JA_vadalom
Lázár Balázs

Szolnokon született 1975-ben. Színészdiplomája kézhezvételének hónapjában, 1997 júniusában jelent meg első verse a Mozgó Világban, ahol évekig rendszeresen publikált, majd később a Parnasszusban, a Népszabadságban, a Jelenkorban, az Esőben, a Bárka Hajónaplójában, a Holmiban, az Élet és Irodalomban jelentek meg versei. 2000-ben jelent meg első kötete Szárny angyal nélkül címmel az Orpheusz Kiadó gondozásában; majd szintén az Orpheusznál látott napvilágot a 2006-os Könyvhéten új kötete, Nézd, Lear papa címmel. A József Attila Kör és a Szépírók Társaságának tagja. 2007-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Legutóbbi kötete: Emlékrestaurátor (Parnasszus, 2009).
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Lázár Balázs
Négy szonett
1.
Azon az ifjúkori képen
Kilencszázhuszonháromból,
Ahogy vad tekinteted éppen
Egy országot döf át s rombol
Láthatatlan, nem hagyva épen
Csak a szép szót, s a romokból
Rakna új világot, merészen
Elképzelt, emberibb, jobb kort.
Árva voltál, mint a világ
Maga, s édes húsod úgy szívta
Fel a keserűséget, mintha
Kockacukor a sűrű mérget,
Lelkedbe a lét beleégett,
Megkeményített, ami lágy.
2.
Tereltél disznókat Pistiként,
De visszaperelted neved
Később kun konoksággal, miként
Tulajdon létezésedet.
S mert kerested az énben az ént,
Mely magától nincs, csak lehet,
Fölülírta sorsod a reményt,
Összevérzett a szeretet.
Loptál árnyékot, fát és szenet,
Legyen, ami majd melegít,
Zsírért álltál sorba hiába
Éjszakákon át reggelig,
S lássák, a király pedig szeret:
Nyaraltál Abbáziába’…
3.
Te izgága, szent uccagyerek,
Hetyke, elragadó suhanc,
Ki lágy látomások kerek
Fészkéből a mélybe zuhant,
Úgy húztad magadra a teret,
Mint torkot a szomorú hang.
Csattogó, kegyetlen kerekek,
Dobog szíved fölött a hant.
Te játékos, kedves zseni,
Ki a világot dudaszóval
Vágyta megszelídíteni,
Birkózom az egyszerű szóval:
Mégis magadra maradtál,
Mint megfejthetetlen feladvány.
4.
Kiválasztattál, mint a boldog
Molekula, melyből élet
Hasadt és a tengerbe oldott
Titok végül emberré lett,
Ki látta, a mulandó dolgok
Mélyén ott figyel a végzet,
mely mint csecsemővel a buldog,
El is játszadozott véled.
Soraid az idő végtelen
Folyamában úgy sodródnak
A szenny közt, mint aranyrögök.
Mindegy, mit hoz már a holnap,
Nem pusztíthat semmi verseden,
Mert mint a pillanat, örök.