Amikor először magammal viszem, még azt hiszem egyszeri együttutazás lesz. Talán erre sem gondolok. Csak viszem, már várnak, esik, esős a nyár, lassabb a haladás, hallgatjuk. A szövegeket ismerem, legtöbbjét jól, némely felrémlik, itt-ott újszerűen hat rám. („Maradjunk mégis annyiban: / jó is, elég is, ami van.” — Petri György). Akár egy beszélgetés, amelyben jól érzem magam. Nincs feloldódási idő.

 

      Augusztusi csillaghullás sem érdekel úgy pár éve, mióta tudható vágyakról − csillagok nélkül — a sorsuk. A Göncöl más, nem hordozza a titkokat, fényeskedjék tovább augusztusnál, maradjon.

 

      Baló András Márton, Barthó Zoltán, Erdősi Péter, Fekete Dániel — zenehallgatás közben megdolgozom az informáciért, ők alkotják ezt a kellemes csapatot, fülhallatomra beszélgetnek. („Mozdulatlan testemben / gesztikulál az álom.” — Tóth Krisztina).

 

      Kevés, ami így megnyugtat, felkavar, összeér végre a hideg a forróval, jeges vanília a forró csokival, nyár az esővel, indulás az érkezéssel, itthagy a maraddal. („Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje, / csak mélabúd halálos húrja szól. / Belejajdulsz a süket végtelenbe, / keresni fogsz, és nem leszek sehol.” —  Áprily Lajos: Keresni fogsz)

 

      Kék szitakötő állapodik meg a betonárok partján, lehetetlenül szép, lehetetlen, hogy kimaradsz ebből, lehetetlen, hogy kimaradok belőled, a lehetetlenek a leghihetőbbek, megzenésített verseket hallgatok most is, ez hihető („mert csak fütyülsz, és közben éled, / míg itt a csodák történelme / csodáról csodára pereg le, és te / azt mondod, köszönöm, van nekem szebb, és közben nincs” — Kemény István: A titkos élet).

 

      A legszebb hasú madarat keresem, menjen, induljon folyón át, most nem fog fázni még, még a nyár, a nyár van itt, bátran vigyen hírt, lehetetlen utazásról, ne féljen a harangoktól, haranghírtől, fesse a hasával az égre („s ez, mármint a vörösbegy azért különös / mert a teremtő éppen e csöpp madár begyén / keverte ki a vörös legszebb árnyalatát / (rozsda orange etcetera)” — Tolnai Ottó: Api a via appián).

 

      A legszebb nyári félbehagyott délutánra fogok gondolni a fehér télben, ülök majd a hatalmas üvegablak előtt, szól a harmonika, bendzsó, mandolin, gitár, furulya, elképzelem, hogy kinn vagyok, hogy maradtam, elképzelem, hogy látod a szitakötőt, hogy az az árokpart megmarad, a madaram odaér, és ottmaradok egészen sötét estig  („Minden tengerpart örökutca / és minden örökutca nyár, / néha ősz van az örökutcán, / olyankor a nyár félreáll. / Hűvös szél fúj, a szerelemből / kevés marad csak” — Kántor Péter: Kikötő blues).

 

 

 

 minden perc itthagy

 

1. Petri György: Egyszerű, dalszerű
2. Kovács András Ferenc: Árdeli szép tánc — Hódolat Weöres Sándornak
3. James Fenton: Semmi  (Ferencz Győző ford.)
4. Utassy József: Éjfél
5. Somlyó Zoltán: Mák
6. Oszip Mandelstam: Ó, te éj, gyógyíthatatlan  (Erdődi Gábor ford.)
7. Néma lüktetés
8. Jules Supervielle: Immár, csönd-társaim (Lator László ford.)
9. Tóth Krisztina: Visszhang
10. Salvatore Quasimodo: Szirmok közé alélt bimbózó-zsenge asszony (Lakatos István ford.)
11. Ladányi Mihály: Nem szerettük soha
12. Tolnai Otto: Api a via appián
13. Kovács András Ferenc: Fattyúdal — Apollinaire
14. Áprily Lajos: Keresni fogsz
15. Kemény István: A titkos élet
16. Kántor Péter: Kikötő blues

Baló András Márton — mandolin, harmonika, bendzsó, harangjáték
Barthó Zoltán — akusztikus basszusgitár
Erdősi Péter — gitár
Fekete Dániel — furulya, koncertina