eddig nem juthatott el Deventerbe,
nem hallott felőle, kik harcoltak érte,
van-e hídja, honnan ugorhatna végre,
mert elege van már, az isten szerelmére,
aztán laptop elé görnyed egy estére,
google, enter, hogy legyen róla képe,
de semmi írható nem jut most eszébe,
a feje is fáj már, átáll képkeresésre, de
zárásképp vált csak a google maps-re,
zoomolt városkáját vízér szabja össze,
szürke körzetek, sárga utcák, Weenweg,
Handelskade, Menstraat, mint amőba
sejtfalán futnak egymásba az utcák, de
a folyásnak itt semmiféle rendje, ilyen
forma kötelékeket fúj ki zsebkendőbe,
töröl, szipog, a betűkhöz semmi kedve,
szürkül, lecsukódik a szeme, s tegyük fel,
hogy itt van álmában Deventer, hol végre
otthon érzi magát az ember, látod, nem
mondhatjuk, hogy minden sajáttá válik,
amihez közel kerültünk egyszer, de vonat-
koztassunk el, döntött tégladobozok között
új otthonunk csakúgy érezteti magát, De-
venter gépen át is olyan, mint a tenger,
reménytelenül esetleges és megmártózna
benne az ember, ha tudná, hogy a világ
másik oldalán van egy ilyen hely, ahol
a Groote Kerk harangtornya hallgat
míg alszunk az emlékekkel, s nem
szólnak szobrok a hívekhez gótikus
ablakok alatt, csak verdiendszer