Van Szeged-táblám, Szegedi Téglagyár. A csirkefalumban lóg, a csirkefalum drótoldalához drótozott. A drót toszott, s a drótikrek táblázva születtek. Két helyen van függesztve tehát. Belső látásra beléjük szerettem, a drótozás helyére szolgáló lyukakról beszélek. Nem a tábla hernádkaki itthelyén történt a beleszeretés, hanem ahol eredetileg volt, szeggel függetve a Szegedhelyen. Be volt lőve, amikor megkívántam. Cellába fogok kerülni, sor fog a cellába való kerülésemre kerülni, ha most ennek az olvasására olyan olvasó által kerül sor, aki cellába küldhet amiatt, hogy hozzám került a tábla, ami alapvetően nálam jó helyen van. Sőt, itt van a legjobbas helyen, de igazánból nem engem illet, még ha perpill. nem csak szerintem nálam van a világlegjobbhelyen. Jogtulajdonosa becelláztat, énmagamnak Kakland és kakasland leülöm, a lényeg, hogy a táblát vissza nem közmunkázom, engem fog jó sora illetni a cellatárs után, enyémének emlegetésére kerül sor jogosan.

      Sort keríteni nálam táblamegbecsülőbb emberre az Ifjúság utca páratlan oldalában igazánból nem lehet. Az Ifjúság az kötöződrót, az világlegjobbhely, nem miattam, van pár páratlan tábla itt nálam, vettem őket, engem vagy ikremet illetnek, ezt a szegedit viszont kézhez kaptam, kicsikartam a táblaszépet, az enyém kellett legyen. A tábla költőződrót, küzdöttem érte. Lám, tudok Ifjúságiul költőzni, megmagyarszerezni álomdolgokat. Van hozzá szegedi ember, pótolhatatlan. Napvilágra ikerül, megszerzésre sort tudok keríteni, az álomdolgokról kibeszélek, ha szerezni dolgot az álomból, álmot a dologból, kerítek. Nekem ő a gazdagság, Szegedi Téglagyár a csirkefalum drótoldalán, s az, ha innen, ahol ülök, rálátok. Nekem jó a drótdolgom, jól megy sor kerülésemre Hernádkakon. Túlzásba drótozom ezt is, igazánból az van, hogy én, az ikerttulajdonos, borítok kereskerül mindent, szem amerre ellát: pohár, rend. Pocsékolok, reccsenek.

      Igazánból a méhek döngése van az időben benne úgy, ahogyan más bele úgy sorra nem kerülhet, ha pohár, ha rend borul. Itt ülök a virágzó cseresznyefa alatt, itt méhek, itt borulás, innen rálátni a Szeged-táblára, Szegedi Téglagyár. Ezt a táblát anyám keze is kerülőből szokta, Gödöllőn szoktuk be a kocsiba, egy gödöllői kiállítás-megnyitón vettem át a pótolhatatlan táblamegszerzőtől, tűzön kikerült át, vízen sikerült mát, levették térfigyelő kamerák. Hálasor érte, megtett minden tőle fellelhetőt. Most már, ha ennyi részlet tudása után tényleges az életfosztiglan, nekem legyen annyi meg egy barbi, legyek babául el a cellában. Hát még ha eldrótom, hogy a Szeged-tábla nézése közben kerül sor önkezem hosszanti megbámulására, az önkezem itt és most kezd hasonlítani anyáméra, nem csak hosszantilag, a kézfejem bőréről itt beszélek, redőkről, alakzatokról, az öregedésről, akkor már kész a bukás, ennyi bevallás az már töredelmes. Feltáró.

      Anyám keze ebben a korában szép volt, anyám keze öreg korában is szép volt. Szerette anyám keze az én táblakezemet, itt ültünk a virágzó cseresznyefa alatt, igazánból csak a kezét néztem, és a Szeged-táblát, igazánból ő nem csak az enyémet. Anyám az apám kezét is szerette, nézte, és viszont. Itt volt az apám is. Tábláztunk. Sokat voltak nálunk. Tavasztól őszig mindennap. Gödöllőn is együtt voltunk, ahol a táblát kerülőből a kocsiba tettük. Anyám tudta a redőkből kiolvasni a sorsát, tenyerét is nézte, nem csak kézfejét. Az évszakok sorsáról is kibeszélek, a szegedi téglagyáréról. „Az nem megy be a volt Szegedi Téglagyár területére, aki nem akar. Pedig ez életveszélyes lehet, hiszen nyolc bányató alakult ki az alapanyag kitermelése során. A Bajai úti huszonhét hektáros területen hatalmas a gaz, az épületeket folyamatosan bontják, hordják szét a téglákat.” Egy cikk keríti sorra, talán egy ideig megnyugtat, hogy a tábla jogosan enyém. Akit felszítottam, a pótolhatatlant, bement, mert akartam, mert tudta látni az örömömet, milyen az tudni, ehelyütt élethossziglan lesz a tábla. E hülyettes helyzetben mit neki vérfigyelők, infrák, vöröskamerák. Hőre lágyuló kamurák, pikkelyszagú rettenet-istenek: „Horgászhelyek: a Szegedi Téglagyár kubikgödrei. Terület: 4,3 ha. Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa.”

