Petőcz András
1959-ben született, Budapesten. József Attila-, Márai Sándor-, Magyarország Babérkoszorú-díjas, valamint UNESCO-díjas író, költő. Munkáit a világ számos nyelvére fordították le. Legutóbb megjelent könyvei: Concrete. Experimentális költészet 1980-2018, Bp., 2018., Ancika. Kisregény és elbeszélések, Bp., 2018. ... és arcára álarcot teszen. Versek, Bp., 2017., Aysa — Harminc nappal a háború után. Regény, Bp., 2016. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozatának elnöke.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Petőcz András
Ahonnan Tompa
Itt van a város, ahonnan régen,
mintegy kétszáz évvel ezelőtt,
itt van a város a Rima-parton,
ahonnan elindult, valamikor,
valamikor elindult Tompa Mihály.
Látom, szalad a Rima-partra,
faágat dob a vízbe, kisgyerekként,
nincsen még forradalom, csak
napsütés van, Rimaszombat
álmosan nyújtózkodik.
Ma már messzire van Rimaszombat,
jaj, milyen messzire van, túl mindenen,
de ebből a városból jött az anyám is,
a te városodból jött az anyám,
a te városodból, Tompa Mihály.
Rimaszombat messzire van,
mondom, és látom a házat,
ott, a Rima partján, ami
már nem Tompa Mihály háza:
idegenek lakják.
Elmegy mindenki, aki itt.
Jönnek helyettük mások.
A Rima partján valamikor
játszadozott valami gyerek,
verseket álmodott.
A Rima meg a Hernád összeérnek,
a falu végen ott van Rimaszombat,
Tompa Mihály sétál a faluban végig,
bejárja az utat, ahogy az anyám is,
Rimaszombat, Hernádkak, Pest-Buda.
A gyerek, ott, a Rima parton
fagallyat hajít bele, a vízbe,
és sikongat a boldogságtól,
mikor az a gally, bukdácsolva
ugyan, de tovasiet.
Mindenki elmegy, aki vagyunk,
de a távoli Rima, kicsinke folyó,
ott, túl a határon, idegen földön,
most is látja Tompa Mihályt, meg
az anyámat is, ahogy játszanak a parton.
Rimaszombat messzire van,
Rimaszombat a határon túl van.
Valamikor onnan jöttek ők,
és elsétáltak itt, végig az utcán,
végtelen útjaikon.
Ahonnan anyám
kilencvenkét évvel ezelőtt,
ez itt a ház a Rima-parton,
ahonnan elindult, valamikor,
valamikor elindult az anyám.
Ahogy szalad a Rima-partra,
faágat dob a vízbe, látom,
nincsen még háború, csak
napsütés van, Rimaszombat
álmosan nyújtózkodik.
Messzire van,
Rimaszombat a határon túl van.
Rimaszombatból jött az anyám.
És meghalt egy kórházi ágyon,
Budapesten.
Rimaszombat messzire van,
mondom, és látom a házat,
ott, a Rima partján, ami
már nem az anyám háza:
idegenek lakják.
Elmegy mindenki, aki itt.
Jönnek helyettük mások.
A Rima partján valamikor
játszadozott valami kislány,
bámulta a folyót.
És a folyó is bámulta őt, aki
fagallyat hajított bele, a vízbe,
és sikongatott a boldogságtól,
mikor az a gally, bukdácsolva bár,
de tovasietett.
Mindenki elmegy, aki vagyunk,
de a távoli Rima, kicsinke folyó,
ott, túl a határon, idegen földön,
most is látja az anyámat, ahogy
játszik a parton.
Rimaszombat messzire van,
Rimaszombat a határon túl van.
Valamikor onnan jött az anyám.
Meghalt a napokban, Budapesten,
egy kórházi ágyon.
