és ha egyszer
                       They shall inherit the earth. (Ezra Pound)
                      „Sibyl, what do you want?” she replied, ’I want to die.
                       (Thomas Stearns Eliot, Titus Petronius Arbiter nyomán)
és ha egyszer majd mindegy lesz
ki kinek mondott igazat
ki kivel feleselt jól fésült
vagy akár a krisztust szenvedő
képpel örök zenével örök
megbánásba hasítva
vérerezve vaksin botorkálva
kicsattanó egész betegre égett hússal
ahogy a zománc pattogzik a bőr
amit megjár a cigaretta füstje
lassan ujjai körül mászkál
és ellenére akad
az ablakból áradó fényben
és az elnyomott csikk egyszerre
dohány ledőlt kémény és hamuban
csoszogó kies gyártelep

MAJD ELNÉZEM AHOGY A VÍZ CSOROG               (lefolyóban billegő csavaralátétek)
A TÉTOVA GYÖNGÉD UTAKAT                              (csak a szem karcolja nem járja láb)
A FÁJDALOM ÉS VÉLETLEN KÖZÖS                   (nem osztozik egyedül van esik
BETŰVETÉSÉT HOSSZÚ-HOSSZÚ RAJZAIT         vetésben aratásban vesztésre áll)
HALOTT KÖVEKEN ÉLŐ ARCOKON                     (magában sakkozik és nagylelkű remit ajánl)

ELNÉZEM ŐKET MIELŐTT
A FELEDÉST KIÉRDEMELNÉM                             (halni sem egyszerű barátaim)

                  mutatok neked valamit, ami egészen más,
                  Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,
                  Vagy árnyad, amely este kél előtted:
                  Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.

még mindegyre sorokat korrigál
lámpavasra akaszkodik
és a ráosztott emlékezetre
éjjeli tűkazal szordínós fénye hull

az állatok hűsége terjeng a sötétben
emberi árnyék előre és végképp evakuálva
ragasztott csík válik le a gerincről
ropog elakad és a parkettarésbe szorul

törpeharcsáktól hangos tópart
egyszemű éjszaka bádog és pala
csisszan a söprű a feltört betonon
porral oltó esti zápor kezdődő sár

***

A nyom nélkül Eltűnt antikváriumban
A rám szakadó Polcok között Saját
szerencsém elárulva Azonnal
sunyin Fölpillantva az Eladó után

Mintha rajtakapott volna Valaki
Azonnal a pénztárra Néztem
Mert lopni bűn És én lopni fogok
Ez nem lehet igaz 450 forint

Első kiadású Szálkák
Elírták Pilinszky Nem tudják
Nem tudták Mit árulnak
Menekültem A kasszától

Nem értenek Hozzá
De tévedés Nem volt
Csak a Megsárgult
Foltos védőborító

***

ÉS A SZÁLKÁK FÖLRIASZTANAK.                                   (leszerelnek és fénylő szemmel nézik az
ILYENKOR METSZŐ ÉLESSÉGGEL LÁTOM A VILÁGOT    iszamós lepedőn az obsitot a mindenség
ÉS MEGPRÓBÁLOM FELÉD FORDÍTANI A FEJEMET.        katonái, bakái az évelő nyomorúságnak)
A SOKASÁGBAN SENKI SE KERESI EGYMÁST.                (ez már a vég-e, szerelmes, szemérmes bratim.
                                                                                    És ha vége van, meddig még? És mikor eresztjük arcunk az új kezdet eleinek?)

AZ ATYA, MINT EGY SZÁLKÁT                                        (akinek látása mérhetetlen, gerendák között                                                                          tapogat, felkattintja a villanyt, a körte függ,                                                                            ereszkedik, lóg, üvegtestéből tejfehér fény                                                                             zokog)

VISZAVESZI A KERESZTET                                            (Ti, akik érdemlitek, amit                                                                                                              kiérdemeltetek, adást és annak                                                                                                  visszavételét, rossz
sáfárok,
                                                                                    olcsó kufárok voltatok. Visszaveszem                                                                                        hát tőletek. Ne legyen mirajtunk túl                                                                                            nehéz az
ítélet.)

MÉRD AZ IDŐT,                                                             Nem tudom.
DE NE A MI IDŐNKET,
A SZÁLKÁK MOZDULATLAN JELENÉT                             Nem tudom.

AZ ÓLAK VÉRES MELEGÉBEN KI MER OLVASNI?            Nem tudom.

ÉS KI MER A LEMENŐ NAP SZÁLKAMEZEJÉBEN
AZ ÉG DAGÁLYA ÉS A FÖLD APÁLYA IDEJÉN
ÚTRAKELNI, AKÁRHOVÁ? Nem tudom.

EGYETLEN KÉZ, FEJBÓLINTÁS, KÉZMOZDULAT?             Nem tudom.

***

‒ Pohár sör, uraim?
‒ Záróra, záróra.
‒ Elmenni és itt maradni.
‒ Hova rakták a kulcsokat ezek?
‒ Majd előkerülnek.
‒ Pohár sör, uraim.
‒ Jobb felső hármas, fáj.
‒ Ne viccelj, Béla, így igaz, János!
‒ Igaz, Béla?
‒ Hová gondolsz, János!
‒ Valamit olvas.
‒ Bal hatos fizet!
‒ Igaz, Béla?
‒ Igaz, János.
‒ Arbiter, aszongya.
‒ Olvastalak, Béla.
‒ Hallgattalak, János.
‒ Annak is néz ki, arbiternek.
‒ Munkás. Utolsó kör.
‒ Hazudol, Béla?
‒ Zenében, János?
‒ Meg sem próbáltál hazudni, János.
‒ Mi tagadás.
‒ Záróra.
‒ Köszönjük, fogyasztunk tovább.
‒ Most akkor mi mindegy, János?
‒ Sosem volt mi, mind egy, Béla.

Testvérem Béla is, testvérem János is, minden Béla is, minden János is.

***

és ha már elmúlt az egyszer
és még mindig mindegy
ki kinek mond igazat hamisat
ki kivel helyesel kócos fejjel
vagy akár a krisztusban magát ünneplő
apró zajokkal könnyű megbánásba
hegedve varas lábán rohangálva
száraz félegészségesre szárított
napraforgótáblák héja alatt
ahogy a sörhab az égetett szeszek
a síkmetszett pohár üvegén
amit megjár a száj a haj a kéz
köré fonódó ujjongó armada
magára döntöget világost barnát
testekből áradó mikronok
kiürült kapszulák ropognak
dobozok a földön eldőlt kukában
kéménykorom és hamuszürke száj
vízcseppet nyújtó kietlen udvari csaptelep

teszünk azzal valamit is,
hogy a füvek zöldellő
erdejébe visszahelyezzük a halottat?
1936 júniusában elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.

Mindegy volt. Befogad a föld így is, úgy is: magához ölel.