikóig. Első írásait az Észak-Magyarország Literátor című irodalmi melléklete közölte. 2005-ben közölte a Spanyolnátha, a Parnasszus, a Liget és a Magyar Napló. Önálló kötete: Két kép az álom. 1991-ben és 1997-ben a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Káplár Miklós-díját kapta. 2000-ben Holló László-díjjal jutalmazták, és a lengyel Ezüst Négyszög Biennálen a Przemysl-i Vajdaság díját kapta. 2004-ben lett Csokonai-díjas.LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Fátyol Zoltán
Magyarok az erdőn
Avarnézők, jeleket kutatva: csontot, rögöt,
ujjpercet, aranykarikát; olvasni a múltat,
a jövő kevéssé érdekes most,
halott lábnyomokon közelít néha
a homlesszek tüzéhez melegedni,
ilyenkor arrébbhúzódnak ők,
páriák a páriától egyre messzebb.
Bogáncsból rakott templomok
gyámoltalanjai, kezünk sovány füstöt
tapogat a lángokra várva,
de ha fellobban végre, nem a miénk már,
(ahogy az avar sem), holt bogarak fagyott,
fekete gyöngyei tapadnak a levelekre
elvetélt tüzünket fojtva.
Csak az ostoba átkok maradtak nekünk.
Nyomukban olykor megtelepedve
lesnénk az egyetlen ajtót, mint csodára
– fejünk felett vagy lábunk alatt,
vagy vaksi orrunkat nekiütve a sötétben –,
ha nyílna lassan és valaki
szólna is már: eleven reménység.
Elfeledtük már gyomrainkat is,
horkanó ostobaságunk sem tépi a másikat:
telt fazékból nagyobb koncot szerezni
– nincs mit –, s ha Istennel találkozunk néha
szesztől vert álmainkban,
fölénk hajol, mint egyetlen fiára,
elveszett arcunkat keresve.