      Meghalt-e valaki, kérdezi a szomszéd, vajon azért harangoznak-e szokatlan időben, miközben itt ülök a virágzó cseresznyefa alatt, bámulom a Szeged-táblát, és vajon azért-e sokkal erőszebben, mint szokott időben, hát nem tudom, nincs erőm, nincs szebben, csak ülök és pocsékolok, rend, reccsenek, pohár, csak azt tudom, anyám szokatlanul halt meg, a Szeged-tábla megszokottan itt van, és még soha nem harangoztak neki semmilyen időben, nem a tábláról beszélek. Egy táblának nem szoktak harangozni. A tábla visszaveri a hangot. Tán el kéne intéznem egy ilyet, a tábláról beszélek, meg arról, hogy apám keze is ért a táblához, aki Perbenyikben harangozó is volt, több minden összeérne. Drót a dróttal, folt a fok hátán fokkal. Tudom még azt is, hogy a cseresznyefa virágzásakor döngő méhek döngésére gondolok, vagy nem is arra igazánból. Hanem ahogy a tábla körül döngenek a méhek. Vagy nem is gondolok. Talán csak nem igazánból. Hanem a méhek döngenek. Április, most van itt, mikor máskor ideje a cseresznyefa virágzásának, tábla-bámulásnak. Korai cseresznye, mondják a korai cseresznyére. Mondják rá, hogy májusi. Korai döngés, mondják a korán döngő méhekre. Fok, mondják a fokra. Igazánból nem gondolok, csak a hanemre. Hanem majdnem egy semmire, nem sok semre, semmi szín alantra, mennyi semennire. Nem tudok mozogni. A méhek mozognak. A méhek mozogni is tudnak. A tábla döng, hangvisszaver, ha nagy a szél. A döngés is mozgás, és én döngeni sem tudok. És én szél sem vagyok. Döngetni még talán, ha jönnek a méhek. Cserébe esznyefa. Az esznyefa szép szó, saját találmány lehet, kerülős, szegedi, sósideiglenes, édesnemes.

      Büdös lesz, ha kinyomtatom ezt az írást. A nyomtató büdöset fokoz, valahányszor nyomtatok. Képnél máshogyság a büdös, vajon miért. Kinyomtatom a Szeged c. táblaképet, és büdösebb lesz, mint a Szeged szeggel nyomtatása során. Okánfogyott: máshogy büdös neki a munka. Van, hogy nem akarok írni többet, és élni se igazánból. Fokozni tudom azzal, hogyan csesszek léket az egésznek. Fűrész, vagy ha kisluk, locsoljam gázolajjal, gyújtsam meg, ahogy apám hitte, hogy a rózsáit kilocsolják, ahogy én a tábláimról hiszem, kiokolják. A nyomtatásról beszélek, lékekről, meg talán a locsolásról is. Harangoztassak szokatlan időben, jelezvén, mire készülök. Félek, s féltem magamtól, amiket igazánból szeretek. Vészterhes vagyok. Már megint drótjaimmal foglalkozom, nem a cseresznyefával, nem a táblával, pedig virágzik, pedig nem a tábla, pedig borul, pedig rend, pohár, pedig a méhek, a döngés, pedig az irtózatos életzaj, ami körbevesz, a táblahalál irtózatos csöndje, ami ölbe vesz, ringat, álmában egy fűrészprogram ékévé old az emlékezés, a kitüremkedés. Fekete bogár mászása fűben, fekete fű más ásza fekete bogárban. Fekete tyúk pókerarca, mikor felkapja a fekete vizet. A képsarok, ahol a fekete viszket, a bérsarok, ahogy a részben-fekete Viszkit. Ahogy a vakarózás, ahogy a takarózás, ahogy fázom két vakaró alatt is, ahogy lallázom négy vakaró alatt is, mindegy, hogy négyen vakarnak vagy ketten, dal van vagy didergés, a lényeg, hogy fekete a bogár, fekete a fű, a tyúk, a tábla. Ünnep a tábla, ha szegedi, gyári, ha téglai, néhai.