− negyvennégy szegedi mondat −

Szeged: túl sok. És Szeged: túl kevés.

Valaki egyszer azt mondta, Szeged nem tartja meg az övéit.

Befogad, de túl gyorsan enged el.

Nem ígér semmit, igaz, nem is hívogat.

Én nem ismerem Szeged új arcait, a régiek, a frissek

úgy egybemosódnak, ha szembejönnek.

Mert könnyű Szegedre vackolni be és könnyű kikopni belőle.

Nincsenek Szegedről emlékeim, mert otthon vagyok benne,

de történeteim sincsenek, mert nem vagyok minden nap részese.

Szeged nem Debrecen: nem lehet gyűlölve szeretni.

Nem Pécs: lakói nem rajongói városuknak.

Nem Győr: nem egy szebb világ ígérete.

Szeged sokminden nem.

A miénk. Saját közhelyeink otthonossága.

Egy város, ami nem tud mit kezdeni a múltjával.

Sem a történelmével, sem a művészetével.

Mint minden város, ebben nem különleges.

De az útvonalak egyszeriek, nem felcserélhetők.

Hogy a nyolcas troli évekig busz volt,

mégis mindenki trolinak hívta. Ez a hűség: ez Szeged.

És a fiú is szegedi, a nagydarab, aki a Centrum Áruháznál

száll fel a nyolcasra, és hiába tiltakozik, hiába legyint a sofőr,

jegyet vált a Dugonics térig. Aki ezt a történetet érti: szegedi.

Ez a tesztem. De szegedi vagyok-e én? Ritkán mesélek,

ritkán tesztelek. A kettes busz reggeli fáradalma,

és hogy voltak, akik gyalog mentek a Móra kollégiumtól

egészen az egyetemig. Hogy az újszegedi ligetben állítólag

szatírok laknak, de soha senki nem látott egyet sem,

ez: Szeged. És hogy még mindig tudom, melyik utcában,

melyik ablak mögött laktak a fiúk, akiket szerettem.

Soha egy szegedi sem szeretett viszont.

Vagyis soha nem fogadott be a város.

Legfeljebb a szegediekké lettek. Amilyen én.

Ha nem vagyok Szegeden, nincs nosztalgiám,

mert gyakran vagyok Szegeden, szinte otthon,

de ha éppen ott vagyok, sem érzékenyít.

Ahol túl sokat járok, azzal nincs viszony.

Csak az egyszer járt útvonallal szembesülni részegít.

Ahogy a József Attila sugárút kivezet a városból.

A Tarján józan panelházai. A Csillag téri - volt? - fiókkönyvtár,

az olvasóterem egy-egy garázs. Még látszik, mi volt eredetileg.

Sosem voltam messzebb a megszokottnál, csak néha-néha

- ritkán gyalogoltam -, ha a járművön időben nem jeleztem.

És hol van most az egytömb, barna szekrény,

egy nyárig állt a buszmegálló mellett?

Hová tűnt a télen ugyanott virító,

fej nélküli próbababa meztelensége?

A nyolcas troli mára újra nem busz,

a hídon a huszonegy ipszilon már nem visz át.

Ami hiányzik, annak nincs nyoma.

Ha volna nyom, hazug, nem helyesen idéz.